NB II: a korábbi Fradi-játékos aláírt Mezőkövesden

2016.01.19. 15:47
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport Online korábbi értesülései, hiszen a következő másfél évben a labdarúgó NB II-ben szereplő Mezőkövesdet erősíti az irányító középpályás, Tóth Bence – számolt be róla a klub honlapja.

A 26 éves játékossal másfél éves szerződést kötött a Mezőkövesd. Tóth Bence legutóbb a szintén másodosztályú Szolnoki MÁV-ban futballozott, de korábban 82 NB I-es találkozón szerepelt a Ferencváros, a Pápa és a Paks színeiben, s ezeken négy gólt szerzett. Az NB II-ben 67 mérkőzése és 11 gólja van.

„December 31-én délelőtt hívott Pintér Attila, s igazából egy nap alatt eldőlt, hogy jövök – ecsetelte a klub honlapján Tóth Bence. – Amikor kinevezték a mestert, akkor legbelül kicsit számítottam rá, hogy megkeres, hiszen egyszer már úgy volt, hogy együtt fogunk dolgozni, ám akkor nem jött össze. Hamar megegyeztünk, és most aláírtam a szerződést. Jól működő klubhoz kerültem, folyamatosan erősítik az egyébként is erős keretet, a cél pedig az, hogy ledolgozzuk a hátrányunkat a Zalaegerszeggel szemben, de még a Gyirmót sem behozhatatlan. A lényeg, hogy minden mérkőzést megnyerjünk, és akkor meglesz a feljutás.”

Mihai Nicorec és Horváth Tamás után Tóth Bence a Mezőkövesd harmadik téli szerzeménye.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESDNÉL
Érkezők:
Mihai Nicorec
(román-magyar, Farul Constanta – Románia), Tóth Bence (Szolnok, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Horváth Tamás (Videoton)
Kölcsönből visszatérők:
Szalai Vilmos (Soproni VSE)
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Fröhlich Roland (Paks), Orosz Márk (Dunaújváros), Szekeres Adrián (Videoton)
Távozók
:
Bajzát Péter (Soroksár), Takács Péter (Békéscsaba)
Kölcsönbe távozók: Ribánszki László (Kisvárda)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Máté János (érdeklődnek iránta: Vasas), Szalai Vilmos (Nyíregyháza)

Legfrissebb hírek

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Korai gól döntött, a Tiszakécske legyőzte a több helyzetet is elhibázó Mezőkövesdet

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:18

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

NB I: külföldre szerződő magyarokról és hazatérő légiósokról szólt az elmúlt hét – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 08:50