NB II: Nyerő típusú, mentálisan erős játékosaink vannak – Bene

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.10. 13:04
Az őszi szezon után hat pont előnnyel vezeti a másodosztályú labdarúgó-bajnokságot a Gyirmót FC Győr. Bene Ferenc vezetőedző elégedett a csapat teljesítményével, bár tudja, még nem nyertek meg semmit és vannak dolgok, amikben tavasszal változtatniuk kell.

Nagy változások történtek az elmúlt bajnokság végén a Gyirmót FC Győrnél. A keret nagy része kicserélődött, a kispadra Bene Ferenc érkezett, míg szakmai igazgatónak Szentest Lázárt nevezték ki, aki aztán hat hét után távozott, mivel Bölöni Lászlóval együtt Szaúd-Arábiából kapott ajánlatot. (A napokban egyébként felbontották az erdélyi tréner szerződését, s így várhatóan Szentes is hazatér.)

A gyirmótiak már a nyári felkészülés során felhívták magukra a figyelmet, hiszen hatalmas meglepetésre legyőzték az olasz AS Romát, s döntetlent játszottak a Fiorentinával.

„Nálam alapelv, hogy edzőmérkőzést csak nemzetközi szinten érdemes játszani – beszélt a nyári felkészülésről Bene Ferenc a kisalfold.hu-nak. – Nekem és a játékosoknak is nagy élmény volt világhírű csapatok ellen, helyenként ötezer, felállva tapsoló szurkoló előtt futballozni. Emellett pozitív, hogy labdarúgóink elhitték, ezen a szinten is tudnak teljesíteni."

A jelentősen megerősített csapat (többek között Balogh Béla, Horváth Adrián, Sebők Zsolt, Simon András, Simon Attila, Vass Patrik, Völgyi Dániel és Bori Gábor érkezett) aztán a várakozásoknak megfelelően szerepelt a bajnokságban, és magabiztosan áll az élen a – stadionjának felújítása miatt – mérkőzéseinek javát idegenben játszó kék-sárga együttes.

„Teljes mértékben elégedett vagyok a teljesítményünkkel, ami nem véletlen, hiszen a mezőny három legerősebb játékosállományú együttese közé tartozunk – folytatta az értékelést Bene. – Bár idegenben játszottunk az első hét fordulóban, szerencsére ez nem jelentett különbséget, mert mentálisan erős, nyerő típusú játékosaink vannak, akik domináns stílusban tudnak futballozni. Az utóbbi idők legerősebb másodosztályában szerepelünk, ahová a kisebb NB I-es létszám miatt négycsapatnyi volt élvonalbeli játékos igazolt a szezon előtt. Bár minden statisztika pozitív, feljutó helyen állunk és hat ponttal vezetjük a táblázatot, valóban tűnhet úgy, hogy néha halványabb a csapat támadójátéka. Akadtak találkozóink, amikor hiába domináltunk és voltunk a labdabirtoklás terén fölényben, nem tudtunk az elvárható számban helyzetet kidolgozni. Ezen mindenképp változtatnunk kell, s bízom benne, hogy ebben is előre sikerül lépnünk."

Télen várhatóan nem lesznek nagy változások a keretben.

„Nem vagyok a meggondolatlan változtatások híve. Látszik, kikre számítottunk ősszel, s ha úgy alakul, lesz változás. Azoknál, akik kevesebb lehetőséghez jutottak, szakmai és emberi szempontokat is figyelembe kell venni, hogy esetleg máshol tudjanak bizonyítani. Január 6-án orvosi vizsgálattal kezdjük el a felkészülést, addig minden játékos személyre szóló, egyéni edzésterv alapján dolgozik"– szögezte le a tréner.

AZ NB II ÁLLÁSA
1. Gyirmót FC Győr 15 10 3 2 24–10 +14 33
2. ZTE FC 15 8 3 4 23–14 +9 27
3. Budaörs 15 8 2 5 23–19 +4 26
4. Szeged 2011 15 7 2 6 20–23 –3 23
5. Mezőkövesd Zsóry FC 15 6 5 4 21–18 +3 23
6. Kisvárda 15 6 4 5 29–20 +9 22
7. Aqvital FC Csákvár 15 7 8 25–30 –5 21
8. Dunaújváros PASE 15 5 6 4 21–21 0 21
9. Szolnoki MÁV FC 15 6 2 7 22–22 0 20
10. Balmazújváros 15 5 5 5 18–20 –2 20
11. Soproni VSE-GYSEV 15 6 1 8 23–21 +2 19
12. BFC Siófok 15 5 4 6 19–20 –1 19
13. Szigetszentmiklósi TK 15 4 6 5 22–28 –6 18
14. FC Ajka 15 4 4 7 16–23 –7 16
15. Vác FC 15 3 3 9 12–21 –9 12
16. Soroksár SC 15 2 6 7 12–20 –8 12

 

Legfrissebb hírek

A Honvéd meccse is képernyőre kerül az NB II 5. fordulójában az ETO halasztása miatt

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 21:50

Bulgáriában kötött ki a Viditől távozó északmacedón játékos – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 17:40

„Így azért kicsit keserű” – Borsos Filip nem tudott felhőtlenül örülni a Vasasnak lőtt három góljának

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 15:31

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:01

„Bízom benne, hogy igaza van” – Pethő Bence reagált Erős Gábor szavaira

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 11:11

„Rettegésben fogja tartani az ellenfél védelmét” – Pethő Bence lehet a Vasas nyerőembere?

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 06:43

Nincs Szófiában a Vidi védője – a menedzser cáfolja a helyi sajtóhíreket

Labdarúgó NB II
2025.08.11. 19:54

A Honvéd hibátlan, a Vidi nyeretlen maradt; a KTE megszerezte első pontjait – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:55
Ezek is érdekelhetik