NB III: az új tulajdonos és Rocchi mellett olasz edző Tatabányán

2015.09.01. 11:40
A Tatabánya az olasz Bruno Giordanót nevezte ki vezetőedzőjévé – tudta meg a Nemzeti Sport Online.

Az 59éves szakember az új többségi tulajdonos, a Tommaso Rocchit is a klubhoz szerződtető Massimiliano Caroletti révén került az NB III Nyugati csoportjának utolsó előtti helyén álló klubhoz. az új többségi tulajdonos, a Tommaso Rocchit is a klubhoz szerződtető Massimiliano Caroletti révén került az NB III Nyugati csoportjának utolsó előtti helyén álló klubhoz.

Giordano játékosként a Lazio klasszisa volt, 1978 és 1985 között 13-szor szerepelt az olasz válogatottban. Később a Napoliban is játszott, 1992-ig tartó játékos-pályafutása óta edzőként megfordult a Messinánál és a Pisánál is, legutóbb az Ascolit irányította.

Massimiliano Caroletti, a Haladás korábbi marketingigazgatója és cége, az AGS-Sport 23 Kft. 4.2 millió forintért vásárolta meg a Tatabánya 70 százalékos tulajdonrészét. Az új tulajdonossal együtt a klubhoz érkezett Tommaso Rocchi olasz csatár is. A háromszoros olasz válogatott csatárt, aki korábban a Lazióban és az Interben is játszott, Caroletti 2014-ben hozta Magyarországra.

Legfrissebb hírek

NB III: legyőzte a Honvéd II az Újpest II-t, kiütötte a Vasas II a Csepelt

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 19:34

A Haladás, a Gyula és a Pécs is megőrizte veretlenségét az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:56

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

Tóth András: Ezt azért nehéz megemészteni…

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 08:18

Visszavonult az NB I korábbi gólkirálya

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 20:47

NB III: az Újpest hatot rúgott a Szegednek, a Cigánd ötöt vágott Nyíregyházán

Labdarúgó NB II
2026.09.06. 20:49

NB III: továbbra is hibátlan a Gyula és a PMFC

Labdarúgó NB II
2026.09.05. 20:18

32 évesen visszavonult a magyar bajnok labdarúgó

Labdarúgó NB II
2026.09.02. 21:11