Gyász: legendás játékosuktól búcsúztak a nyíregyháziak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.15. 12:34
Legendás alakját gyászolja a nyíregyházi labdarúgás: hétfőn eltemették a 90 éves korában elhunyt Pokrovenszki Pált, aki játékosként, majd edzőként is szép sikereket ért el a szabolcsi megyeszékhelyen. A szomorú hírről a nyíregyházi klub honlapja számolt be.

Pokrovenszki Pál 18 évesen kezdett el a megyeszékhelyen futballozni, legnagyobb sikereit az Építők csapatával érte el 1952-ben, amikor együttesével a második helyen végzett az NB II-ben. Mindkét lábbal nagyszerűen lőtt és jól is fejelt, 1958-ban a Spartacus csapatkapitánya lett.

Pályafutása befejezése után éveken át dolgozott edzőként, a Munkással a megyei osztályból indulva az NB II 4. helyéig jutott. Olyan játékosokat fedezett fel, mint Buús György, Eszenyi Dénes, illetve Gajdos Gábor.

Pokrovenszki Pál emlékére a hétvégi Nyíregyháza–Putnok bajnoki gyászszünettel kezdődik.



Pályafutása befejezése után éveken át dolgozott edzőként, a Munkással a megyei osztályból indulva az NB II 4. helyéig jutott. Olyan játékosokat fedezett fel, mint Buús György, Eszenyi Dénes, illetve Gajdos Gábor.

Pokrovenszki Pál emlékére a hétvégi Nyíregyháza–Putnok bajnoki gyászszünettel kezdődik.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Vásáry Tamás zongoraművész

Egyéb egyéni
3 órája

Gyász: elhunyt Keleti Éva fotóművész

Egyéb egyéni
3 órája

Gyász: elhunyt Gyáfrás Dávid, az ETO és a Veszprém korábbi kézilabdázója

Kézilabda
Tegnap, 17:24

Gyász: elhunyt Ódor Lajos evezős olimpikon

Egyéb egyéni
Tegnap, 14:02

Gyász: elhunyt Soltész Gréta, korábbi válogatott atléta

Atlétika
Tegnap, 12:51

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
2026.02.04. 11:14

„Köszönöm, hogy a féltestvéred lehettem” – Gyarmati Andrea megható írással búcsúzott Fenyő Miklóstól

Úszás
2026.02.02. 09:02

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45
Ezek is érdekelhetik