NB III: ismét edzőt váltottak, de a helyzet kilátástalan

2015.05.04. 14:16
A labdarúgó NB III Keleti csoportjában szereplő Gyöngyös vezetősége a hétvégi, Putnok elleni (0–5) bajnoki mérkőzés előtt elköszönt Tóth János vezetőedzőtől – számolt be róla a heol.hu.

„Megköszöntem Tóth János eddigi munkáját, a hátralévő mérkőzéseken már nem számítunk a tréner szolgálataira – mondta a heol.hu-nak Benus Ferenc, a gyöngyösiek szakmai igazgatója. – Valami megtört, s úgy éreztem, változtatni kellett. A bajnokság végéig már nem nevezünk ki új edzőt, a szakmai munka irányítása az én kezembe kerül, támaszkodva két rutinos labdarúgónk, Szilágyi Norbert és Tóth Tibor segítségére.”heol.hu-nak Benus Ferenc, a gyöngyösiek szakmai igazgatója. – Valami megtört, s úgy éreztem, változtatni kellett. A bajnokság végéig már nem nevezünk ki új edzőt, a szakmai munka irányítása az én kezembe kerül, támaszkodva két rutinos labdarúgónk, Szilágyi Norbert és Tóth Tibor segítségére.”

Nos, a váltás nem egyelőre nem jött be, a gyöngyösiek helyzete a szombati, Putnoktól elszenvedett 5–0-s vereség után továbbra is kilátástalan. A csapat az utolsó helyen áll az NB III Keleti csoportjában, 24 bajnoki mérkőzésen csak nyolc pontot kapart össze, tavasszal pedig két döntetlent követően sorozatban nyolcszor szenvedett vereséget, így hátránya tíz pont a benn maradó helyen álló Veresegyházhoz képest.

Tóth János november elején, Majzik Zoltánt váltva ült le a csapat kispadjára, és összesen hat hónapot dolgozhatott az együttesnél. A gyöngyösi kispadot elfoglaló Benus Ferenc tehát a mátraaljaiak harmadik trénere a szezonban.

Legfrissebb hírek

NB III: a Gyula a Kispest-Honvéd II ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Labdarúgó NB II
23 órája

NB III: legyőzte a Honvéd II az Újpest II-t, kiütötte a Vasas II a Csepelt

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 19:34

A Haladás, a Gyula és a Pécs is megőrizte veretlenségét az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:56

Harmadik meccsüket is elbukták a Budai Farkasok; ikszelt a Gyöngyössel a Szigetszentmiklós

Kézilabda
2026.09.19. 19:50

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

Tóth András: Ezt azért nehéz megemészteni…

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 08:18

Visszavonult az NB I korábbi gólkirálya

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 20:47

Még a harmadik fordulónak sincs vége, máris itt a Serie A első edzőváltása

Olasz labdarúgás
2026.09.07. 07:45