NB II: hihetetlen pech Szolnokon, kidőltek a csatárok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.10.21. 12:16
Hihetetlen balszerencse sújtja a labdarúgó NB II harmadik helyén álló, nyolc mérkőzés óta veretlen Szolnoki MÁV FC-t.

A hétvégi, Kaposvári Rákóczi ellen 2–1-re megnyert bajnokin két gólerős csatárát is elveszítette a szolnoki együttes.

A már a szezon során, szeptember elején az NB I-es Dunaújvárostól szerződtetett Urbin Péter a szombati találkozó 28. percében egy összecsapást követően szenvedett oldal- és keresztszalag-szakadást.

De ezzel még nem volt vége, a helyére beállt Hamar Ádám sem lehetett sokat a pályán, ő is súlyos sérülést szenvedett. A meccs 58. percében egy rossz lépést követően a bal térdében elszakadt az elülső keresztszalag.

A szolnoki keretből így két korábbi NB II-es gólkirály dőlt ki, felépülésükre 6-8 hónapot kell várni, azaz kérdéses, hogy ebben a szezonban egyáltalán pályára léphetnek-e a szolnoki együttesben.

„Edzői pályafutásom során még nem találkoztam olyan szituációval, hogy harminc percen belül két játékos is ilyen súlyos sérülést szenved – mondta a Nemzeti Sport Online-nak Kis Károly, a Szolnok vezetőedzője. – Jövő héten, kedden meg is műtik mindkét támadót. Házon belül szeretnénk megoldani a problémát, nagyon bízom benne, hogy akik a helyükre lépnek, megfelelően tudják pótolni őket.”

Legfrissebb hírek

Angyalok földjén – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
2026.04.29. 06:36

A kiesés elől menekülő Soroksár pontot szerzett az élvonalba igyekvő Honvéd otthonában

Labdarúgó NB II
2026.04.27. 21:55

Fehérvári győzelmével feljutott a Vasas az élvonalba, fontos pontokat szerzett a Budafok és a Szentlőrinc – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 21:10

A Kecskemét kiütötte a Tiszakécskét a vármegyei derbin

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 18:55

Gyors gólváltás után ikszelt az Ajka Mezőkövesden

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 18:55

Két gólt lőtt a Vasas a hajrában Fehérváron, és feljutott az NB I-be

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 18:55

A Budafok kihasználta a Szeged enerváltságát, rossz sorozatát megszakítva sokat tett a bennmaradásért

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 18:55

Félpályás szabadrúgásgóllal vette el végleg a Lőrinc a BVSC kedvét

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 16:50
Ezek is érdekelhetik