NB III: újabb volt Fradi-játékos talált csapatot magának

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.02. 09:00
Ma már beszámoltunk róla, hogy a korábban a Fradiban is játszó Palásthy Norbert az NB III-as Veresegyháznál folytatja a pályafutását, míg a szintén volt ferencvárosi középpályás, Erős Gábor az ugyancsak harmadosztályú Kisvárdához igazolt.

Hosszas keresgélés után csapatot talált magának Erős Gábor. A Gyirmót FC Győrtől távozó, korábban az élvonalban is futballozó 33 éves középpályás az NB III-ban szereplő Kisvárdához igazolt.

Korábban már jeleztük, hogy a futballista Kisvárdára tart, azóta pedig már az egyezség is megszületett a felek között.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYIRMÓT FC GYŐRNÉL
Érkezők: Csemer Gyula (Bp. Honvéd – kölcsönbe), Kákonyi Dániel (Nyíregyháza Spartacus), Kiss Máté (Győri ETO – kölcsönbe), Nagy Sándor (Lombard Pápa), Paku Roland (Győri ETO – kölcsönbe, legutóbb Nyíregyháza), Présinger Ádám (Lombard Pápa)
Távozott/távozhat:Laki Balázs (abbahagyja), Fejes János (Bp. Honvéd – kölcsönből vissza), Farkas Márk (Haladás – kölcsönből vissza), Kelemen Patrik (FC Hatvan, kölcsön után végleg), Kovács Dániel (?), Erős Gábor (Kisvárda), Kardos Norbert (Thór Akureyri – Izland), Széles Imre (?), Országh Bence (?)
Kiszemeltek:

 

 

Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
12 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45
Ezek is érdekelhetik