Mezőkövesd: nem fordulnak az UEFA-hoz; a banki nyitva tartás közbeszólt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.06. 09:17
Nem akar ártani a magyar labdarúgásnak, így nem fordul az Európai Labdarúgó-szövetséghez az NB I-ből kiesett Mezőkövesd labdarúgócsapata, amely az Újpest több bajnokiját is megóvta, mivel megítélése szerint a lila-fehérek néhány játékosukat jogosulatlanul szerepeltették.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy az MLSZ elutasította a kövesdiek fellebbezését, akik a hivatalos honlapjukon közzétett közleményben reagáltak a magyar szövetség állásfoglalására.Arról már korábban beszámoltunk, hogy az MLSZ elutasította a kövesdiek fellebbezését, akik a hivatalos honlapjukon közzétett közleményben reagáltak a magyar szövetség állásfoglalására.

„A 2014. május 23-án részünkre megküldött elutasító határozat ellen az MLSZ szabályzatai alapján 2014. május 25-én 14 óráig lett volna lehetőségünk fellebbezést benyújtani. Mindenki előtt ismert, hogy pénteken 16 óra után sem a banki utalásnak nem tudtunk megfelelni (mivel utalásra csak munkanapokon 16 óráig van lehetőség), sem pedig annak, hogy 2014. május 25-én vasárnap 14 óráig beadványunkat eljuttassuk az MLSZ részére.

A postai kézbesítés 2014. május 28-án történt, melyre a határidő betartásával 2014. május 30-án beadtuk a fellebbezést, a fellebbezési díj átutalását követően. Magyarországon nincs még egy olyan hatóság, ahol nem a postai kézbesítés számít a határidő számítása tekintetében, hanem az elektronikus levél kiküldésének napja.

Az UEFA-hoz nem kívánunk fordulni tekintettel arra, hogy a magyar labdarúgásnak nem kívántunk és kívánunk ártani!

Célunk nem a versenytárs labdarúgócsapatok, illetve a Magyar Labdarúgó-szövetség elleni támadás, hanem a szabályok betartatása mellett történő fellépés volt, amit a helyzetünkben bármely felelősen gondolkodó klub megtett volna.

Az eljárás eredményeként bízunk benne, hogy legalábbis a szabályzatok hiányosságára és a pályán egyenlő esélyek biztosítására felhívtuk a figyelmet” – szól a mezőkövesdi klub közleménye.

A Nemzeti Sport Bocsi Anna ügyvezető igazgatónál a nyáron esetlegesen távozó játékosokról érdeklődött. Mint ismert, Bognár Istvánt a DVTK és a DVSC, míg Horváth Tamást a DVTK és a Puskás Akadémia látná szívesen a soraiban.

„Egyelőre csak Melczer Vilmos távozott, a többiekkel még szerződésben állunk. Sem Bognár Istvánért, sem Horváth Tamásért nem érkezett még ajánlat” – mondta az elöljáró.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: Babunszki góllal debütált a Szpariban; legyőzte a Topolyát az ETO

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 13:15

A Mezőkövesd középhátvédet, a Szeged középpályást igazolt

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 08:04

Mezőkövesd: megegyeztek a DVSC játékosáról, egy középpályás viszont távozik

Labdarúgó NB II
2025.07.02. 08:12

Mezőkövesdről igazolt utánpótlás-válogatott támadót a Paks – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.27. 16:56

Felkészülés: fölényes ferencvárosi siker Mezőkövesden

Labdarúgó NB I
2025.06.27. 11:47

Kimagaslott az NB II-ből, majd az Újpesthez szerződött Juhász Bence

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 10:33

Az Újpest szerződtette a Mezőkövesd kapusát – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.05. 11:06

A Kisvárda magasan kiemelkedett a mezőnyből, a Barcika mindenkit meglepett – NB II-es idényértékelő

Labdarúgó NB II
2025.06.03. 20:52
Ezek is érdekelhetik