NB II: Két pontot vesztettünk - Horváth; Mindenkivel pariban leszünk - Kis

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.30. 18:07
Mint arról már beszámoltunk, a labdarúgó NB II 3. fordulójában a Szolnok egy utolsó percben szerzett büntetőgóllal 2–2-re mentette a Siófok elleni mérkőzést. A hazaiak mestere, Horváth Károly szerint együttese két pontot vesztett, és az ilyen mérkőzések behúzására lenne szükség az élvonalba visszajutáshoz, míg a szolnoki edző Kis Károly szerint a nagy erőfeszítések után megérdemelt a pontmentés, és érzése szerint mindenkivel pariban lesznek a másodosztályban.
„Kettő pontot veszítettünk, úgy érzem – mondta Horváth Károly a mérkőzést követően a Duna televíziónak. – Sokkal jobban kell játszani, jobban kell az összjátékra törekedni. Megint túlzottan célfutballt játszottunk, és pontrúgásokra helyeztük a hangsúlyt, ez nem jött be, ezért nagyon fájó, hogy nem tudtuk a három pontot megszerezni.”

„Én úgy láttam, hogy még a szabálytalanság előtt a mi játékosunkkal szemben is szabálytalankodtak. Talán, ha lefújják az elsőt, nincs ez a tizenegyes, de ez a játékvezető dolga” – felelte az utolsó perces egyenlítést megelőző tizenegyes jogosságát firtató kérdésre a siófokiak mestere.

S hogy mi kell ahhoz, hogy az előző idényben az NB I-ből kieső együttes visszajusson az élvonalba?

„Az például, hogy az ilyen mérkőzéseket, amelyeken vezetünk, van hátra négy-öt perc, azokat meg kell nyerni. Akkor tudunk majd előre lépni.”

„A hazaiak vezetőgólja után nagy erőket mozgósítottunk, több lehetőségünk is volt, bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy hátul fellazultunk ekkor, így az ellenfélnek is voltak helyzetei. Nagy erőkkel próbáltunk pontot menteni, ami végül megérdemelten sikerült. Az első félidő alapján mindenképpen pariban voltunk a Siófokkal” – mondta a mérkőzés után ezt már Kis Károly, a szolnokiak edzője.

„Rendkívül bosszantó volt a második gól, innen úgy látszott, hogy szétugrott a sorfal és egy megpattanó labda jutott a kapunkba. Nyilván több oka is volt, hogy a Siófok fordítani tudott, de ahogy előbb mondtam, a csapat erejét bizonyítja, hogy fel tudtunk állni, és ez egy rendkívül értékes pont” – tette hozzá a vendégek mestere.

„Kezdhettük volna jobban is a szezont, legutóbb Tatabányán a második félidőben nagyon jól futballoztunk, de kihagytuk a helyzeteket, így három pont helyett csak egyet szereztünk, a Gyirmót pedig jól játszott, megérdemelten nyert. Fél évvel ezelőtt alighanem mindenki elfogadta volna azt az utat, amit azóta bejártunk, hiszen akkor teljesen utolsók voltunk a másodosztályban, most pedig úgy gondolom, pariban leszünk itt mindenkivel” – zárta mondandóját Kis Károly.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik