NB III: a Barcánál is tanuló Szpisljak a Létavértes edzője

2013.07.11. 18:33
A DVSC-Teva labdarúgócsapata hivatalos honlapján bejelentette, hogy visszatér Debrecenbe Zoran Szpisljak: a Lokinál évekig másodedzőként, később Újpesten vezetőedzőként dolgozó tréner az NB III-as Létavértes szakvezetője lesz. Az NB III-as Létavértes a DVSC fiókcsapata, a keretet debreceni fiatalok alkotják.

„Amikor Debrecenből eljöttem 2010 decemberében, visszatértem Angliába, ahol nyolc hónapig különböző csapatoknál voltam tanulmányúton, többek között a Manchester Unitednél és a Manchester Citynél. Igyekeztem fejleszteni magam, hiszen ez egy olyan szakma, amelyben mindig lehet tanulni. Ekkor jött az Újpest ajánlata, majd miután onnan eljöttem, sokat utaztam, ismét különböző csapatoknál jártam, például egy hónapig a Barcelonánál képeztem magamat. Kidolgoztam egy programot a futballra és a játékosokra, és ezt a rendszert szeretném majd a Létavértesbe beépíteni. Az edzőnek mindig vannak céljai, jelen pillanatban az, hogy a Létát minél jobb állapotba hozzam. Persze szeretnék majd egyszer ismét az élvonalban dolgozni, de el kell fogadni, hogy ez nem könnyű, nagyon sok az edző, folyamatosan bizonyítani kell" – idézi Szpisljakot a dvsc.hu.

A DVSC tartalékcsapatát a jövőben Gyarmati András irányítja, az U21-esek munkáját Sándor Csaba, az U18-asokét pedig Szatmári Csaba vezeti.

 

Legfrissebb hírek

NB III: az Újpest II hatot, az MTK II négyet rúgott; vereséggel rajtoltak az osztályozón elvérző csapatok

Labdarúgó NB II
5 órája

A Puskás Akadémia debreceni sikerrel indította az idényt

Labdarúgó NB I
5 órája

Debrecenben kezdődik a PAFC új korszaka

Labdarúgó NB I
14 órája

NB III: gólzáport rendezett a rajton a DVSC II, a Szolnok, a Dorog és az Iváncsa, hatgólos döntetlen Érden

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 20:10

NB III: a Békéscsaba egy nappal a rajt előtt bejelentette új játékosait és vezetőedzőjét

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 10:47

Cibla Flórián sokat gyakorolta, hogyan kell a hosszú felsőbe tekerni a labdát

Európa-konferencialiga
2026.07.25. 09:06

A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztották az ETO–FTC bajnokit – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 15:53

Negyvennégy év után tud-e újra címet védeni az ETO?

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 15:30