NB II: Benczés nem helyezésben gondolkodik az NB I-ről

MTI MTIMTI MTI
2013.05.14. 09:58
Nem élvonalbeli helyezésekben gondolkodik Benczés Miklós, a labdarúgó NB II Nyugati csoportjában bajnok, így a következő szezonban már NB I-es felcsúti Puskás Akadémia vezetőedzője.

„A célunk, hogy folyamatos lehetőséget adjunk fiatal játékosaink számára" – nyilatkozta az M1-en a szakember, akinek irányításával a gárda 27 mérkőzést követően veretlenül harcolta ki a feljutást.

A tréner elmondta, a csapatban sok fiatal futballista szerepel, de az együttes gerincét a rutinosabb futballisták alkotják, akik mind a pályán, mind azon kívül vezéregyéniségnek számítanak. Hozzátette: a Puskás Akadémia – amely korábban jogilag a Videoton második csapatának számított, ám azóta már kivált – továbbra is szorosan együttműködik majd a székesfehérvári klubbal.

„Az akadémista játékosokat továbbra is a legjobb helyre szeretnénk eljuttatni, ennek csúcsa a Videoton. Jó példa erre Gyurcsó Ádám és Szolnoki Roland is, akik az akadémián nevelkedtek" – hangsúlyozta Benczés Miklós.

A Felcsúton épülő stadionnal kapcsolatban Benczés elmondta, tudomása szerint decemberre készül majd el a létesítmény, amely méltó helyszíne lehet a jövő évi U19-es Európa-bajnokságnak, ahol a magyar válogatottban várhatóan több, a PA-ban nevelkedett játékos is szerepel majd.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: A Paks négy gólt szerzett Eszéken, a Puskás Akadémia legyőzte a Slovant

Labdarúgó NB I
20 órája

A Puskás Akadémiától igazolt a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.02. 09:44

Magyar Zsolt a több játéklehetőség reményében írt alá a Csíkszeredához

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 07:01

A Puskás Akadémia középpályása a Csíkszeredánál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 15:37

Újpest: Markgráf Ákos orvosi vizsgálaton vett részt – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 12:40

Az Újpest bejelentette Szappanos Péter szerződtetését

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 16:34

NB I: hosszabbítás Felcsúton és Kispesten is

Labdarúgó NB I
2026.06.18. 07:38

Jurek és Kerezsi is végleg az MTK-hoz került – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.16. 11:29
Ezek is érdekelhetik