NB II: Dajka László folytatja a munkát Békéscsabán

2013.03.26. 23:56
A keddi megbeszélés eredményeként eldőlt, hogy az eddigi felállásban folytatja a munkát az NB II-es Békéscsaba szakmai stábja, így Dajka László marad a vezetőedző, Pásztor József pedig a szakmai igazgató.

Amint arról beszámoltunk, az elmúlt hét végi, Szolnok elleni (2–3) mérkőzés után békéscsabai szurkolók egy csoportja Dajka Lászlót és édesanyját ócsárolta, illetve a szakember lemondását követelte. A meccs után a tréner arról beszélt, hogy a hét elején szeretne leülni tárgyalni a vezetőkkel a jövőről, de mivel hétfőn az illetékesek nem tartózkodtak Békéscsabán, kedden kerítettek sor a megbeszélésre.Amint arról beszámoltunk, az elmúlt hét végi, Szolnok elleni (2–3) mérkőzés után békéscsabai szurkolók egy csoportja Dajka Lászlót és édesanyját ócsárolta, illetve a szakember lemondását követelte. A meccs után a tréner arról beszélt, hogy a hét elején szeretne leülni tárgyalni a vezetőkkel a jövőről, de mivel hétfőn az illetékesek nem tartózkodtak Békéscsabán, kedden kerítettek sor a megbeszélésre.

„Megvitattuk a hétvége eseményeit a klub vezetőivel és arra jutottunk, hogy a jövőben még egységesebbek leszünk mind a pályán, mind a pályán kívül – mondta a Nemzeti Sport Online-nak Dajka. – A szakmai stábban tehát nincs változás, és a kapkodásnak még a látszatát is szeretnénk elkerülni, hiszen nincs szó arról, hogy krízis lenne a csapatnál. Csak rá kell nézni a tabellára, amely azt mutatja, hogy egy pont előnnyel mi állunk az élen. A szurkolók felé azonban a sajnálatomat szeretném kifejezni, mivel a szombati vereség után nem voltam megfelelő idegállapotban és helytelenül reagáltam. Gőzerővel készülünk a szombati, Nyíregyháza elleni rangadóra, hiszen a céljaink nem változtak, szeretnénk az első helyen végezni.”

Legfrissebb hírek

Takács Péter elégedett a diósgyőri kerettel; Fehérváron jól sikerült a felkészülés

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 12:52

NB III: Kuznyecov Szergej lett a Békéscsaba vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2026.07.13. 21:27

Békéscsabán nagy a bizonytalanság – Balog Zsolttal szóban megegyeztek, de Kuznyecovval is tárgyalnak

Labdarúgó NB II
2026.07.13. 10:01

Utánpótlás-válogatott védővel erősített a Paks

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 14:05

DVSC: Diósgyőrből és Békéscsabáról is érkezett új szerzemény

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 17:26

Nagy a bizonytalanság az NB II-ből kieső Békéscsabánál, egy kezdőcsapatnyi játékos távozhat

Labdarúgó NB II
2026.06.24. 13:45

Dajka László: Az élet most visszaadott valamit Julen Lopeteguinek

Foci vb 2026
2026.06.18. 15:15

Dajka László szurkol egykori csapattársának, a katari válogatottat irányító Julen Lopeteguinek

Foci vb 2026
2026.06.18. 13:34