NB II: Kelet nyerte a másodosztályú válogatottak meccsét

Vágólapra másolva!
2012.11.30. 16:14
Kelet csapata nyerte meg a labdarúgó NB II-es válogatottak gálamérkőzését, egyben a másodosztály 2012-es évzáróját. A Dajka László által összeállított keleti gárda a meccsen tizenegyest is hibázó Olasz Dénes (Putnok) és Reznek Donát (Nyíregyháza) góljával győzte le a Bognár György irányította nyugatiakat.

„A rövid közös felkészülés után még többet is kaptam a játékosoktól, mint amit előzetesen vártam, gyors passzos, ötletes játékkal sikerült megnyernünk a mérkőzést. A csapatomból mindenki hozta magát, néhányan talán még átlagos tudásuk fölött is játszottak, megérdemelt a sikerünk” – mondta a mérkőzés után az mlsz.hu-nak Dajka László, a győztes csapat szakvezetője.

„Jobb volt a keletiek válogatottja, megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. A csapatomban sok volt a technikai hiba és kevés a kezdeményezés. Picit kreatívabb játékra számítottam, jobb technikai megoldásokat vártam a labdarúgóktól. A mérkőzés jó támpont lehet a januári edzőtáborozásra utazó keret összeállítására” – értékelt Bognár György a nyugatiak részéről.Dajka László, a győztes csapat szakvezetője.

„Jobb volt a keletiek válogatottja, megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. A csapatomban sok volt a technikai hiba és kevés a kezdeményezés. Picit kreatívabb játékra számítottam, jobb technikai megoldásokat vártam a labdarúgóktól. A mérkőzés jó támpont lehet a januári edzőtáborozásra utazó keret összeállítására” – értékelt Bognár György a nyugatiak részéről.

NB II-ES GÁLAMÉRKŐZÉS
KELETI VÁLOGATOTT–NYUGATI VÁLOGATOTT 2–0 (1–0)
Telki, 100 néző. Vezette: Gaál Gy. (Török K., Szeles K.)
KELET, 1. félidő: Molnár F. T. – Bokros, Tóth I., Lengyel D., Katona M. – Kenderes, Király P. – Csorba, Bognár I., Kis R. – Olasz D. 2. félidő: Dombó – Tisza K., Kárpáti, Lengyel D., Króner – Zimányi Á., Papp K. – Reznek, Mundi R., Kis R. (Király P., 69.) – Tóth D. Edző: Dajka László
NYUGAT, 1. félidő: Horváth G. – Margitics, Lázár P., Burucz, Sebők I. – Domokos B., Kovács T. – Baracskai, Kleinheisler, Gaál B. – Frank. 2. félidő: Czirjék – Izing, Csordás Sz., Kornis, Sebők I. (Gaál B., 62.) – Domokos B., Vágó L. – Baracskai, Kleinheisler, Balázs R. – Szöllősi. Edző: Bognár György
Gólszerző: Olasz D. (1–0) a 17., Reznek (2–0) a 61. percben

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35
Ezek is érdekelhetik