NB II: A vezetők döntik el, hogy kell-e az NB I - Benczés

Vágólapra másolva!
2012.11.27. 16:03
Benczés Miklós vezetésével pazar félszezont tudhat maga mögött a Puskás Akadémia FC a labdarúgó NB II Nyugati csoportjában: a felcsútiak 39 ponttal vezetnek a 33 pontos Ajka és a 29 pontos Kozármisleny előtt. A Puskás Akadémia immár független gazdasági társaságként működik, tehát nincs hivatalos akadálya annak, hogy az NB I-be jusson.

„Azt, hogy ilyen sikeresek leszünk, nem hittem volna. Tavaly az MTK 38 pontot szerzett az NB II-ben ősszel, ezt javítottuk meg az idén, ez pedig hatalmas eredmény. Természetesen nem a rekord megdöntése volt az elsődleges célunk, hanem hogy minél jobban eltávolodjunk a minket üldözőktől. Ez végül az utolsó fordulóban sikerült is, hiszen számunkra kedvezően alakult a többi mérkőzés eredménye. Nagyon örülök annak, hogy ősszel az összes mérkőzésünkön domináltunk, sikerült megvalósítanunk mindazt, amit elterveztünk” – értékelte a vidi.hu-nak az őszi szezont Benczés, aki az esetleges NB I-es indulásra is kitért.vidi.hu-nak az őszi szezont Benczés, aki az esetleges NB I-es indulásra is kitért.

„Nekünk edzőknek – és természetesen a játékosoknak is – az a célunk, hogy mindig megnyerjük a következő találkozót. Ha az idény végén olyan helyen végzünk az NB II-ben, amellyel sikerül kivívnunk az első osztályban való indulás jogát, akkor a vezetőknek kell eldönteniük, a klub érdeke azt kívánja-e, hogy az NB I-ben szerepeljünk, vagy pedig a másodosztályban.”

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: portugál duplaarany az U17-es korosztályban

Utánpótlássport
2 órája

Labdarúgás: hat gólt rúgott a bolgároknak az U17-es leányválogatott

Utánpótlássport
17 órája

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 15. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:07

Robbie Keane nem foglalkozik a kimaradó Varga körüli pletykákkal

Labdarúgó NB I
2025.11.30. 22:51

Hat perc alatt szerzett két góllal nyert az FTC Felcsúton

Labdarúgó NB I
2025.11.30. 21:28

Szakadt cipős gyerekből klubcsúcstartó: Nagy Zsolt 200. élvonalbeli meccse következik

Labdarúgó NB I
2025.11.30. 07:33

Labdarúgás: kikaptak a spanyoloktól az U17-es lányok Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.11.29. 14:51

MLSZ: három-három NB I-es és NB II-es klub is pénzbüntetést kapott

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 19:19
Ezek is érdekelhetik