Gyirmót: eldőlt, hogy Kiprich József marad a csapat vezetőedzője

2010.06.22. 15:26
Hétfő este tartották meg a Gyirmót SE labdarúgó-szakosztályának elnökségi ülését, amelynek legfontosabb kérdése az volt, hogy maradhat-e Kiprich József az első osztályról alig lemaradó csapat vezetőedzője.

Egyesek korábban tudni vélték, hogy a Feyenoord korábbi sztárjának mennie kell, és a Szentes Lázár, Csertői Aurél, Szepessy László hármasból kerül ki az új edző. Tegnap azonban eldőlt, hogy Kiprich maradhat a csapatnál.

„Egy plusz egy éves megállapodást kötöttünk, így maradok a kispadon” – nyilatkozta a csapat hivatalos honlapjának a korábbi válogatott labdarúgó.

A csapat célja jövőre is az élvonalbeli tagság kiharcolása lesz.

„Szeretnénk egyben tartani a társaságot, persze igazolni is akarunk. A terv, hogy két-három poszton megerősítsük az ezüstérmet szerző keretet” – zárta mondandóját Kiprich.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
1 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46