Felkészülési meccs: Jászberényben győzött a Szolnok a Tura ellen

2009.01.25. 01:52
Felkészülési mérkőzésen találkozott egymással a másodosztályú Szolnok és a harmadosztályú Tura csapata. A meccset a szolnokiak 3–0-ra nyerték meg.
A szolnoki együttes a megyeszékhelyen képtelen volt játékra alkalmas pályát találni, emiatt a jászberényi műfüves pályát kellett bérbe vennie. Az NB III-as Tura évek óta meghatározó szereplője a Mátra-csoportnak, s bár egy előkészületi meccsből nem szabad messzemenő következtetést levonni, az biztató lehet, hogy a második félidőben a MÁV jó teljesítményt nyújtva őrölte fel ellenfele erejét. Több hiányzója volt Vágó Attila vezetőedzőnek: Antal Gábor vizsgája miatt nem lehetett ott a társak között, míg Makra Zsolt és Rézsó Péter továbbra is sérült. Hullám Attila porcműtéte után már elkezdte az edzéseket, viszont Bozori Balázs számára teljes pihenőt írtak elő az orvosok. Urbán-Szabó Viktor és Bálint Péter nagy valószínűséggel a tavasszal az NB III-as Szolnoki Spartacust erősíti. A szolnoki szakvezető így több fiatalnak is – Tóth Norbert, Tisza Kálmán, Bujáki Bence és Blaskovits Patrik – játéklehetőséget biztosított a Tura ellen.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

SZOLNOKI MÁV FC–TURA 3–0 (0–0)
Jászberény, 100 néző. V: Pikó
SZOLNOK: Kolláth – Bezzeg, Mile, Balogh P., Kiss K. - Tóth N. (Tisza), Zana, Germán, Freud (Bujáki) – Kotula (Blaskovits), Széki
G: Freud, Széki, Blaskovits

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

SZOLNOKI MÁV FC–TURA 3–0 (0–0)
Jászberény, 100 néző. V: Pikó
SZOLNOK: Kolláth – Bezzeg, Mile, Balogh P., Kiss K. - Tóth N. (Tisza), Zana, Germán, Freud (Bujáki) – Kotula (Blaskovits), Széki
G: Freud, Széki, Blaskovits
Legfrissebb hírek

Női kézilabda: magabiztos győri győzelem a Podravka ellen

Kézilabda
Tegnap, 16:00

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

Borbély Balázs: Kellemes érzés a világ egyik legjobb csapata ellen játszani

Minden más foci
2026.08.09. 07:38

Ifjabb Albert Flórián: Óriási dolog, hogy újra a Real Madriddal játszunk!

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 08:30

Megérkezett a Real Madrid Budapestre – videók

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 19:30

Bár a végén izgulhatott a Bayern Hongkongban, alapvetően simán verte a Villát

Német labdarúgás
2026.08.07. 16:04

Vinícius ott van a Real Fradi elleni keretében, Mbappé, Diomandé és Bellingham nincs

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 15:42