Harangi Aiden az idősebbek és az erősebbek ellen is futballozni akart

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2026.04.10. 12:28
null
Harangi Aiden a múlt hét végén góllal mutatkozott be az NB I-ben (Fotó: Szabó Miklós)
Harangi Aiden, a ZTE FC amerikai-magyar kettős állampolgárságú védője lapunk érdeklődésére beszélt a gyerekkoráról, a flag footballról, Fenyő Noah-ról, valamint arról, hogy melyik válogatottat választaná felnőttszinten.

– Édesapja, Harangi Péter profi futballista volt: egyértelmű volt, hogy ön is az lesz? 
– Igen, ez volt az álmom, de édesapám mindig hangsúlyozta, ehhez kemény munka és egy kis szerencse is kell – válaszolta lapunk kérdésére Harangi Aiden, a ZTE FC 20 éves védője, aki a múlt hét végén góllal mutatkozott be az NB I-ben. – Nagy szerepe volt abban, hogy ma itt tartok. Gyerekként állandóan focizni akartam: amikor a parkban láttam, hogy játszanak, szerettem volna máris csatlakozni, teljesen mindegy volt, mennyivel idősebbek vagy erősebbek nálam. Szerintem ez sokat segített a fejlődésemben, mert már korán megismertem a labdarúgás stílusait.

– Az Egyesült Államokban született, nem vonzották az úgynevezett major sportok?
– Nagyon szeretem nézni az amerikai sportokat, főleg az amerikai futballt és a kosárlabdát. Játszottam is flag footballt és kosárlabdát az Egyesült Államokban, de a labdarúgás mindig az első számú szenvedélyem maradt. Hogy mi az a flag football? Az amerikai futball ütközésmentes változata. 

– Kilencévesen Németországba költöztek, az Eintracht Frankfurt játékosa lett, amelynél később az UEFA Ifjúsági Ligában, vagyis az ifi BL-ben, valamint a második csapatban is szerepelt.
– Édesanyám munkája miatt költöztünk Németországba, három évre terveztünk. Aztán az Eintracht Frankfurt megkeresett, hogy csatlakozzak az akadémiájukhoz, így végül tovább maradtunk. Sokat köszönhetek az egyesületnek, mert minden lehetőséget biztosított a fejlődésemhez. Nagyon jó időszak volt, az UEFA Ifjúsági Ligában Európa legnagyobb klubjai ellen játszhattam, a második csapatnál pedig először tapasztalhattam meg a felnőttfutballt. Rengeteget lehet tanulni a felnőttek elleni játékból.

– Frankfurtban két magyar csapattársa is volt, Fenyő Noah és Lisztes Krisztián. Előbbivel jó néhányszor futballozott együtt.
– Nagyon örültem, hogy voltak magyar társaim, különleges kapcsolat alakult ki köztünk. Noah-val nyolc évig játszottunk együtt, a klub mellett a korosztályos válogatottban is. Jó látni, milyen játékossá fejlődött, örülök a sikerének.

Harangi Aiden (balra) télen szerződött Zalaegerszegre
(Fotó: Szabó Miklós)

– Aztán kölcsönben az MLS-ben szereplő San Diegóhoz került, amelyben öt mérkőzésen játszott a bajnokságban.
– Nagyszerű tapasztalat volt, sok játéklehetőséget kaptam, megszoktam a profi közeget. A beilleszkedés könnyen ment, mert több labdarúgót ismertem az amerikai utánpótlás-válogatottból. Sikeres idényt zártunk, megnyertük a Nyugati főcsoportot.

– Idén télen aztán Zalaegerszegre igazolt: milyen érzésekkel érkezett?
– Gyerekként sokszor jártam Magyarországon, főleg édesapám családját látogattuk Debrecenben. Még egy DVSC-meccs kezdőrúgását is elvégezhettem a régi stadionban. Bár Zalaegerszeg messze van Debrecentől, jó érzés visszatérni Magyarországra, és itt élni. Nagyon fiatal a csapat, különböző kultúrákból érkezők alkotják, ami kiváltképp érdekes. Az együttes játékstílusa illik hozzám.

– Játszott az MLS-ben is: ahhoz képest milyen az NB I?
– Nehéz megítélni, mert ahhoz több NB I-es meccsen kell szerepelnem. Azt viszont észrevettem, hogy minden csapat versenyképes, és bárki hamar odakerülhet a kiesőzóna közelébe is. Az MLS-ben nincs kiesés, így ott ha egy csapat rosszul rajtol, máris elkezd készülni a következő évadra. Ezen kívül az MLS-ben szinte minden együttesben van néhány sztárjátékos, akik a legmagasabb szinten is futballoztak és képesek eldönteni a meccseket.

– Az előző hétvégén a Kisvárda ellen először lépett pályára a magyar élvonalban, s rögtön megszerezte első gólját. 
– Nagyon reméltem, hogy gólt szerzek vagy gólpasszt adok, mert úgy éreztem, bizonyítanom kell. Fantasztikus érzés volt betalálni, ráadásul ez volt az első gólom profiként. San Diegóban adtam egy gólpasszt az első meccsemen, úgy tűnik, jól megy nekem a bemutatkozások alkalmával.

– Ragyogóan teljesít a ZTE az élvonalban, harmadik a tabellán és bejutott a kupaelődöntőbe. Mi sülhet ki ebből?
– Sok fiatal, tehetséges játékosunk van, akik megtalálták a helyüket az NB I-ben, ez a pályán meg is mutatkozik. Való igaz, sikeres idényünk van eddig, de szeretnénk még többet elérni.

– Szerepelt a magyar és az amerikai utánpótlás-válogatottban is: felnőttszinten melyiket választaná?
– Nagy büszkeség lenne számomra, ha bármelyik országot képviselhetném – remélem, egyszer olyan helyzetbe kerülök, hogy választhatok. Mindkét országhoz kötődöm, de még nem döntöttem. Egyelőre egyik szövetség részéről sem volt megkeresés, az már egy másik kávéház, előbb klubszinten kell bizonyítanom.

– Legközelebb szombaton az MTK ellen teheti meg. Mire számít?
– Nehéz mérkőzés lesz, hiszen ellenfelünk a bennmaradásért harcol, és minden pontra szüksége van. Remélem, győzünk és megtartjuk harmadik helyünket.

 

Legfrissebb hírek

Sorozatban harmadszor rabolna pontot a DVTK az Üllői útról; kedvenc ellenfeléhez utazik az ETO

Labdarúgó NB I
8 perce

Bíró Barnabás: A legapróbb részleteken dőlhet el az elsőség

Labdarúgó NB I
5 órája

Pályafutása első bajnoki címére hajt Corbu Máriusz a Fradival

Labdarúgó NB I
5 órája

DVSC: Bárány Donátra műtét és hosszabb kihagyás vár

Labdarúgó NB I
22 órája

Esélylatolgatás: hasonlóan nehéz az ETO és a Ferencváros sorsolása a bajnokság végéig

Labdarúgó NB I
2026.04.08. 09:00

Az Újpest játékosa 25 évesen felhagyott a profi futballal – magyar tehetségeket segítene külföldi szerződéshez

Labdarúgó NB I
2026.04.07. 17:30

Íme, a 28. NB I-es forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
2026.04.07. 10:55

A vehemensebb Fradi-edző, Robbie Keane húzásai jöttek be

Labdarúgó NB I
2026.04.07. 09:48
Ezek is érdekelhetik