Így teljesítettek az NB I-et elhagyó légiósok (II. rész)


Így teljesítettek az NB I-et elhagyó légiósok (I. rész)
DEBRECEN
Az egyszeres válogatott Henrik Rönnlöf Castegren szerződését nem újították meg, a jobbhátvéd hazatért Svédországba, ahol az IK Siriusnál egyből alapemberré vált, érkezése után a végül kilencedik helyen végző csapat valamennyi bajnokiján kezdő volt, csak kétszer cserélték le a tizenhatból.
A horvát Neven Djurasek debreceni időszakát sérülések nehezítették, így augusztusban elengedték a Zrijnskihez. A bajnoki címért harcoló mosztariaknál alapembernek számít, 14 bajnokijából csak egyszer nem volt kezdő, csapata pedig második helyen áll a bosnyák bajnokságban.
Brandon Domingues húzóembere volt a Lokinak, az ő remek játéka és góljai nagy szerepet játszottak abban, hogy a kelet-magyarországi klub élvonalbeli maradt. A francia légiós elitligás ajánlatot kapott, ám a spanyol első osztályba feljutó Oviedónál kiegészítő emberként sem számolnak vele, egyetlen percet sem kapott a La Ligában.
Gonda Suicsi többé-kevésbé vészmegoldásként került a tavasszal Debrecenbe, és a rövid távú szerződés lejárta után elengedték. A rutinos japán kapus a nyáron nem talált magának új csapatot, az utolsó utolsó nyolc fordulóra a Vissel Kobe szerződtette, de egyszer sem tudta beverekedni magát a keretbe az ötödik helyen záró kikötővárosiaknál.
A nigériai Shedrach Kaye a nyáron kölcsönben Karcagra került, az NB II-ben rendszeresen csereként lépett ősszel pályára, 11 mérkőzésen kétszer volt eredményes a hatodik helyen álló együttesben.
Gondához hasonlóan a bolgár Krisztijan Malinov is csapat nélkül volt az ősz első felében, majd szerződtette a Botev Vraca. A bolgár csapatnál a lemaradása miatt az első meccseken a keretben sem volt, utána kétszer csereként, kétszer pedig kezdőként kapott helyet a kilencedik helyen álló Botevnél.

A brazil Mauridest a St. Pauli adta kölcsön Debrecenbe, de a németek a visszatérése után sem számították rá, ezúttal Lengyelországba adták tovább. A rutinos támadó a Radomiak Radomban általában a kezdőben kap helyet, és a gólokkal sem marad adós, 18 mérkőzésen hatszor volt eredményes az Ekstraklasa hetedik helyezettjénél.
Arandjel Sztojkovicsot sem tartóztatta a Loki, a jobbhátvéd így visszatért a belgrádi Partizanhoz. A szerb nagycsapatban nem számít alapembernek a jobbhátvéd, augusztus 10. és december 7. között egyszer sem volt kezdő, de előfordult, hogy a kispadon ülte végig a meccset. A december eleji Radnicski Nis elleni bajnokin újra a kezdőbe került, és góllal hálálta meg a bizalmat. Összesen 11 meccsen kapott szerepet a szerb bajnokság első helyezettjénél.
KECSKEMÉT
Bár a Kecskemét elég simán kiesett, Driton Camaj játékára kevés panasz lehetett tavasszal. Az is felmerült, hogy a montenegrói szélső visszatér Kisvárdára, de végül Kazahsztán felé vette az irányt. Camaj ősszel kevés szerepet kapott az Asztanánál, mind a nyolc mérkőzésén csereként állt be, 26 percnél többet egyetlen bajnokin sem kapott, csapata is lemaradt az első helyről.

Michael López nem volt sikeres Kecskeméten, tavasszal 11 meccsen gólképtelen maradt. Az argentin támadó Uruguayba igazolt, és mind a hét bajnokiján csereként kapott csak lehetőséget, egyetlen gólját a Racing Club ellen szerezte. Csapata, a Danubio a kilencedik helyen zárta a bajnokság őszi idényét, a Clausurát.
Tófol Montiel kevés lehetőséget kapott Kecskeméten, nyáron a finn FC Lahtihoz került, amellyel megnyerte a másodosztályú bajnokságot. A spanyol középpályás hétszer kezdőként, kétszer csereként kapott lehetőséget, és három góllal vette ki a részét a feljutásból.
NYÍREGYHÁZA
Ronaldo Deaconu a tavaszi idényre érkezett Nyíregyházára, de a román támadó középpályás csak epizódszerepet kapott Tímár Krisztiántól és az őt váltó Szabó Istvántól, így nem volt meglepő, hogy elköszöntek tőle. A 28 éves labdarúgó az Unirea Sloboziánál kötött ki, de a sorozatban kilenc bajnokin is vereséget szenvedő, a kiesés ellen küzdő csapatba hol be-, hol kikerül, 11 meccséből ötször volt kezdő, de egyszer sem volt végig a pályán.
Modou Marong nem tudott magának állandó helyet kiharcolni Nyíregyházán, és a szabolcsi klub kölcsön is adta őt Somorjára. A szlovák második ligában szereplő együttesben húzóemberré vált, ősszel 16 mérkőzésen hét gólt is szerzett, így a DAC fiókcsapata végleg meg is vásárolta a 20 éves gambiai támadó játékjogát.
Zan Medvedet januárban nagy reményekkel igazolta le Kassáról a Szpari, de a szlovén támadó 13 mérkőzés alatt egyszer sem talált a kapuba. Szeptember elején a cseh Slovackóhoz került kölcsönbe, ahol az érkezése utáni első hét mérkőzésén játszott, de gólt nem szerzett, november eleje óta pedig a keretben sincs a bajnokság utolsó helyezettjénél.

A korábbi kisvárdai Jaroslav Navratíl már tavasszal jelezte távozási szándékát, a cseh szélső visszatért Hollandiába, de azóta sincs csapata.
Ognjen Radosevics az Újpest kölcsönjátékosaként szerepelt Nyíregyházán, de csak három mérkőzésen kapott lehetőséget. Augusztusban a bosnyák Borac Banja Lukához került, de decemberig három percre dobták be csereként, és azóta is csak epizódszerepeket kap a fiatal szerb középpályás a bajnokság első helyezettjénél, négy meccsen harminc percet játszott ősszel.
Darko Velkovszki sérülékenysége miatt alig játszott Nyíregyházán, pedig vélhetően alapemberként számoltak volna vele. A 60-szoros északmacedón válogatott középső védő Boszniába igazolt, ahol még szintén nem tudott játékba lendülni, szeptemberben egy félidőt játszott csereként a második helyen álló Zrijnskiben.
PUSKÁS AKADÉMIA
A Puskás Akadémia légiósai közül csak a horvát Jakov Puljic távozott a nyáron, ő viszont a tavaszi idényben egyetlen percet sem kapott Hornyák Zsolttól a bajnokságban.

A Kisvárda ritkán látható góllal nyert Debrecenben







