ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

P. K.P. K.
2025.10.03. 08:37
null
Senna Minague Győrben folytatja a pályafutását (Fotó ETO FC)
Az ETO FC pénteken bejelentette a 28 éves belga védő, Senna Miangue szerződtetését, akinek az érkezésével véglegessé vált a győriek őszi kerete.

 

„Belga belső védővel vált véglegessé az őszi keretünk. Senna Miangue személyében Serie A- és nemzetközi tapasztalattal rendelkező hátvéd csatlakozott az ETO FC csapatához” – jelentette be Facebook-oldalán a győri klub.

 A 28 éves játékos legutóbb a Cercle Bruges-ben szerepelt, július óta szabadon igazolható. A belga élvonalban száz meccsen játszott, de korábban a Cagliari és az Imter játékosaként az olasz Serie A-ban is pályára lépett (a Cagliariban 15, az Interben három mérkőzésen).

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC-NÉL
Érkezők: Alexander Abrahamsson (svéd, Zaglebie Lubin – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Nadir Benbuali (algériai, Charleroi SC – Belgium, kölcsön után végleg), Zseljko Gavrics (szerb-bosnyák, FK DAC 1904 – Szlovákia, kölcsön után végleg), Megyeri Balázs (Debreceni VSC, szabadon igazolhatóként), Senna Miangue (belga, Cercle Bruges, szabadon igazolhatóként), Olekszandr Piscsur (ukrán, Gyirmót FC Győr, szabadon igazolhatóként), Daniel Stefulj (horvát, Dinamo Zagreb – Horvátország, kölcsön után végleg), Vitális Milán (FK DAC 1904 – Szlovákia, kölcsön után végleg), Stefan Vladoiu (román, Kolosz Kovalivka  – Ukrajna), Jovan Zivkovic (osztrák-szerb, SK Rapid – Ausztria) 
Kölcsönbe érkezők: Csinger Márk (FK DAC 1904 – Szlovákia), Schön Szabolcs (Bolton Wanderers – Anglia)
Kölcsönből visszatértek: Csóka Bálint (szlovákiai, FC STK 1914 Samorín – Somorja, Szlovákia), Huszár Marcell (Diósgyőri VTK), Koncz Dávid (FC STK 1914 Samorín – Somorja, Szlovákia), Matija Krivokapics (montenegrói, KFC Komárno – Komáromi FC, Szlovákia), Lacza Alex (magyar-szlovák, Kozármisleny). Kooperációs kölcsön után (Szentlőrinc): Vingler László
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Brecska Dániel, Kocsis Botond, Csala Márkó, Tollár Imre 
Kiszemeltek: –
Távozók: Csáki Armand (Balatonfüredi FC), Csóka Bálint (szlovákiai, Komáromi FC – Szlovákia), Fábio Vianna (portugál, Sepsi OSK – Románia), Mamady Diarra (mali, Sheriff Tiraspol – Moldova, szabadon igazolhatóként), Gyurákovics Erik (szlovák-magyar, Komáromi FC – Szlovákia, szabadon igazolhatóként), Heitor dos Santos (brazil, Maccabi Tel-Aviv – Izrael), Filip Kasa (szlovák-cseh, MSK Zilina – Szlovákia), Matija Krivokapics (montenegrói, Bunyodkor – Üzbegisztán), Albion Marku (albán, FK Partizani Tirana – Albánia, szabadon igazolható), Samsindin Ouro (togói, FK DAC 1904 – Szlovákia), Ruisz Barnabás (Kecskeméti TE, szabadon igazolhatóként), Vazsdi Szahli (tunéziai-francia, FK Radnicski 1923 Kragujevac – Szerbia, szabadon igazolhatóként), Szépe János (szlovákiai, MTK Budapest, szabadon igazolhatóként), Tarcsi Róbert (szlovákiai, Nyíregyháza, onnan kölcsönben Karcag)
Kölcsönbe távozók: Ledio Beqja (albán, FC Dinamo City – Albánia), Farkas Balázs Kesző (kispesti kölcsön után BVSC-Zugló), Selyem Bálint (Budafoki MTE). Kooperációs kölcsön (Szentlőrinc): Décsy Ádám, Herczeg Marcell  
Kölcsönből visszatér klubjához: Eneo Bitri (albán, Valerenga – Norvégia, onnan Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként), Dino Grozdanic (horvát, Asztereasz Tripolisz – Görögország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Michal Skvarka (szlo

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
21 órája

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
22 órája

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
23 órája

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
23 órája

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:36

A Maccabi Tel-Aviv bejelentette az ETO-tól távozó Vanharen szerződtetését

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 11:26

Távozik az ETO FC sportigazgatója is – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 19:58

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17
Ezek is érdekelhetik