Többet vártunk – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
2025.09.28. 23:40

 

A vendéggyőzelemmel végződő ETO FC–Ferencváros bajnoki előtt Robbie Keane a vendégek edzője hat helyen változtatott a Viktoria Plzen elleni Európa-liga-találkozón (1–1) kezdő együtteséhez képest. A felsorolás után a klubhoz kötődő közösségi oldalon feltett kérdés is dukált: „Szerinted elhozzuk a három pontot ezzel a kezdővel?” A szerkesztők nyilván azért tették fel, hogy forgalmat generáljanak a felületen, ám amire az ember elgondolkodott volna a válaszon, Jonathan Levi szabadrúgásgóljával igazolta, az ő szerepeltetése mindenképpen indokolt.

Ami kevésbé, az a Győr visszafogott játéka. A hazaiak képtelenek voltak azt a teljesítményt nyújtani, amelyet ebben az idényben a bajnoki és a nemzetközi meccseken megszokhattunk tőlük. Amíg a miérten gondolkodtunk, el is telt az első félidő. A szünetben meg azon tűnődhetett az ember, vajon Verebes József mit kezdene ezzel az együttessel; mert bár egykor a győri mérkőzések vége előtt néhány gólos hazai vezetésnél beszólt Szentes Lázárnak, hogy tegyenek rá még egy lapáttal, a Mágus sincs már közöttünk, sem olyan karizmatikus spíler az ETO-ban, akinek szólni lehetne…

A gonoszkodást félretéve, de a realitásnál megmaradva: a második játékrész sem hozott pezsgést. Hazai részről nem sikerült felgyorsítani a játékot, Robbie Keane pedig úgy gondolhatta, a biztos győzelem érdekében jobb, ha cserél, a beálló Varga Barnabásnál nincs jobb csatár a magyar mezőnyben, fejes gólja gyakorlatilag pontot tett a meccs kimenetelére.

A Ferencváros játékosain látszott, a hazai és nemzetközi menetelés közepette nem nyomták meg az utolsó negyedórát, a győri pedig nem olyan erős csapat, hogy ezt kihasználta volna.

A találkozó nemcsak a nyolcvanas évek ETO–FTC mérkőzéseinek színvonalától maradt el, hanem a várakozástól is. A ferencvárosi szurkolók ezt persze aligha sajnálják, csapatuk magabiztosan megszerezte a három pontot, a győriekben viszont maradhatott hiányérzet: úgy kaptak ki, hogy nemigen volt esélyük.

A semleges nézők meg azzal vigasztalhatják magukat, hogy a fordulóban azért láthattak egy kitűnő játékot hozó meccset: a 3–2-es hazai győzelemmel végződő Paks–Puskás Akadémia találkozót.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja! 

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 19:55

Már nem veretlen az ETO, a Ferencváros nyerte meg a rangadót

Jonathan Levi és Varga Barnabás szerezte a címvédő fővárosiak góljait.

 

 

Legfrissebb hírek

Kicsik és nagyok – Bobory Balázs jegyzete

Foci vb 2026
3 órája

Felkészülés: három góllal kikapott a Nyíregyháza cseh ellenfelétől

Labdarúgó NB I
6 órája

Újabb távozók Újpesten, Piscitelli sem folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
11 órája

Paksra érkezett, Kisvárdáról távozott egy kapus

Labdarúgó NB I
12 órája

Bognár György: Az idény előtt három centiméterrel magasabb lettem

Labdarúgó NB I
14 órája

NS-infó: a Qarabaghoz tartó Várkonyi elbúcsúzott, Joao Victor is hiányzik, de jött egy új brazil kiszemelt

Labdarúgó NB I
16 órája

Brazil stílus ma – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.29. 23:06

NB I: két idény után távozik a pályaedző a címvédőtől – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.29. 22:02
Ezek is érdekelhetik