Gyász: elhunyt Horváth Csaba, az NB III-as Komárom vezetőedzője

T. Z.T. Z.
2025.12.30. 13:20
null
Horváth Csaba (Fotó: Komárom Városi Sportegyesület/Facebook)
Hosszan tartó betegség után, december 26-án 41 éves korában elhunyt Horváth Csaba, a labdarúgó NB III Észak-Nyugati csoportjában szereplő Komárom VSE vezetőedzője – közölte hétfőn az egyesület hivatalos közösségi felületén.

A Komárom Városi Sportegyesület Facebook-oldalán közzétett bejegyzésből kiderült, hogy Horváth Csaba 2024 októberében csatlakozott az Komárom VSE-hez. Mint fogalmaztak, nemcsak edzőként, hanem emberként is nagy hatással volt mindazokra, akikkel együtt dolgozott.

A Credobus Mosonmagyaróvár – amelynek Horváth Csaba korábban utánpótlás- és vezetőedzője is volt – ugyancsak megemlékezett a szakemberről a közösségi oldalán: „Csaba meghatározó alakja volt egyesületünk szakmai életének. Munkássága során két U19-es bajnoki címet ünnepelhetett klubunkkal, irányította Megye I-es csapatunkat, majd pályafutása csúcspontjaként az NB II-ben is leülhetett kispadunkra, ahol tudásával és elhivatottságával szolgálta az egyesületet. Szakmai alázata, embersége és a fiatalok iránti elkötelezettsége örökre része marad klubunk történelmének. Emlékét tisztelettel és hálával őrizzük” – írták. 

Horváth Csaba búcsúztatója 2026. január 8-án, csütörtökön 13 órakor lesz a Győr–Nádorvárosi köztemető új ravatalozójában. A család kérése, hogy a kegyeletüket egy szál virággal fejezzék ki.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt idősebb Mihalecz István korábbi NB I-es labdarúgó és edző

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:01

Gyászol a kaposvári futball: 35 évesen elhunyt Horváth Tamás

Labdarúgó NB II
2026.06.05. 20:44

Elhunyt a Chelsea gólrekordere, Bobby Tambling

Angol labdarúgás
2026.06.04. 09:37

Gyász: elhunyt a ZTE egykori védője

Labdarúgó NB I
2026.06.02. 16:20

Gyász: elhunyt Száraz László világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes súlyemelő

Egyéb egyéni
2026.06.01. 19:06

Gyász: elhunyt a Haladás és az MTK korábbi élvonalbeli labdarúgója

Labdarúgó NB I
2026.06.01. 08:52

Gyász: elhunyt id. Vlaszák Géza, a nagykanizsai labdarúgás emblematikus alakja

Labdarúgó NB II
2026.05.29. 17:03

Gyász: elhunyt az ETO 1963-as bajnokcsapatának labdarúgója

Labdarúgó NB I
2026.05.23. 19:46
Ezek is érdekelhetik