
KAPUSOK
Az előző két idényben a lapunk által az év kapusának választott játékosok teljesítményükkel kiérdemelték, hogy külföldön folytassák pályafutásukat: a Fehérvár FC-ben remeklő Tóth Balázs a Championshipben szereplő Blackburn, a Puskás Akadémiában ígéretesen védő Pécsi Ármin pedig a Liverpool játékosa lett. Ebből kiindulva, amennyiben Szappanos Péter a nyárig megőrzi jó formáját és a listánk élén marad, 35 évesen talán még egyszer megpróbálkozhat a légiósélettel – ha már a szaúdi Al-Fatehnél töltött időszaka nem volt sikertörténet. A kétszeres válogatott kapus a nyáron szerződött a PAFC-hoz, amelynél 16 bajnokin 51 védést mutatott be, 72 százalékos hatékonysággal hárított. A többnyire parádézó Karlo Sentic szezonvégi néhány gyengébb meccse (például az Újpest elleni hazai vagy a Puskás Akadémia elleni idegenbeli) miatt csúszott vissza a hatodik helyre, míg a listavezető ETO-t erősítő Samuel Petras olyan ritkán kapott osztályzatot, hogy nem került be a rangsorba.
1. Szappanos Péter (Puskás Akadémia) 6.417 (12) 2. Kovácsik Ádám (Paksi FC) 6.143 (14) 3. Dibusz Dénes (Ferencváros) 6.100 (10) 4. Gundel-Takács Bence (ZTE FC) 6.059 (17) 5. Varga Ádám (DVSC) 5.875 (16) 6. Karlo Sentic (DVTK) 5.813 (16) 7. Kovács Dániel (Nyíregyháza) 5.692 (13) 8. Popovics Ilija (Kisvárda) 5.571 (14) 9. Gyollai Dániel (Kazincbarcika) 5.333 (12) 10. Demjén Patrik (MTK Budapest) 5.214 (14) |

JOBB OLDALI VÉDŐK
A stílusa alapján leginkább előretolt szárnyvédőként jellemezhető Osváth Attila kevésbé a védőmunkájával, sokkal inkább a támadások segítésével hívta fel magára a figyelmet: posztriválisaival összehasonlítva neki volt többek között a legtöbb csele, beadása, progresszív passza és kiugratása az NB I őszi szezonjában (ide tartozik, hogy ezen a poszton az FTC játékosa, Cebrail Makreckis a legjobbak között van, de ősszel nem volt elég osztályozható meccse). Osváth Attilának egy-egy gólja, illetve gólpassza van, ha a támadó harmadban hozzá kerül a labda, általában történik valami – alighanem ezt értékelték nagyra tudósítóink. Bodnár Gergő is jó teljesítményt nyújtott, a Vasastól szerződtetett húszéves jobbhátvéd három gólpasszal segítette a ZTE FC-t. Érdekesség, hogy a Ferencvárosban szereplő Cadu csak az ötödik helyre ért oda, őt a 64-szeres válogatott Fiola Attila követi, aki az Újpestben játszik visszafogottan.
1. Osváth Attila (Paksi FC) 5.643 (14) 2. Bodnár Gergő (ZTE FC) 5.500 (12) 3. Gera Dániel (DVTK) 5.438 (16) 4. Tóth Rajmund (ETO FC) 5.308 (13) 5. Cadu (Ferencváros) 5.273 (11) 6. Fiola Attila (Újpest FC) 5.231 (13) 7. Quentin Maceiras (Puskás Akadémia) 5.214 (14) 8. Julien Dacosta (DVSC) 5.182 (11) 9. Nagy Krisztián (Kisvárda) 5.143 (14) 10. Baranyai Nimród (Kazincbarcika) 5.071 (14) 11. Farkas Bendegúz (Nyíregyháza) 5.000 (13) 12. Varju Benedek (MTK Budapest) 5.000 (12) |
KÖZÉPSŐ VÉDŐK
Az őszi szezont az ETO zárta az élen, nagyrészt stabil védekezésének köszönhetően, 18 bajnokin mindössze 17 gólt kapott. A leginkább kiegyensúlyozott a 22 esztendős Csinger Márk volt, 17 találkozón szerepelt, 5.941-es az osztályzatátlaga. A második helyre kisebb meglepetésre a kisvárdai Martin Chlumecky (5.563) futott be, vezetésével 16 mérkőzésen hatszor nem kapott ki az újonc, a dobogó alsó fokán pedig a Ferencváros belga oszlopa, Toon Raemaekers (5.5) végzett. A pályafutását védekező középpályásként kezdő Vécsei Bálint másodvirágzását éli a paksi hátvédsorban, 2024–2025-ben az NB I hatodik legjobb védőjeként értékeltük teljesítményét, ez idén ősszel két helyezést javított. A listát a szenvedő Nyíregyháza két játékosa, Temesvári Attila és Sztefanosz Evangelu zárja.
1. Csinger Márk (ETO FC) 5.941 (17) 2. Martin Chlumecky (Kisvárda) 5.563 (16) 3. Toon Raemaekers (Ferencváros) 5.500 (14) 4. Vécsei Bálint (Paksi FC) 5.462 (13) 5. Wojciech Golla (Puskás Akadémia) 5.444 (18) 6. Kinyik Ákos (Paksi FC) 5.429 (14) 7. Branimir Cipetic (Kisvárda) 5.412 (17) Szalai Gábor (Ferencváros) 5.412 (17) 9. Josua Mejías (DVSC) 5.400 (15) 10. Kádár Tamás (MTK Budapest) 5.389 (18) 11. Lenzsér Bence (Paksi FC) 5.364 (11) 12. Lang Ádám (DVSC) 5.353 (17) 13. Ibrahim Cissé (Ferencváros) 5.308 (13) 14. Joseth Peraza (ZTE FC) 5.300 (10) Tamás Márk (DVTK) 5.300 (10) 16. Ilia Beriasvili (MTK Budapest) 5.250 (12) 17. Katona Levente (Nyíregyháza) 5.231 (13) 18. Polgár Kristóf (Kazincbarcika) 5.200 (10) 19. Kecskés Ákos (DVTK) 5.167 (12) 20. Sodiq Rasheed (Kazincbarcika) 5.154 (13) 21. Joao Nunes (Újpest FC) 5.118 (17) Várkonyi Bence (ZTE FC) 5.118 (17) 23. Szépe János (MTK Budapest) 5.000 (12) 24. André Duarte (Újpest FC) 5.000 (10) 25. Temesvári Attila (Nyíregyháza) 5.000 (10) 26. Sztefanosz Evangelu (Nyíregyháza) 4.900 (10) |

BAL OLDALI VÉDŐK
Nemcsak posztja, hanem az egész élvonal kiemelkedő képességű futballistája is Daniel Stefulj. A horvát bekk az előző évadban négy góllal és hat gólpasszal zárt, lapunk a bajnokság legjobb bal oldali védőjének választotta (5.538 lett az osztályzatátlaga). A 26 éves játékos a szezonban is remek formában játszott (5.813). Listánkon szorosan követi őt a paksi Silye Erik (5.8), a 29 éves szárnyvédő szintén a gólpasszok terén jeleskedik igazán. A Kazincbarcika szélmalom harcot folytat a bennmaradásért, ám ha valakire nem lehet panasz, az Sós Bence – 5.571-es átlagával az őszi szezon harmadik helyezettje. Ezen a poszton is légiós, az újpesti Tiago Goncalves végzett listánk utolsó helyén, 4.833-as átlagával az NB I ötödik legrosszabb értékelésű játékosa.
1. Daniel Stefulj (ETO FC) 5.813 (16) 2. Silye Erik (Paksi FC) 5.800 (10) 3. Sós Bence (Kazincbarcika) 5.571 (14) 4. Nagy Barnabás (Ferencváros) 5.467 (15) 5. Adrián Guerrero (DVSC) 5.455 (11) 6. Soltész Dominik (Kisvárda) 5.308 (13) 7. Vajda Botond (DVSC) 5.300 (10) 8. Kovács Patrik (MTK Budapest) 5.267 (15) 9. Benczenleitner Barna (Nyíregyháza) 5.000 (11) 10. Markgráf Ákos (Puskás Akadémia) 4.938 (16) 11. Tiago Goncalves (Újpest FC) 4.833 (12) |
VÉDEKEZŐ KÖZÉPPÁLYÁSOK
Újabb pozíció, újabb győri az élen. A fáradhatatlanul robotoló, a válogatottban is bemutatkozó Vitális Milánt (6.00) lett az élvonal legjobb védekező középpályása. A rutinos Windecker József ebben az évadban is vezéregyéniség Pakson, 2024–2025-ben a harmadik, idén ősszel pedig a második legjobb osztályzatú lett posztján (5.909). Szót érdemel még a bajnokság legmagasabban értékelt U21-es játékosa, a debreceni középpályás, Szűcs Tamás (5.875). Ez a poszt adja a legmagasabban értékelt kisvárdai játékost is, a semmiből berobbanó Ridwan Popoola sem szégyenkezhet 5.667-es értékelésével. Különösen nem meglepő, hogy a védekező középpályások között is külföldi végzett a lista végén, az Újpest FC játékosa, Damian Rasak 16 találkozón is szerepet kapott, de mindössze 4.867-es átlaggal zárt féltávnál.
1. Vitális Milán (ETO FC) 6.000 (17) 2. Windecker József (Paksi FC) 5.909 (11) 3. Szűcs Tamás (DVSC) 5.875 (16) 4. Laros Duarte (Puskás Akadémia) 5.867 (15) 5. Papp Kristóf (Paksi FC) 5.765 (17) 6. Paul Anton (ETO FC) 5.692 (13) 7. Szendrei Norbert (ZTE FC) 5.688 (16) 8. Ridwan Popoola (Kisvárda) 5.667 (15) 9. Fabricio Amato (ZTE FC) 5.636 (11) 10. Kata Mihály (MTK Budapest) 5.571 (14) 11. Aboubakar Keita (Nyíregyháza, DVTK) 5.545 (11) 12. Katona Bálint (Nyíregyháza) 5.500 (12) 13. Ötvös Bence (Ferencváros) 5.500 (10) 14. Artem Favorov (Puskás Akadémia) 5.462 (13) 15. Toma György (Nyíregyháza) 5.400 (10) 16. Batik Bence (DVSC) 5.364 (11) 17. Gavriel Kanikovszki (Ferencváros) 5.231 (13) 18. Tom Lacoux (Újpest FC) 5.231 (13) 19. Michael Okeke (Puskás Akadémia) 5.200 (10) Jakub Plsek (MTK Budapest) 5.200 (10) 21. Csonka András (ZTE FC) 5.182 (11) 22. Bojan Szankovics (Nyíregyháza) 5.154 (13) 23. Álex Vallejo (DVTK) 5.125 (16) 24. Mihajlo Meszhi (Kazincbarcika) 5.118 (17) 25. Horváth Artúr (MTK Budapest) 5.083 (12) 26. Damian Rasak (Újpest FC) 4.867 (15) |

TÁMADÓ KÖZÉPPÁLYÁSOK
Tóth Alexé a jövő, a következő évtized meghatározó középpályása, a válogatott alapembere, hamarosan megtudjuk, melyik erős liga bajnokesélyes csapata szerződteti. Most azonban még két rendkívül tapasztalt futballista megelőzte a posztján. Az összképhez tartozik, hogy a DVSC és az MTK karmestere sokkal kevesebb védekező feladatot kap és old meg, mint Tóth, ez is befolyásolhatta a végeredményt. Az még inkább, hogy a december 23-án 39. születésnapját betöltő Dzsudzsák Balázst nagyon jól kezeli Sergio Navarro, a 109-szeres válogatott erényeit kiválóan használja a csapat, amely így messze várakozáson felül szerepel. Bognár István hiányát megérezte az ősz végén az MTK, az pedig lehangoló, hogy Matija Ljujics csapatkapitánya lehetett az egyik legsikeresebb magyar klubnak – a teljesítménye nem indokol ilyen megtiszteltetést.
1. Dzsudzsák Balázs (DVSC) 6.000 (17) 2. Bognár István (MTK Budapest) 6.000 (12) 3. Tóth Alex (Ferencváros) 5.833 (12) 4. Zseljko Gavrics (ETO FC) 5.818 (11) 5. Horváth Kevin (Paksi FC) 5.765 (10) 6. Gyurkits Gergő (Paksi FC) 5.636 (11) 7. Kártik Bálint (Kazincbarcika) 5.500 (18) 8. Jonathan Levi (Ferencváros) 5.500 (10) 9. Bohdan Melnik (Kisvárda) 5.333 (15) 10. Bíró Bence (Kisvárda) 5.235 (17) 11. Iuri Medeiros (Újpest FC) 5.182 (11) 12. Major Marcell (Kazincbarcika) 5.000 (10) 13. Matija Ljujics (Újpest FC) 4.545 (11) |

JOBB OLDALI SZÉLSŐK
Kimondottan örömteli, hogy – a sokat vitatott ajánlásnak is köszönhetően – több fiatal is kimondottan jól teljesített az ősszel. A DVTK csapatát kevés okunk volt dicsérni, de a 2004-es születésű Babos Bence játéka felvillanyozhatta a borsodi közönséget, öt gólt szerzett, aktív szélsőjáték, bátor cselezés jellemezte. Kocsis Dominik sem idős (2002), de mintha neki több időre lett volna szüksége, hogy megszokja az első osztályt. Megérte türelmesnek lenni vele, ezen az őszön már többször is húzóembere volt a Lokinak. A posztot Kiss Bence vitte el. A ZTE nehezen indult, rá azonban végig számítani lehetett, mindig jó átlagot hozott. Bánáti Kevin fejlődése szembetűnő, amikor novemberben némileg változott a pozíciója, azonnal veszélyesebb lett a kapura. Molnár Ádin fontos embere lett az MTK-nak, de ennél jobb produkcióra számított – önmaga is, alighanem a klubja szintén.
1. Kiss Bence (ZTE FC) 5.750 (16) 2. Babos Bence (DVTK) 5.750 (12) 3. Schön Szabolcs (ETO FC) 5.600 (10) 4. Kocsis Dominik (DVSC) 5.556 (18) 5. Aljosa Matko (Újpest FC) 5.556 (18) 6. Bánáti Kevin (ETO FC) 5.533 (15) Dárdai Pál (Puskás Akadémia) 5.533 (15) 8. Molnár Ádin (MTK Budapest) 5.529 (17) 9. Kovácsréti Márk (Nyíregyháza) 5.500 (12) 10. Martin Slogar (Kazincbarcika) 5.000 (14) |

BAL OLDALI SZÉLSŐK
Kezdhetjük Skribek Alennel. Más poszton könnyen befért volna az ősz csapatába, az összetett rangsorban is előkelő helyen végzett, harmadik lett, a legtöbbször a bal oldalról indult. Onnan, ahol Elton Acolatse szerepelt a diósgyőri csapatban, aki, ha nem is sokkal, de megelőzte a ZTE támadóját. A holland légiós a hátán cipelte a DVTK-t: hét gól, hat gólpassz kiemelkedő eredmény egy, a játékával sokszor csalódást okozó együttesben. A sebességét kamatoztatni tudta, amikor védekezésre kényszerült a csapata, emlékezetes sprint végén szerzett gólt többek között a Ferencváros otthonában. Claudiu Bumba folyamatos jó játéka hozzájárul ahhoz, hogy éremesélyes az ETO FC, és Nagy Zsolt ősze is rendben volt, még akkor is, ha az előző idényben sokszor láttuk jobbnak őt. Giorgi Beridze sem igazolta, miért kellett háttrébe szorítani a magyar játékosokat Újpesten.
1. Elton Acolatse (DVTK) 6.118 (17) 2. Skribek Alen (ZTE) 6.077 (13) 3. Claudiu Bumba (ETO FC) 5.813 (16) 4. Nagy Zsolt (Puskás Akadémia) 5.500 (14) 5. Átrok Zalán (MTK Budapest) 5.417 (12) 6. Jasmin Mesanovic (Kisvárda) 5.375 (16) 7. Horváth Krisztofer (Újpest FC) 5.313 (16) 8. Manner Balázs (Nyíregyháza) 5.100 (10) 9. Sajbán Máté (DVTK) 4.750 (12) 10. Giorgi Beridze (Újpest FC) 4.667 (12) |
CSATÁROK
Noha a góllövőlistát Lukács Dániel vezeti, az abszolút rangsorban – Nadir Benbualival holtversenyben – 14. helyezett válogatott támadó nem fért fel a posztonkénti dobogójára. Gruber Zsombor első helyezését megalapozza, hogy nyolc góljából négyet csereként beállva szerzett, ráadásul három gólpasszt is adott, átlagosan 67 percenként kivette a részét egy-egy ferencvárosi gólból. A posztján játszókkal összehasonlítva, az ő nevéhez fűződik a legtöbb csel, beadás, támadó harmadbeli labdaérintés, valamint az ellenfél tizenhatosán belülre adott passz, látványos volt tehát a játéka. A válogatott első számú centere, Varga Barnabás elsősorban tíz góljával és négy gólpasszával hívta fel magára a figyelmet – nem meglepő, hogy magasabban jegyzett külföldi klubok radarján van rajta. A szezon játékosrangsorának legalacsonyabb átlagosztályzatát csatár kapta: Dorian Babunszki mintha elfelejtett volna futballozni, meg sem közelíti azt a szintet, amelyet a DVSC színeiben megütött.
1. Gruber Zsombor (Ferencváros) 6.273 (11) 2. Varga Barnabás (Ferencváros) 5.941 (17) 3. Bárány Donát (DVSC) 5.933 (15) 4. Tóth Barna (Paksi FC) 5.917 (12) 5. Nadir Benbuali (ETO FC) 5.833 (18) Lukács Dániel (Puskás Akadémia) 5.833 (18) 7. Hahn János (Paksi FC) 5.643 (14) 8. Maxsuell Alegria (ZTE FC) 5.583 (12) 9. Meshack Ubochioma (Kazincbarcika) 5.333 (15) 10. Joao Victor (ZTE FC) 5.294 (17) 11. Bright Edomwonyi (Nyíregyháza) 5.167 (12) 12. Yohan Croizet (ZTE, DVTK) 5.100 (10) 13. Marin Jurina (MTK Budapest) 5.077 (13) 14. Könyves Norbert (Kazincbarcika) 5.000 (14) 15. Novothny Soma (Kisvárda) 5.000 (14) 16. Dorian Babunszki (Nyíregyháza) 4.143 (14) |
A SZEZON VÁLOGATOTTJA
4–1–3–2
A bajnoki meccseken adott osztályzatok és a posztonkénti rangsor alapján összeállítottuk a 2025–2026-os NB I-es idény őszi szezonjának csapatát. A Ferencváros két, az ETO FC három játékost ad a Nemzeti Sport válogatottjába, s bekerült a legjobbak közé az abszolút rangsor élén végző Szappanos Péter (PAFC), valamint az elnyűhetetlen Dzsudzsák Balázs (DVSC) is. A Paks, valamint a ZTE és a DVTK és az újonc Kisvárda is képviselteti magát a csapatban egy-egy labdarúgóval.
SZAPPANOS PÉTER (PUSKÁS AKADÉMIA) – OSVÁTH ATTILA (PAKSI FC), MARTIN CHLUMECKY (KISVÁRDA), CSINGER MÁRK (ETO FC), DANIEL STEFULJ (ETO FC) – VITÁLIS MILÁN (ETO FC) – KISS BENCE (ZTE FC), DZSUDZSÁK BALÁZS (DVSC), ELTON ACOLATSE (DVTK)– GRUBER ZSOMBOR (FERENCVÁROS), VARGA BARNABÁS (FERENCVÁROS)


A sor végén – Somogyi Zsolt jegyzete
NB I, 19. FORDULÓ
Január 24., szombat
Kisvárda Master Good–MTK Budapest
Kolorcity Kazincbarcika SC–Zalaegerszegi TE FC
Nyíregyháza Spartacus FC–Újpest FC
Puskás Akadémia–Paksi FC
Ferencvárosi TC–ETO FC
Debreceni VSC–Diósgyőri VTK
| AZ ÁLLÁS | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
| 1. ETO FC | 18 | 10 | 5 | 3 | 36–17 | +19 | 35 |
| 2. Ferencvárosi TC | 18 | 10 | 4 | 4 | 35–18 | +17 | 34 |
| 3. Paksi FC | 18 | 9 | 6 | 3 | 39–26 | +13 | 33 |
| 4. Debreceni VSC | 18 | 9 | 4 | 5 | 26–21 | +5 | 31 |
| 5. Puskás Akadémia | 18 | 8 | 4 | 6 | 24–23 | +1 | 28 |
| 6. Kisvárda | 18 | 8 | 3 | 7 | 22–29 | –7 | 27 |
| 7. Zalaegerszegi TE | 18 | 6 | 6 | 6 | 29–26 | +3 | 24 |
| 8. Újpest FC | 18 | 6 | 4 | 8 | 27–32 | –5 | 22 |
| 9. MTK Budapest | 18 | 6 | 3 | 9 | 33–37 | –4 | 21 |
| 10. Diósgyőri VTK | 18 | 4 | 6 | 8 | 24–30 | –6 | 18 |
| 11. Nyíregyháza | 18 | 3 | 5 | 10 | 19–34 | –15 | 14 |
| 12. Kazincbarcika | 18 | 3 | 2 | 13 | 17–38 | –21 | 11 |









