Rendezettre kommunikálva – Malonyai Péter publicisztikája

Nincs idejük unatkozni a debreceni futballhíveknek, elvégre csúcscsapatuk a DVSC körül mindig történik valami. Van ott minden, mint a búcsúban. Elvégre alighogy megúszták a kiesést az elmúlt bajnokság utolsó fordulójában, máris jött az az új, roppant lelkesen beharangozott új tulajdonostárs (Five Eleven Capital), most pedig a csapat hét forduló után a tabella második helyén áll az első osztályban.

Ez ám a meglepetés! – kiáltanék föl, ha nem érkezett volna az elmúlt héten a hír: nem kapták meg vagy nem mindenki kapta meg a fizetését szeptemberben. Nálam ez volt a legváratlanabb az előzmények után. Ez a tudnivaló persze jóval halkabban kelt szárnyra, mint a nyári nagyravágyó tervek, a klub nem verte nagydobra. Az okok közül az „átmeneti likviditási gondok” megjelölés a leggyakoribb, ám eskü alatt vallott információ nincs, a klub és hivatalos oldala nem tisztelte meg az érdeklődőket a gondokról (amiről nem beszélünk, az nincs…).

Lényegesebb, hogy a Loki abban is új utakon jár, hogy adósa lett a játékosoknak, hiszen az elmúlt évtizedben ez már nem volt jellemző, már csak azért sem, mert a klublicenc meglétének feltétele a tartozáshiány. 

A különféle helyi információk arról szólnak, hogy az új befektető nem fizetett, a szponzori bevételek visszaestek. Kétségtelen, az „átmeneti likviditási gondok” még nem jelentenek csődöt, ám lévén szó fizetésekről, Debrecenben a legérzékenyebb területen jelentkeztek. Miközben a klub az átigazolási időszakban 26 új játékossal gazdagodott, a honlap tanúsága szerint 37 futballistával számolhat, márpedig nekik illik, vagy inkább kötelező fizetni, a megállapodás kényszere mellett már csak illemből is (jó hírnév, presztízs).

Miközben nem jött adat arról, hogy kik és mennyivel szegtek kötelezettséget, az volt még a hír, hogy „a csúszást a város közbelépésével rendezettre kommunikálták”. Még szép, hiszen az önkormányzat is tulajdonos. Ez a „rendezettre kommunikálás” egyébként díszére válik (na, hiszen…!) a mai magyar köznyelvnek, Csokonai Vitéz Mihály, Fazekas Mihály és Szabó Magda városában különösen. Ám ez más, szomorúbb téma, itt most az a lényeges, hogy a hozzáértők a következő hónapokra is bizonytalanságot emlegetnek.

Meglátjuk, mindenesetre ilyenkor érdemes visszanézni az elmúlt hetek, hónapok történéseit, felidézni az ígéreteket, üdvrivalgásokat. 

Mesénk április 7-én indul, amikor Ike Thierry Zaengel, a klub elnöke bejelentést tett. Zaengel úr 2022-ben érkezett Debrecenbe, az örmény Noah Football Group képviselőjeként mutatták be, s rögtön elmondta, hosszú távra tervez, cél az európai kupaporond, ami két év alatt, tehát 2024-ig elérhető. Itt is van némi csúszás, lévén 2025 szeptembere, de témánk szempontjából hangsúlyosabb, hogy a céget, mint a Paris FC kisebbségi tulajdonosát vezették elénk (a klub honlapján a jelenlétnek már nincs nyoma), Lettországban (Lokomotiv Daugavspils) és Németországban (KFC Uerdingen) nem járt sikerrel. A DVSC mellett maradt az FC Noah, igen, a Fradi BL-selejtezős ellenfele.

Tehát Zaengel úr bejelent. Nevezetesen azt, hogy a Five Eleven Capital futballkonszern kisebbségi részvételt szerzett a DVSC-ben, s a vállalat vezérigazgatója, Martin Ink az igazgatósági tanács tagja lesz. És persze lelkesedik: „Az új partnerek kitartó érdeklődése és elkötelezettsége a Loki iránt mindannyiunkat meggyőzött, s a közös munkával hosszú távon kiaknázhatjuk a klubban rejlő hatalmas potenciált” – mondta. Kiderül, hogy a szakmai munkára pedig a Five Eleven futballszakmai vezetője, Antonio Cordón jelenti majd a garanciát, aki többször is járt Magyarországon, a csapat téli edzőtáborában szintén, hogy megismerje a DVSC-t. Señor Cordón nagy név, jeles kluboknál dolgozott (Villarreal, Monaco, Parma, Betis, Olympiakosz), valóban garancia – lehetett volna. Ám időközben otthagyta a konszernt, megállapodott a Sevillával, 2028-ig írt alá sportigazgatói szerződést. 

Antoni Cordón tehát úgy ment, hogy nem is jött, a cégcsoport viszont maradt, ám nem lelhetők fel róla részletes adatok (bevétel, profit, források, korábbi tulajdonosi viszonyok) a nyilvános forrásokban. És az sem tudható, hogy a debreceni kisebbségi lét mellett milyen mértékű befolyásuk van a különféle döntésekben (edzői kinevezések, játékospiac). A Five Elevenről annyit lehet tudni még, hogy a brazil Juventudénál tárgyalópartnerként említik, a spanyol Espanyol pedig inkább egy másik céget választott (ALK Capital). Hogy ezek után mitől konszern (több cég egyesülése közös céllal) az Eleven Capital nem tudom, de nem is én írtam a Tőkét.

Debrecenben a nehézségek a bennmaradással kezdődtek, ami azt is jelentette, hogy egy évvel meghosszabbodott Nestro El Maestro (született: Jevtics) vezetőedzői szerződése. Így aztán amikor kiderült, hogy a spanyol Sergio Navarro ül le a kispadra, egyúttal kellett valamit kezdeni az immár 2027 nyaráig tartó szerződésével. (Az ilyesmi sincs ingyen…) A szintén spanyol Navarro egyébként korábban csak néhány hónapig volt vezetőedző (2017, Ukrajna, Karpati Lviv), többnyire fiatalokkal foglalkozott.

Mindenesetre úgy tűnik, hogy egyelőre csak ő és a csapat hozza maradéktalanul a legjobbját. Telek András igazságát alátámasztva. A Fradi legendás centerhalfja ezt találta mondani 2013-ban, amikor éppen Ricardo Monizt menesztették az Üllői útról, a a játékosok pedig morgolódtak: „Nem lehet mentség a rossz produkcióra, hogy csúsznak a fizetések, hiszen olyan magas összeget vihettek haza hónapról hónapra, hogy el lehet viselni azt a néhány hetes »kiesést«, ez tényleg nem lehet ok a gyenge játékra.”

Debrecenben egyébként korábban is gyakran volt téma a pénz, még az első profi klub, a Bocskai idejében is. Káldy Zsigmond klubigazgató 1931 őszén büszkén nyilatkozta a Nemzeti Sportnak, hogy Remmer Lajos játszhat a III. kerület ellen, mert a klub már nem tartozik neki, kifizette a 725 pengőt.

Jóval később, 2000 nyarán, az új szerződési ajánlatoknak nem volt sikerük Debrecenben az öltözőben, a feltételek kedvezőtlenebbek voltak, a jövedelmek alacsonyabbnak ígérkeztek, mint egy évvel korábban. Érthetően, hiszen akkor tartozásait is rendezte a klub.

Aztán amikor a Loki megjárta a Bajnokok Ligája csoportkörét (2009), és 7.1 millió eurót keresett (akkor úgy kétmilliárd forint), Bartha Csaba sportigazgató lehűtötte a kedélyeket, elmondta, hogy hiába a pénz, nem lesznek horribilis fizetések, a bevétel jelentős részét az utánpótlás kapja. Az pedig jellemző, hogy a klubnak a BL-szerepléssel nem lett több szponzora, sőt a meglévők többsége kevesebbet tudott csak adni, mint korábban, a nézőszám pedig a bajnokikon nem emelkedett önmagában azért, mert BL-résztvevő volt a csapat. 

És itt érkeztünk el a honi labdarúgás egyik sarkalatos pontjához, miszerint a városok nem képesek fönntartani egy-egy első osztályú csapatot, a helyi tőke nem keresi a lehetőséget, hogy részt vállaljon a futballban. Debrecenben sincs ez másként, legalábbis nincs látható nyoma. Ez persze magyarázza a külföldi szerepvállalást, még a kockázatot is, amelyet a messziről jött emberek befogadása jelent. Azt pedig tudni kell, legalábbis józan ésszel, hogy a külföldi befektetők nem a nálunk (ma már sajnos) jelentősebb futballnemzeteket lesöpörve vállalnak szerepet, hanem mert itt nyílik számukra rés. 

Aztán vagy bejön az elképzelésük, vagy nem. Ha nem – mert könnyen megeshet – könnyebben menekülhetnek, mint akik itt maradnak.

De erről egyelőre (?) nincs szó Debrecenben. Csak arról, hogy bizalomvesztő lék támadt a közös hajón. De – Cnaeus Pompeiusszal élve – Navigare necesse est, azaz hajózni muszáj.

Akármennyire viharos a tenger. 

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!