Dénes Vilmos a szintlépés előtt a ZTE-nél fejlődne tovább

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
2025.08.14. 15:11
null
Dénes Vilmos és Lang Ádám párharca (Fotó: Szabó Miklós)
A nyár egyik slágertémája volt Dénes Vilmos esetleges klubváltása, ám a 20 éves szélső a szerződéshosszabbítás mellett döntött, marad a ZTE FC-nél – interjú a maradása hátteréről, Nuno Campos vezetőedzőről és arról, idővel melyik külföldi bajnokságban folytathatja.

 
– A Ferencváros és az Újpest is szerződtette volna – hogyhogy marad a Zalaegerszegnél?     
– Szinte az egész nyár, még a nyaralásom is akörül forgott, hogy az irántam érdeklődő klubokkal, illetve az új vezetőséggel tárgyaltam – mondta lapunknak Dénes Vilmos, a ZTE 20 éves szélsője, aki nemrég írt alá új, 2027 nyaráig érvényes megállapodást csapatával. – Eleinte sok volt a bizonytalanság a tulajdonosváltás miatt, ám már az első beszélgetések után körvonalazódott, hogy az elöljárók elképzelései ígéretesek, a projekt megfelelt, így a maradás mellett döntöttem. Egy évvel hosszabbítottunk szerződést, az a közös célunk, hogy tovább fejlődjek és idővel a lehető legjobb helyre kerüljek.

– A szintlépését szolgálja, hogy még egy idényt marad a ZTE-nél, mintsem egy hazai élcsapatnál folytassa?     
– A játéklehetőség érdekel leginkább, ezért a jövőm szempontjából azt tartottam a legfontosabbnak, hogy olyan helyen játsszak, ahol számítanak rám. Zalaegerszegen ki tudom hozni magamból, ami bennem van, az új vezérkar kapcsolatrendszere pedig kellően széles ahhoz, hogy ha eljön az idő, megtalálja nekem az optimális csapatot.

– Mi alapozta meg a bizalmát az új klubvezetőség iránt?     
– Az elöljárók is mondták, nem várják el, hogy csukott szemmel bízzak bennük, hiszen a világ másik végéről érkeztek. Az elérhető információk alapján láttam, nem kezdők a futball világában, míg a szakmai stáb tagjai nemzetközi szinten ismert csapatoknál dolgoztak. Nagyon jó légkör alakult ki a ZTE-nél, a tulajdonosok közvetlenek, bármiről lehet velük beszélni, partnerként kezelik a játékosokat. Mivel a szakmai stábról remek véleménnyel vagyok, a klub pedig meggyőző feltételeket és jövőképet kínált, nem állítottak nehéz döntés elé.

– Az elöljárók szerint mit lehet kihozni önből a következő egy évben?     
– Elég magasra lőtték be a piaci áramat, amit a nyáron egyik érdeklődő klub sem akart kifizetni, ám úgy kalkulálnak, akár már a télen, de legkésőbb jövő nyáron olyan ajánlat futhat be értem, amit remélnek. Elsősorban az amerikai piacot célozták meg, azt mondják, a stílusom alapján az MLS-ben tudnának elképzelni. Szerintem is remek lenne a tengerentúli lehetőség, úgyhogy „csupán” annyi a feladatom, hogy jól játsszak, gólokat szerezzek és gólpasszokat adjak.

– Nuno Campos vezetőedzőnek nagy a szerepe a jövője tervezésében. Milyen vezetőedzőnek tartja a portugált?     
– Nemcsak emberileg, szakmailag is nagyra tartom, biztosan sokat tudok tőle tanulni. Szuper munkát végez, szerintem már az első három fordulóban látni lehetett, milyen stílust erőltetünk. Rengeteg energiát fordít a taktikai elemek elsajátítására, nagyjából az emészti fel az időnket, hogy videózás vagy edzés révén begyakoroljuk a mozgásokat, a helyezkedést. A stábjával lerakta az alapot, azt követve védekezünk, támadunk, a játékot azonban nekünk kell megtöltenünk tartalommal. Segített kialakítani bennünk az érzést, hogy teljesen mindegy, ki ellen lépünk pályára, elhisszük, hogy mi vagyunk az erősebb csapat. Fiatalként nagyszerű lehetőség ilyen edző keze alatt futballozni, sokat ad a pozitív szemlélete, a kisugárzása. Annak is örülök, hogy közvetlen edző, aki sokat kommunikál a játékosokkal. Vidámabb gyereknek tartom magam, talán ezért is jövünk ki olyan jól.

– Noha a ZTE-nek még nincs győzelme, jó nézni a meccseit, a játékosok láthatóan élvezik a futballt.      
– Örülök, ha ezt kívülről is látni. Egy éve vagyok Zalaegerszegen, az előző idényben is megvolt a lehetőségünk előrébb végezni a tabellán, ilyen jó passzban azonban még nem éreztem a társaságot. Vannak hibáink, de a csapat összeállt, a játékunkkal felül tudunk kerekedni az erősebbnek vélt ellenfeleken is. 

– Sokat változott a feladatköre, a védekezésből jobban ki kell vennie a részét. Nem fél attól, hogy ezt a támadóstatisztikái bánják majd?     
– Cseppet sem tartok ettől. Az előző idényben jobb oldali szélsőt játszottam, most pedig amolyan szárnyvédőként számítanak rám, fel és alá kell robotolnom. A mutatók alapján rengeteg párharcot vívok, sokkal többet érek labdához, több lehetőségem van megmutatni a képességeimet minden téren. Amikor előrekerülök, van esélyem cselezni, beadni, gólt szerezni, a gyorsaságomat kihasználva ebben a rendszerben is tudok villanni.

– Milyen idénnyel lenne elégedett?     
– Szerintem a középmezőnyben van a helyünk, jó lenne a hatodik-hetedik hely környékén végezni – ehhez persze szükség van arra, hogy megszakítsuk a nyolc bajnokira rúgó döntetlensorozatukat. Bízom benne, hogy sikerül hozzátennem az eredményes szerepléshez, a teljesítményem, a góljaim és a gólpasszaim pedig magasabb szintre repítenek.

 

Legfrissebb hírek

Kulcsjátékosokat kell pótolnia Borbély Balázsnak

Labdarúgó NB I
2 órája

Csak a győzelem segíthet a diósgyőrieknek a ZTE ellen

Labdarúgó NB I
3 órája

Szabó János: Nem bánom, hogy védő lettem

Labdarúgó NB I
3 órája

ZTE: kivásárolták szerződéséből az argentin középpályást

Labdarúgó NB I
6 órája

Sergio Navarro: Ami történt, az megjósolhatatlan

Labdarúgó NB I
6 órája

A csodacserék egy pontot értek az MTK-nak a Debrecen ellen

Labdarúgó NB I
15 órája

A Braga elleni El-párharc a Ferencváros bajnoki menetrendjébe is bekavarhat

Európa-liga
21 órája

Gólerős nigériai válogatott játékost szerződtetett a DVSC

Labdarúgó NB I
22 órája
Ezek is érdekelhetik