Davide Lanzafame: Egyik álmom, hogy a Honvéd edzője legyek

– Hogyan telik a szabadság?
– Élvezzük a tengerpartot – válaszolta lapunknak adott interjújában a 38 éves Davide Lanzafame, aki 2017-ben a Honvéddal, 2019-ben a Ferencvárossal nyert bajnoki címet, s mind a két klubban gólkirály lett. – Szardínián vagyunk, felkelünk, kényelmesen elmegyünk reggelizni valahova, aztán irány a part és a kávézók.

– Nem is vágytak külföldre?
– Minek, ha nekünk, olaszoknak mindenünk megvan egyébként is? Torinóból másfél óra alatt itt voltunk repülővel, minek utazzuk körbe a fél világot, ha itt is tökéletesen ki tudunk kapcsolódni? Imádjuk Szardíniát. A sziklás parton olyan eldugott öblök vannak, ahol sokszor egyedül vagyunk, s híres a helyi bor, a sajtok és csodás természetvédelmi parkok is vannak. A lányaim is élvezik, hogy nem csak naphosszat a parton fekszünk.

– Hogy vannak a gyerekek?
– Sofia elmúlt tizennégy éves, az ikrek pedig tizenegy évesek. Hogy is mondjam: nem egyszerű korszak ez a lányok életében egy apának.

Franck Ribéry csoporttársa volt az edzői tanfolyamon

– A nyár elején új klubhoz írt alá vezetőedzőként. Új kihívás, új remények?
– Miután három évvel ezelőtt visszavonultam, némileg össze voltam zavarodva. Nem tudtam, mihez kezdjek, egyszerre több mindenbe belevágtam. Eleinte úgy gondoltam, jó ötlet lesz, ha sportügynökséget nyitok, de néhány hónap után rájöttem, inkább az edzősködés fekszik nekem. Idehaza elvégeztem a tanfolyamot, megszereztem az A-licencet, Olaszországban harmadik klubomnál kezdem a munkát a nyáron. A Borgaróval bajnokként jutottunk fel a Serie D-be, majd az ötödosztályú Luese Cristo Alessandriánál dolgoztam, ezt követően jött a mostani lehetőség. Nem tagadom, új klubomnál az is segítette a döntésemet, hogy így odahaza, Torinóban maradhattam. A San Mauro Torinese új kihívás nekem még akkor is, ha csupán alacsonyabb osztályban bontogathatom a szárnyaimat. De a lényeg, hogy folyamatosan új tapasztalatokkal gazdagodom, boldog vagyok, hogy ezt csinálhatom.

– Jelenlegi diplomájával hol edzősködhet Olaszországban?
– A Serie C-ben lehetnék vezetőedző, vagy akár a Serie A-ban másodedzőként is dolgozhatnék. De tudom, bőven van még mit tanulnom… Terveim között szerepel, hogy belátható időn belül megszerzem a mesterdiplomát, Olaszországban ez a legmagasabb edzői végzettség. Nem könnyű bekerülni a tanfolyamra, évente húsz tréner vehet részt az oktatáson, amely egész évben tart, és ahogyan hallottam, nem könnyű. Az áráról meg inkább nem is beszélnék.

– Mennyibe kerül ezt elvégezni?
– Mindennel együtt nagyjából húszezer euró.

– Tényleg nem kevés, ez nagyjából nyolcmillió forintnak megfelelő összeg. Olaszország hemzseg a jobbnál jobb edzőkben, van esélye bekerülni a húsz főbe?
– Három-négy éven belül igen. Sokan állnak a sorban, a legutóbbi tanfolyamon olyan játékosok tanultak mellettem, mint a korábbi olasz válogatott védő, Ignazio Abate, aki az AC Milanban futballozott évtizedig, vagy éppen klubtársa, Luca Antonini, sőt a korábbi francia sztár, Franck Ribéry is csoporttársam volt, ő Olaszországban hagyta abba a profi futballt.

– Van edzői ideálja?
– Talán José Mourinho.

– Azt hittem, olasz trénert mond.
– Mourinho olyan egyéniség, akit nehéz utánozni. Az olasz edzők közül – talán meglepődik, de – Francesco Fariolit emelném ki. Még csupán harminchat éves múlt, de már irányította a Nizzát, az Ajaxot, a nyáron az FC Porto együttesét vette át. Fiatal, intelligens, rafinált edző, sokra viheti.

– És Marco Rossi?
– Tartjuk a kapcsolatot, nyugodtan mondhatom, én vagyok a legnagyobb szurkolója. Kiváló szakember, a magyarok lassan szobrot emelhetnek neki.

Esténként a Duna-parton szeretett nagyokat sétálni

– Ha Magyarországról kérdezik, miről szokott elsőként mesélni?
– A Duna-parti sétákról. Nem viccelek. Budapestet egyszerűen imádtuk a családdal. Annak idején a Petőfi-híd szomszédságában laktunk, esténként, amikor a gyerekek elaludtak, fogtam magam, és sétáltam egyet a parton. Ilyenkor szellőztettem ki a fejemet. Játékosként sokszor nagy nyomás nehezedett rám, így tudtam kicsit kikapcsolni.

– És ha a futballról kérdezik?
– Képtelenség egyvalamit kiemelni… Hat évet töltöttem Magyarországon, olyan eredményeket értem el, amelyről megérkezésemkor álmodni sem mertem. A Honvéddal és később a Ferencvárossal is nyertem bajnokságot, kupagyőztes lettem, kétszer pedig az NB I gólkirálya. Mi kell még? Ezeket az emlékeket senki sem veheti el tőlem.

– Mit szól a kispestiek utóbbi időben nyújtott teljesítményéhez?
– Borzasztó a másodosztályban látni a csapatot. Eleinte nem is tudta megszokni a tabellát a szemem, amikor a világhálón böngésztem. De biztos vagyok benne, hamarosan talpra áll a klub, és újra trófeákért küzd.

– És a Ferencváros? Amióta bajnokságot nyert a csapattal, sorozatban újabb hat aranyérmet szerzett a klub.
– A Ferencváros már akkor is kiemelkedett a magyar mezőnyből. Nem véletlen, hogy hétszer egymás után lett bajnok. Egyértelműen a legerősebb csapat az NB I-ben, nagyobb költségvetéssel dolgozhat, mint a többiek. Szurkolok a zöld-fehéreknek, hogy az idén is eljussanak valamelyik európai kupasorozat alapszakaszáig.

– Mit gondol, lesz egyszer a Honvéd vezetőedzője?
– Ez az egyik álmom edzőként!

Torinóban az olasz családok igazi hétköznapjait éli újra

– Magyarországon mikor járt legutóbb?
– Egy évvel ezelőtt. Tervezem, hogy a közeljövőben ismét megyek, szeretnék néhány meccsre is kimenni, a Bozsik Arénába és a Groupama Arénába is. Aztán ki tudja, lehet, hogy egyszer nemcsak látogatóba érkezek Magyarországra, hanem dolgozni is.

– Nagyon más az edzők élete, mint a játékosoké?
– Össze sem lehet hasonlítani. Játékosként csak az edzésekre kellett figyelnem, a pihenésre, az evésre, vezetőedzőként viszont huszonöt-harminc embert kell koordinálnom. Arról nem is beszélve, hogy a nulláról kezdtem mindent, hiszen a pályám elején járok.

– Milyen újra otthon, Torinóban élni?
– Itt születtem, itt nőttem fel, a szüleim, a testvéreim a mai napig itt laknak. Nem tagadom, a külföldön töltött évek után jó kicsit idehaza lenni. Éljük az olasz családok mindennapjait, hétvégente összeül az egész család, olyan sokan vagyunk,hogy szinte alig férünk el az asztalnál. Eszünk, iszunk és beszélgetünk kifulladásig. Ha minden a terveim szerint alakul, előbb-utóbb úgyis ismét nyakamba vehetem a világot, vezetőedzőként több országban is szeretném próbára tenni a tudásomat.

–