Kikapott az MTK otthonában, így már biztos: kiesett a Kecskemét az NB I-ből!

Vágólapra másolva!
2025.05.10. 17:35
null
Fotó: Balogh László
A labdarúgó NB I 31. fordulójában az MTK 2–1-re megverte a Kecskemétet, ezzel biztossá vált, hogy a KTE kiesik az idény végén az élvonalból.

 

LABDARÚGÓ NB I 
31. FORDULÓ
MTK Budapest–Kecskeméti TE 2–1 (Jurina 35., Polievka 72., ill. Pálinkás 52.)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 3822 néző. Vezette: Derdák

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Szombati vereségével immár biztossá vált, a Kecskemét a következő idényt a másodosztályban kezdi meg. Három évvel ezelőtt jutott vissza az NB I-be, és ezt a harmadik idényt már nem úszta meg, nem bírta el a tavaszi lejtmenetet, és két fordulóval a bajnokság vége előtt eldőlt a kiesése. Pedig legutóbb 45 pontot gyűjtve hatodik helyen zárt a tabellán, megelőzve többek között olyan csapatokat, mint a Diósgyőr, az Újpest, vagy éppen most szombati ellenfele, az MTK. Azt nem lehet mondani, hogy a játékosok ne küzdöttek volna, és eleve feltartott kézzel vonultak pályára, a Hungária körúton hátrányban sem adták fel, szó sem volt arról, hogy szépen fokozatosan beletörődtek volna a kiesésbe.

Gera Zoltán vezetőedző is űzte-hajtotta előre övéit, az oldalvonal mellett hevesen rágózva irányította futballistáit, egyedül akkor ült le helyére a kispadra, amikor a 36. percben gólt kapott csapata. Abba kár belemenni, hogy a KTE számára eleve balszerencsésen kezdődött az összecsapás, hiszen Lukács Dániel lába tíz percig bírta, hetekig húzódó sérülése után legutóbb csereként beállva tért vissza a Nyíregyháza ellen (2–2), most kezdőként rövid idő után le kellett hozni a pályáról. A csatár a gyepre ülve, lábát fogva jelezte, ennyit bírt a lába, hogy aztán a pályáról leballagva mérgesen szitkozódjon – ez a jelenet is remekül tükrözte a Kecskemét tavaszát. Valahogy semmi sem akart összejönni nekik, Gera Zoltán és a szakmai stáb nem győzte számolni azokat a pontokat, melyeket az elmúlt hetekben játéka alapján megérdemelt volna a KTE. Csakhogy a döntetlenek nem fordultak győzelemmé, a vereségek döntetlenné, és az sem vigasz, hogy akár az MTK otthonában is győzhettek volna. A kecskeméti szurkolók előtt is le a kalappal, nem akármilyen lelkesedéssel drukkoltak, a fekete ruhába öltözött ultrák folyamatosan zászlókat tartottak a levegőbe, énekeltek, ugráltak, mintha nem akarnának tudomást venni a kiesésről.

Az MTK hat mérkőzést követően győzött ismét, Horváth Dávid együttese fontos három pontot szerzett szombat délután, és bár sok esélye nincs beérni a menetelő győrieket, matematikailag még befoghatják a negyedik helyen álló ETO-t. A kék-fehérek az első félidőben sokkal többet birtokolták a labdát ellenfelüknél, ám az igazi átütőerő hiányzott a csapatból, Marin Jurina fejes gólja is nagy kapushibából született, Kersák Roland lábai gyökeret eresztettek a gólvonalon, az más kérdés, hogy a kapus a fordulás után több nagy védéssel tette jóvá hibáját.

A szünetben is volt ok tapsra a Hungária körúton, a második félidei kezdőrúgást a hazai csapat válogatott középpályásának, Kata Mihálynak kilencvenesztendős nagypapája végezte el, a gyógyszerész professzor Misi bácsi korát meghazudtoló mozdulattal passzolta oda a labdát unokájának. A Kecskemét Pálinkás Gergő révén ugyan egyenlített, ám a félidőben beálló Róbert Polievka mesteri gólt szerzett, a KTE kiesése így vereséggel vált biztossá.

A lilák a hátralévő két fordulóban két dobogós együttessel találkoznak, a Puskás Akadémia elleni ütközet után Pakson intenek búcsút az élvonalnak. Hogy meddig, az egy másik kérdés – alighanem azonnal megpróbálnak visszajutni a másodosztályból. 2–1

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
1. Puskás Akadémia31186753–35+1860
2. Ferencvárosi TC30179456–28+2860
3. Paksi FC30167762–43+1955
4. ETO FC Győr311410748–35+1352
5. MTK Budapest311371151–42+946
6. Diósgyőri VTK301011938–45–741
7. Újpest FC308121033–41–836
8. Fehérvár FC31871634–46–1231
9. Nyíregyháza Spartacus30871528–50–2231
10. Zalaegerszegi TE307101335–42–731
11. Debreceni VSC31861749–59–1030
12. Kecskeméti TE314121530–51–2124

 

 

Legfrissebb hírek

Kikapott az MTK otthonában, így már biztos: kiesett a Kecskemét az NB I-ből!

Labdarúgó NB I
3 órája

Legyőzte a tizenegyest hibázó DVSC-t, továbbra is az aranycsata részese a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
4 órája

Tovább menetel az ETO, egyre nehezebb helyzetben a Fehérvár

Labdarúgó NB I
22 órája

1.1 milliárd forintot kapott 14 magyar klub a játékosok válogatottbeli szereplése után

Minden más foci
2025.05.08. 14:32

Újra edzésbe állt az egy hét alatt kétszer műtött Pászka Lóránd

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 16:55

Kapushiba is segítette a Nyíregyházát, de a KTE kétszer egyenlítve megmentett egy pontot

Labdarúgó NB I
2025.05.04. 18:00

Nulla gól, kevés futball, egy-egy pont Zalaegerszegen

Labdarúgó NB I
2025.04.27. 17:58

Molnár Rajmund: Szeretünk a Fradi ellen játszani

Labdarúgó NB I
2025.04.27. 10:30
Ezek is érdekelhetik