Demjén! Nagyot vetődve kiüti a jobb felső sarok elől Májer jobblábas, 23 méteres lövését.
77'
Montiel: 10 meccs az idényben, 1 góllal.
77'
Katona Leventét Cristobal Montiel váltja a hajrára a vendégeknél.
76'
Majd kifejeli az ötösről Nagy Zs. Nagy K. bal oldali, jobblábas szögletét.
76'
Katona B. balról ballal középre ad Katona B., tisztáz becsúszva Kádár.
75'
Májer jobb oldali beadását kifejeli Kádár, Katona B. 17 méteres lövését blokkolja az ötös előtt Nagy Zs.
74'
Nem, mégsem, hiába az előkészületek.
74
Demjént kell ápolni, csere lesz!
73'
Forma... A Kecskemét 1–4–9-es mérlegével utolsó a vendégtabellán. Legutóbb 0–0-t ért el Zalaegerszegen, amivel megszakította 3-as idegenbeli vereségszériáját.
73'
A légiós könnyedén megforgatta Belényesit, Májer már nem ért oda.
72'
RÓBERT POLIEVKA ballal okosan, higgadtan a jobb alsóba lő kissé balról, 11 méterről, Kovács balról jövő, roppant pontos passza után. 2–1!
72'
Kovács bal oldalról jövő beívelése meg Kersáké. Camaj most a bal szélen indul meg, szereli a 16-os vonalán őt Kata.
71'
Belényesi szereli Jurinát Bognár passza után, kontra, Camaj jobb oldali beadását Katona B. ballal kapásból nagyon a kapu fölé vágja, az ötös bal sarkáról.
70'
NAGY BRAVÚR! Nagy jobb oldali, jobblábas beadását Zeke félmagasan a bal sarokba fejelné, 8-ról, de Demjén hatalmasat véd egy villámgyors vetődéssel!
68'
Gruber Zsombor be, Molnár le, szélső helyett ék.
65'
Ilyet is ritkán látni: labdacsere.
65'
Kosznovszky ballal a jobb felsőbe lőne picit balról, 15-ről, de kifejeli a labdát a vetődő kapus elől... egy MTK-s játékos! Mintha Jurina lett volna.
65'
Belényesi Csaba megrúgja az őt a 16-os előtt kicselező Jurinát, sárga lap.
63'
Házigazdaként az MTK játszotta eddig a legkevesebb döntetlent (2), 7-szer győzött, 5-ször vesztett, így a középmezőny elején található a hazai táblázaton. Március 16-án 3–0-ra megverte odahaza a Nyíregyházát, azóta két dobogóssal, a Pakssal és az FTC-vel szemben is egy-egy góllal maradt alul.
63'
Negyedszer ikszel sorozatban a KTE, ha így marad az állás.
63'
Ha a KTE nem nyer, már biztosan kieső, sőt, nem végezhet előrébb a 12. helynél. A lila-fehéreknek olyan nagy a hátrányuk a riválisokkal szemben, hogy még a szombati győzelmük sem garantálja azt, hogy a 31. forduló után is megmarad a matematikai esélyük a bennmaradásra.
63'
A Kecskemét legutóbb szinte végig hátrányban játszva, a 94. percben szerzett góllal mentett meg egy pontot odahaza a Nyíregyháza ellen (2–2). Gera Zoltán együttese így már 10 forduló óta nyeretlen (6 döntetlen, 4 vereség), és ez most a leghosszabb ideje tartó ilyen negatív széria az NB I-ben.
Nagy Krisztián azonban Kovácsot váltja, nem Botkát.
61'
Ő is adja be, jobbal, középre csúsztatja fejjel a labdát Bocskay, de túl hosszan. Bedobás.
59'
Camaj kiharcol egy szögletet a bal szélen.
58
Botkát kell ápolni. Csere lesz.
53'
Bognár Kata passzát jobbal kapura teszi kissé jobbról, 17-ről, Katona L. lábáról a labda a kapu közepébe pattanna, félmagasan, de vissza tud nyúlni a már jobbra eldőlő Kersák!
52'
Jurina jobbal a bal alsó mellé lő középről, 18 méterről. Nem is sokkal!
51
DE ITT A GÓL, Májer passzát kissé jobbról Kovács jobbal laposan középre teszi, a védők közül PÁLINKÁS GERGŐ ballal a jobb alsóba perdít, négy méterről. 1–1!
51'
Botka beadását kifejeli Kádár Pálinkás elől.
49'
Détári-szögből a túlsó sarok mellé emel Bocskay.
49'
Kata szereli a bal szélen Zekét becsúszva, szabadrúgás. Jogos.
49'
Botka megrúgja Polievkát, de ismét elnézést kér a tettes a sértett féltől, szent a béke.
48'
Polievka lekönyökli Botkát, de nincs sárga lap.
47'
Kata a védelem jobb oldalára került.
47
FOLYTATJUK!
46
Zsótért Katona Bálint váltja.
46
Berki helyén Májer Milán folytatja, csere posztra.
46
Róbert Polievka be, a combját fájlaló Végh az öltözőben maradt.
46
A kék-fehérek pályaválasztása mellett is az MTK az eredményesebb: 4 győzelem, 3 iksz, 2 vereség. A KTE elég régen, 2009-ben (1–4) és 2010-ben tudott győzni a Hungária körúton. Ősszel hátrányból 3–1-re nyert a fővárosi gárda.
46
A legutóbbi 6 bajnokiján nem tudott nyerni az MTK, közben felváltva kikapott, illetve ikszelt. Ez a leghosszabb győzelem nélküli szériája ebben az idényben.
46
Remény. Februárban a Kecskemét 5–0-ra kiütötte az MTK-t, a 10. idényüket az élvonalban töltő lila-fehéreknek ez a legnagyobb különbségű győzelmük az NB I-ben. Ezzel megszakították a fővárosi csapattal szembeni hatmeccses nyeretlenségi sorozatukat, amely 2 döntetlenből és 4 vereségből állt össze.
E párharc legjobb góllövői: Könyves Norbert 4 Kanta József 4 Vladan Szavics 4 Tököli Attila 3 Némedi Norbert 3
46
69 százalékban volt a labda a hazaiaknál, 7-szer lőttek kapura, egyszer annak a felületére, a másik oldalon ez az arány 5/3.
46
Szimpatikus csapat búcsúzik az NB I-től, a Kecskemét kiesésével egy szerethető klubbal lesz kevesebb az NB I-es mezőnyben. Az MTK ellen is küzd, hajt majd a Gera Zoltán edzette együttes, de ebben a helyzetben ez már kevés lesz. Borbola Bence a mérkőzés előtt.
45+3
VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!
45+1
ÉS ZICCER, de Pálinkás négyről, középről a kapusba fejeli Zsótér szögletét! Megy Pálinkás aztán a lecsorgóért, de csak a bal alsó mellé tudja kotorni a labdát.
45'
Bognár megrántotta estében a szélsőt.
45'
Lerántották Berkit az imént?
45'
Újabb szöglet, Zsótér adja be ezt is, de előtte ketyeg picit a VAR.
44
Egy perc a ráadás.
44
Tovább.
44
Zsótér adja be jobbról, ballal, Demjén rosszul jön ki, de társai kisegítik.
43
Többet van mostanában a labda a vendégeknél. Kovács kiharcol egy kornert.
39'
Molnár Zeke mellől ballal jócskán a jobb felső mellé tekeri a labdát, kissé jobbról, 20 méterről.
39'
Jurina: 34 meccs az idényben, 14 góllal és 1 gólpasszal.
Kersák nem mozdult ki, Botka meg egyszerűen nem ugrott fel a támadóval.
35
EZ A BEADÁS JOBBAL JOBB! Kádár középről ballal a jobb sarok elé emeli a labdát, MARIN JURINA pedig a kapu közepébe fejeli azt, kissé balról, 2 méterről. 1–0!
31'
Bognár beadása Berkié.
31'
Kovács jobbal a bal alsó mellé lő 14-ről, Horváth jobb oldali beadása és egy csel után. Zeke blokkolt, bevetődve, szöglet jön jobbról.
30'
Berki jobb oldali beadása és Pálinkás 21 méteres lövése sem az igazi.
30'
A hosszú indítások mind túl hosszúra sikerednek, Zeke pedig nem engedi el maga mellett Molnárt.
29'
A felező után ugyanis azonnal letámad a KTE, ezzel látványosan nem tud mit kezdeni a hazai csapat.
29'
Kata mélyen visszahúzódik labdáért, olykor a söprögető posztján futballozik.
28
Gera mester nem nyugodt, elküld melegíteni pár játékost maga mellől.
25'
Az MTK ellen 22 meccsen 3 kanadai pontig jutott.
25'
Zsótér: 25 meccs az idényben, 4 kanadai ponttal.
25'
MTK-s bedobás.
24'
Kersák passza jó Pálinkásnak, de hátrafelé passzol. Botka... Kersák. Aki ismét indít, Zsótérnak rosszul adja tovább Katona a labdát.
24'
Végh indít Kata passza után, de Zeke fejes párbajt nyer Molnár ellen.
23'
Kosznovszky szépen ad be jobbról jobbal, Botka fejjel tisztáz Kovács elől. Kontra, Camaj indítása hosszú azonban Pálinkásnak, jön Demjén.
A KTE számára valóban ez a mérkőzés az utolsó szalmaszál, ha nem nyeri meg a hátralévő mindhárom találkozóját, biztosan búcsúzik az élvonaltól. Idegenben pedig csupán egyszer győzött eddig a 2024–2025-ös OTP Bank Liga-szezonban, még november végén, Győrben (mlsz.hu).
21'
Az MTK viszonylag nyugodtabb helyzetben van, vagy valószínűséggel az ötödik vagy a hatodik helyen fogja zárni a szezont. Március 16. óta nyeretlen, a Józsefvárosban a legutóbbi két hazai bajnokiját elveszítette, de a Paks és a Ferencváros ellen.
Berki jobbról jobbal középre ad, ez is a magabiztos Demjéné.
9'
Fotó: B. B.
8'
Bognár 20 méteres, jobblábas lövését blokkolja Belényesi, majd Botka szépen indítja Kovácsot. Akit hamar szerelnek, miután visszafordult a felezőtől.
8'
Lukács ad be jobbról laposan estében, a hazai védelem nem tud tisztázni, egymást zavarják a bekkek, Zsótér végül kissé jobbról, 8-ról ballal a bal, azaz a rövid alsó felé lő, de véd könnyedén Demjén.
7'
Demjén messzire elrúgja Végh kissé pontatlan hazaadását.
5'
Molnár jobbról középre tör, Zsótér mellől ballal nem sokkal lő a jobb felső mellé! Kissé jobbról, 18 méterről, Kersák biztosított azért.
3'
Camaj ugyanonnan lőne, de szereli őt a visszafutó Kovács.
3'
Camaj egy csel után ballal a kapus elé lő kissé jobbról, 19 méterről.
1
ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!
A hazaiak kék-fehér mezben és kék nadrágban, a vendégek tiszta fehérben.
A frissiben felépült Vattay és Pászka is bekerült a vendégkeretbe.
Egy kis örökmérleg! 2023 nyaráig teljesen kiegyenlített volt a két csapat élvonalbeli párharca, az előző bajnokságban azonban a kék-fehérek már nem kaptak ki a kecskemétiektől (2 siker, 1 iksz), és továbbra is ezzel a két diadallal állnak jobban az örökmérlegben: 7 MTK-győzelem, 5 iksz, 5 KTE-siker.
JÖTTEK-MENTEK! Az MTK-tól a Kecskeméthez: 2023, Varga Bence, kölcsön után végleg 2021, Szuhodovszki Soma, ingyen 2011, Póti Krisztián 2011, Urbán Gábor, ingyen 2011, Forró Gyula, i. 2010, Balogh Béla, i. 2009, Bori Gábor, k. 2000, Erdélyi Miklós, k. 1998, Talapa János
Eltiltott nincs.
A hazaiaktól Varjú (vállsérülés), Molnár R., Beriasvili, Hej, Bobál D. (térdműtét után), Stieber Z. (csípőficam) sérült, a vendégektől Banó-Szabó (térdműtét után) és Rjaskó (combizomhúzódás) maródi.
Abban nincs változás, hogy győzelmi kényszerben vagyunk, csakúgy, ahogy az utóbbi hetekben. Az elmúlt pár mérkőzés főleg amiatt csalódás, mert a teljesítményünk alapján folyamatosan reális esélyünk volt a sikerekre, ezek mégis elmaradtak. Külön nem kell hangsúlyozni a játékosoknak, hogy milyen helyzetben vagyunk jelenleg, azzal foglalkoztunk, hogy az MTK-ra a lehető legjobban felkészüljünk. A legfontosabb az, hogy a döntetleneket végre győzelemre változtassuk. A körülmények ellenére jól, motiváltan dolgoztak a játékosok egész héten, az is pozitívum, hogy Lukács Dani visszatért legutóbb, illetve Pászka Lóri is újra velünk lehet hétvégén. Gera Zoltán, a Kecskeméti TE vezetőedzője csapata honlapján.
„Nem vagyok jó helyzetben, ezt tudom, de azon vagyok, hogy formába lendüljek. Nem azzal töltöm az időmet, hogy azon agyalok, miért keresztezik nehézségek a pályafutásomat. Pozitívan gondolkodom és vallom, hogy a kemény munkának előbb-utóbb meglesz a gyümölcse. Labdarúgóként sorozatban jönnek a kihívások, minden meccs esély a bizonyításra, én pedig szeretnék megragadni minden lehetőséget. Szerencsére sokan támogatnak, úgyhogy nem panaszkodom akkor sem, ha az előző évadom szerintem jobban sikerült, mint a mostani. Különben is, ez az idény örökké emlékezetes marad, mert az ősszel bemutatkozhattam a válogatottban. Rengeteget merítek abból, hogy saját közönségünk előtt, a Puskás Arénában léphettem pályára, szeretném még sokszor átélni azt a hidegrázós élményt, mint novemberben a németek ellen, úgyhogy ezért is fűt a bizonyítási vágy.”
Fotó: B. B.
Gruber Zsombornak nagy szüksége van a jó játékra és a gólokra ahhoz, hogy bizonyítson a Ferencváros szakmai stábjának, hiszen a télen Robbie Keane is úgy látta jónak, ha a tavaszi szezonban a több játéklehetőség reményében fél évre klubot vált.
„Tavaly a zalaegerszegi kölcsönjátékom sérülés miatt ért véget, most pedig az MTK-nál dőltem ki öt hétre, úgyhogy mondhatni, rám jár a rúd, de ezzel nem tudok mit kezdeni, igyekszem mindent kihozni az idény hátralévő részéből – mondta lapunknak Gruber Zsombor.– Örülök, hogy visszatértem, már csak azért is, mert nem volt jó nézni, amint a csapat kisebb hullámvölgybe kerül. Sajnálom, hogy így alakultak az elmúlt hetek, de bízom benne, hogy az utolsó három bajnokin hozzátehetek a csapat eredményességéhez. Szuper ismét a pályán lenni, a srácok már nagyon vártak vissza – jólesett, hogy a sérülésem alatt rendre érdeklődtek felőlem, kölcsönjátékosként is a csapat tagjának éreztem magam. Az ETO ellépett tőlünk, sokat ért volna, ha a Ferencváros ellen pontot szerzünk, ám nem csüggedhetünk, tartozunk a szurkolóinknak a jó évadzárással. Remélem, a lábam teljesen rendben lesz a folytatásra, most úgy érzem, készen állok. Akkor lennék a legboldogabb, ha gólokkal és gólpasszokkal járulnék hozzá a győzelmeinkhez.”
Nem állítjuk, hogy csak emiatt került lejtőre az MTK, mindenesetre öthetes kihagyása során nem nyert bajnokit. Gruber május 4-én a DVSC ellen ismét pályára léphetett, a hosszabbítással együtt mintegy negyedórát játszott a gól nélküli összecsapáson.
Jól indult Gruber Zsombor kölcsönjátéka az MTK Budapestnél. A Ferencvárostól megszerzett 20 éves támadóval soraikban öt bajnokin tíz pontot gyűjtöttek a kék-fehérek, a csatár egy góllal és egy gólpasszal vette ki a részét a jó szereplésből, csakhogy az ígéretesen kezdő futballista megsérült – a Nyíregyháza Spartacus elleni győztes meccset követően csatlakozott az U21-es válogatotthoz, ám sérülten tért vissza, beszakadt a combhajlítóizma.
A Ferencvárostól kölcsönvett Gruber Zsombor felépült combizomsérüléséből és ahelyett, hogy a pályafutását keresztező nehézségek miatt panaszkodna, arra készül, hogy a bajnoki hajrában minél jobb teljesítménnyel segítse az MTK Budapestet.
ÖSSZEFOGLALÓ, KÉP, FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
Kiesett a KTE.
VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!
... a léc fölé fejel.
Camaj jobbal az ötösre emel, Demjén lemarad, Belényesi középről...
Ő adja be, Kersák is elöl már.
Camaj kiharcol egy szabadrúgást a végére a bal szélen.
A csere cseréje. Szőke legutóbb éppen a KTE ellen játszott az MTK-ban, februárban.
Szőke Gergő be, Polievka lesérült.
Polievkát kell ápolni, őt szerelte becsúszva Zeke az imént.
NEM IGAZ!!! Zeke labdát szerez, Camaj balról tökéletesen ad középre, kissé balról, ballal Pálinkás a jobb sarok mellé perdít... két méterről.
Öt perc a ráadás. Lesz csoda?
Nem jók a kecskeméti beadások, kontrákra lesnek a hazaiak.
Botka Endre sárga lapot kap, fellökte a bal szélen Polievkát.
Gruber ballal kapura lő 17-ről, középről, de blokkol Bocskay.
Camaj 16-os előtti lövése is a hazai kapusé, vetődnie sem kellett.
Igen.
Jurina begörcsöl, ápolás. Éppen őt váltja majd Németh Krisztián?
Bognár a léc fölé lő a 16-os elől.
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
Camaj bal oldali beadása a kivetődő Demjéné.
Demjén! Nagyot vetődve kiüti a jobb felső sarok elől Májer jobblábas, 23 méteres lövését.
Montiel: 10 meccs az idényben, 1 góllal.
Katona Leventét Cristobal Montiel váltja a hajrára a vendégeknél.
Majd kifejeli az ötösről Nagy Zs. Nagy K. bal oldali, jobblábas szögletét.
Katona B. balról ballal középre ad Katona B., tisztáz becsúszva Kádár.
Májer jobb oldali beadását kifejeli Kádár, Katona B. 17 méteres lövését blokkolja az ötös előtt Nagy Zs.
Nem, mégsem, hiába az előkészületek.
Demjént kell ápolni, csere lesz!
Forma... A Kecskemét 1–4–9-es mérlegével utolsó a vendégtabellán. Legutóbb 0–0-t ért el Zalaegerszegen, amivel megszakította 3-as idegenbeli vereségszériáját.
A légiós könnyedén megforgatta Belényesit, Májer már nem ért oda.
RÓBERT POLIEVKA ballal okosan, higgadtan a jobb alsóba lő kissé balról, 11 méterről, Kovács balról jövő, roppant pontos passza után. 2–1!
Kovács bal oldalról jövő beívelése meg Kersáké. Camaj most a bal szélen indul meg, szereli a 16-os vonalán őt Kata.
Belényesi szereli Jurinát Bognár passza után, kontra, Camaj jobb oldali beadását Katona B. ballal kapásból nagyon a kapu fölé vágja, az ötös bal sarkáról.
NAGY BRAVÚR! Nagy jobb oldali, jobblábas beadását Zeke félmagasan a bal sarokba fejelné, 8-ról, de Demjén hatalmasat véd egy villámgyors vetődéssel!
Gruber Zsombor be, Molnár le, szélső helyett ék.
Ilyet is ritkán látni: labdacsere.
Kosznovszky ballal a jobb felsőbe lőne picit balról, 15-ről, de kifejeli a labdát a vetődő kapus elől... egy MTK-s játékos! Mintha Jurina lett volna.
Belényesi Csaba megrúgja az őt a 16-os előtt kicselező Jurinát, sárga lap.
Házigazdaként az MTK játszotta eddig a legkevesebb döntetlent (2), 7-szer győzött, 5-ször vesztett, így a középmezőny elején található a hazai táblázaton. Március 16-án 3–0-ra megverte odahaza a Nyíregyházát, azóta két dobogóssal, a Pakssal és az FTC-vel szemben is egy-egy góllal maradt alul.
Negyedszer ikszel sorozatban a KTE, ha így marad az állás.
Ha a KTE nem nyer, már biztosan kieső, sőt, nem végezhet előrébb a 12. helynél. A lila-fehéreknek olyan nagy a hátrányuk a riválisokkal szemben, hogy még a szombati győzelmük sem garantálja azt, hogy a 31. forduló után is megmarad a matematikai esélyük a bennmaradásra.
A Kecskemét legutóbb szinte végig hátrányban játszva, a 94. percben szerzett góllal mentett meg egy pontot odahaza a Nyíregyháza ellen (2–2). Gera Zoltán együttese így már 10 forduló óta nyeretlen (6 döntetlen, 4 vereség), és ez most a leghosszabb ideje tartó ilyen negatív széria az NB I-ben.
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
Nagy Krisztián azonban Kovácsot váltja, nem Botkát.
Ő is adja be, jobbal, középre csúsztatja fejjel a labdát Bocskay, de túl hosszan. Bedobás.
Camaj kiharcol egy szögletet a bal szélen.
Botkát kell ápolni. Csere lesz.
Bognár Kata passzát jobbal kapura teszi kissé jobbról, 17-ről, Katona L. lábáról a labda a kapu közepébe pattanna, félmagasan, de vissza tud nyúlni a már jobbra eldőlő Kersák!
Jurina jobbal a bal alsó mellé lő középről, 18 méterről. Nem is sokkal!
DE ITT A GÓL, Májer passzát kissé jobbról Kovács jobbal laposan középre teszi, a védők közül PÁLINKÁS GERGŐ ballal a jobb alsóba perdít, négy méterről. 1–1!
Botka beadását kifejeli Kádár Pálinkás elől.
Détári-szögből a túlsó sarok mellé emel Bocskay.
Kata szereli a bal szélen Zekét becsúszva, szabadrúgás. Jogos.
Botka megrúgja Polievkát, de ismét elnézést kér a tettes a sértett féltől, szent a béke.
Polievka lekönyökli Botkát, de nincs sárga lap.
Kata a védelem jobb oldalára került.
FOLYTATJUK!
Zsótért Katona Bálint váltja.
Berki helyén Májer Milán folytatja, csere posztra.
Róbert Polievka be, a combját fájlaló Végh az öltözőben maradt.
A kék-fehérek pályaválasztása mellett is az MTK az eredményesebb: 4 győzelem, 3 iksz, 2 vereség. A KTE elég régen, 2009-ben (1–4) és 2010-ben tudott győzni a Hungária körúton. Ősszel hátrányból 3–1-re nyert a fővárosi gárda.
A legutóbbi 6 bajnokiján nem tudott nyerni az MTK, közben felváltva kikapott, illetve ikszelt. Ez a leghosszabb győzelem nélküli szériája ebben az idényben.
Remény. Februárban a Kecskemét 5–0-ra kiütötte az MTK-t, a 10. idényüket az élvonalban töltő lila-fehéreknek ez a legnagyobb különbségű győzelmük az NB I-ben. Ezzel megszakították a fővárosi csapattal szembeni hatmeccses nyeretlenségi sorozatukat, amely 2 döntetlenből és 4 vereségből állt össze.
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
E párharc legjobb góllövői:
Könyves Norbert 4
Kanta József 4
Vladan Szavics 4
Tököli Attila 3
Némedi Norbert 3
69 százalékban volt a labda a hazaiaknál, 7-szer lőttek kapura, egyszer annak a felületére, a másik oldalon ez az arány 5/3.
Szimpatikus csapat búcsúzik az NB I-től, a Kecskemét kiesésével egy szerethető klubbal lesz kevesebb az NB I-es mezőnyben. Az MTK ellen is küzd, hajt majd a Gera Zoltán edzette együttes, de ebben a helyzetben ez már kevés lesz. Borbola Bence a mérkőzés előtt.
VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!
ÉS ZICCER, de Pálinkás négyről, középről a kapusba fejeli Zsótér szögletét! Megy Pálinkás aztán a lecsorgóért, de csak a bal alsó mellé tudja kotorni a labdát.
Bognár megrántotta estében a szélsőt.
Lerántották Berkit az imént?
Újabb szöglet, Zsótér adja be ezt is, de előtte ketyeg picit a VAR.
Egy perc a ráadás.
Tovább.
Zsótér adja be jobbról, ballal, Demjén rosszul jön ki, de társai kisegítik.
Többet van mostanában a labda a vendégeknél. Kovács kiharcol egy kornert.
Molnár Zeke mellől ballal jócskán a jobb felső mellé tekeri a labdát, kissé jobbról, 20 méterről.
Jurina: 34 meccs az idényben, 14 góllal és 1 gólpasszal.
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
Camaj távoli lövése távolról sem veszélyes.
Nagy bajban a KTE.
Kersák nem mozdult ki, Botka meg egyszerűen nem ugrott fel a támadóval.
EZ A BEADÁS JOBBAL JOBB! Kádár középről ballal a jobb sarok elé emeli a labdát, MARIN JURINA pedig a kapu közepébe fejeli azt, kissé balról, 2 méterről. 1–0!
Bognár beadása Berkié.
Kovács jobbal a bal alsó mellé lő 14-ről, Horváth jobb oldali beadása és egy csel után. Zeke blokkolt, bevetődve, szöglet jön jobbról.
Berki jobb oldali beadása és Pálinkás 21 méteres lövése sem az igazi.
A hosszú indítások mind túl hosszúra sikerednek, Zeke pedig nem engedi el maga mellett Molnárt.
A felező után ugyanis azonnal letámad a KTE, ezzel látványosan nem tud mit kezdeni a hazai csapat.
Kata mélyen visszahúzódik labdáért, olykor a söprögető posztján futballozik.
Gera mester nem nyugodt, elküld melegíteni pár játékost maga mellől.
Az MTK ellen 22 meccsen 3 kanadai pontig jutott.
Zsótér: 25 meccs az idényben, 4 kanadai ponttal.
MTK-s bedobás.
Kersák passza jó Pálinkásnak, de hátrafelé passzol. Botka... Kersák. Aki ismét indít, Zsótérnak rosszul adja tovább Katona a labdát.
Végh indít Kata passza után, de Zeke fejes párbajt nyer Molnár ellen.
Kosznovszky szépen ad be jobbról jobbal, Botka fejjel tisztáz Kovács elől. Kontra, Camaj indítása hosszú azonban Pálinkásnak, jön Demjén.
Kosznovszkyt szerelik, Katát megrúgják.
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
A KTE számára valóban ez a mérkőzés az utolsó szalmaszál, ha nem nyeri meg a hátralévő mindhárom találkozóját, biztosan búcsúzik az élvonaltól. Idegenben pedig csupán egyszer győzött eddig a 2024–2025-ös OTP Bank Liga-szezonban, még november végén, Győrben (mlsz.hu).
Az MTK viszonylag nyugodtabb helyzetben van, vagy valószínűséggel az ötödik vagy a hatodik helyen fogja zárni a szezont. Március 16. óta nyeretlen, a Józsefvárosban a legutóbbi két hazai bajnokiját elveszítette, de a Paks és a Ferencváros ellen.
Leült kissé a mérkőzés.
Jurina 20-ról ballal kapura lő, blokkol szépen Zsótér.
Bocskay remekül indítja Pálinkást a jobb szélen, de rossz aztán a beadás.
Bognár adja be jobbal, de kifejeli a labdát az ötös elől Katona.
Katát ellöki a 16-os előtt Katona, szabadrúgás. Kissé jobbról, 27 méterről.
Lukács combja sérült meg.
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
Pálinkás Gergő váltja Lukácsot, ékcsere.
Csere lesz!
Berki jobbról jobbal középre ad, ez is a magabiztos Demjéné.
Bognár 20 méteres, jobblábas lövését blokkolja Belényesi, majd Botka szépen indítja Kovácsot. Akit hamar szerelnek, miután visszafordult a felezőtől.
Lukács ad be jobbról laposan estében, a hazai védelem nem tud tisztázni, egymást zavarják a bekkek, Zsótér végül kissé jobbról, 8-ról ballal a bal, azaz a rövid alsó felé lő, de véd könnyedén Demjén.
Demjén messzire elrúgja Végh kissé pontatlan hazaadását.
Molnár jobbról középre tör, Zsótér mellől ballal nem sokkal lő a jobb felső mellé! Kissé jobbról, 18 méterről, Kersák biztosított azért.
Camaj ugyanonnan lőne, de szereli őt a visszafutó Kovács.
Camaj egy csel után ballal a kapus elé lő kissé jobbról, 19 méterről.
ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!
A hazaiak kék-fehér mezben és kék nadrágban, a vendégek tiszta fehérben.
A frissiben felépült Vattay és Pászka is bekerült a vendégkeretbe.
Egy kis örökmérleg! 2023 nyaráig teljesen kiegyenlített volt a két csapat élvonalbeli párharca, az előző bajnokságban azonban a kék-fehérek már nem kaptak ki a kecskemétiektől (2 siker, 1 iksz), és továbbra is ezzel a két diadallal állnak jobban az örökmérlegben: 7 MTK-győzelem, 5 iksz, 5 KTE-siker.
JÖTTEK-MENTEK!
Az MTK-tól a Kecskeméthez:
2023, Varga Bence, kölcsön után végleg
2021, Szuhodovszki Soma, ingyen
2011, Póti Krisztián
2011, Urbán Gábor, ingyen
2011, Forró Gyula, i.
2010, Balogh Béla, i.
2009, Bori Gábor, k.
2000, Erdélyi Miklós, k.
1998, Talapa János
Eltiltott nincs.
A hazaiaktól Varjú (vállsérülés), Molnár R., Beriasvili, Hej, Bobál D. (térdműtét után), Stieber Z. (csípőficam) sérült, a vendégektől Banó-Szabó (térdműtét után) és Rjaskó (combizomhúzódás) maródi.
Abban nincs változás, hogy győzelmi kényszerben vagyunk, csakúgy, ahogy az utóbbi hetekben. Az elmúlt pár mérkőzés főleg amiatt csalódás, mert a teljesítményünk alapján folyamatosan reális esélyünk volt a sikerekre, ezek mégis elmaradtak. Külön nem kell hangsúlyozni a játékosoknak, hogy milyen helyzetben vagyunk jelenleg, azzal foglalkoztunk, hogy az MTK-ra a lehető legjobban felkészüljünk. A legfontosabb az, hogy a döntetleneket végre győzelemre változtassuk. A körülmények ellenére jól, motiváltan dolgoztak a játékosok egész héten, az is pozitívum, hogy Lukács Dani visszatért legutóbb, illetve Pászka Lóri is újra velünk lehet hétvégén.
Gera Zoltán, a Kecskeméti TE vezetőedzője csapata honlapján.
„Nem vagyok jó helyzetben, ezt tudom, de azon vagyok, hogy formába lendüljek. Nem azzal töltöm az időmet, hogy azon agyalok, miért keresztezik nehézségek a pályafutásomat. Pozitívan gondolkodom és vallom, hogy a kemény munkának előbb-utóbb meglesz a gyümölcse. Labdarúgóként sorozatban jönnek a kihívások, minden meccs esély a bizonyításra, én pedig szeretnék megragadni minden lehetőséget. Szerencsére sokan támogatnak, úgyhogy nem panaszkodom akkor sem, ha az előző évadom szerintem jobban sikerült, mint a mostani. Különben is, ez az idény örökké emlékezetes marad, mert az ősszel bemutatkozhattam a válogatottban. Rengeteget merítek abból, hogy saját közönségünk előtt, a Puskás Arénában léphettem pályára, szeretném még sokszor átélni azt a hidegrázós élményt, mint novemberben a németek ellen, úgyhogy ezért is fűt a bizonyítási vágy.”
Gruber Zsombornak nagy szüksége van a jó játékra és a gólokra ahhoz, hogy bizonyítson a Ferencváros szakmai stábjának, hiszen a télen Robbie Keane is úgy látta jónak, ha a tavaszi szezonban a több játéklehetőség reményében fél évre klubot vált.
„Tavaly a zalaegerszegi kölcsönjátékom sérülés miatt ért véget, most pedig az MTK-nál dőltem ki öt hétre, úgyhogy mondhatni, rám jár a rúd, de ezzel nem tudok mit kezdeni, igyekszem mindent kihozni az idény hátralévő részéből – mondta lapunknak Gruber Zsombor. – Örülök, hogy visszatértem, már csak azért is, mert nem volt jó nézni, amint a csapat kisebb hullámvölgybe kerül. Sajnálom, hogy így alakultak az elmúlt hetek, de bízom benne, hogy az utolsó három bajnokin hozzátehetek a csapat eredményességéhez. Szuper ismét a pályán lenni, a srácok már nagyon vártak vissza – jólesett, hogy a sérülésem alatt rendre érdeklődtek felőlem, kölcsönjátékosként is a csapat tagjának éreztem magam. Az ETO ellépett tőlünk, sokat ért volna, ha a Ferencváros ellen pontot szerzünk, ám nem csüggedhetünk, tartozunk a szurkolóinknak a jó évadzárással. Remélem, a lábam teljesen rendben lesz a folytatásra, most úgy érzem, készen állok. Akkor lennék a legboldogabb, ha gólokkal és gólpasszokkal járulnék hozzá a győzelmeinkhez.”
Nem állítjuk, hogy csak emiatt került lejtőre az MTK, mindenesetre öthetes kihagyása során nem nyert bajnokit. Gruber május 4-én a DVSC ellen ismét pályára léphetett, a hosszabbítással együtt mintegy negyedórát játszott a gól nélküli összecsapáson.
Jól indult Gruber Zsombor kölcsönjátéka az MTK Budapestnél. A Ferencvárostól megszerzett 20 éves támadóval soraikban öt bajnokin tíz pontot gyűjtöttek a kék-fehérek, a csatár egy góllal és egy gólpasszal vette ki a részét a jó szereplésből, csakhogy az ígéretesen kezdő futballista megsérült – a Nyíregyháza Spartacus elleni győztes meccset követően csatlakozott az U21-es válogatotthoz, ám sérülten tért vissza, beszakadt a combhajlítóizma.
A Ferencvárostól kölcsönvett Gruber Zsombor felépült combizomsérüléséből és ahelyett, hogy a pályafutását keresztező nehézségek miatt panaszkodna, arra készül, hogy a bajnoki hajrában minél jobb teljesítménnyel segítse az MTK Budapestet.
ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT!