Biztató önéletrajz – Smahulya Ádám jegyzete

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2025.05.05. 23:31

A TAVALY TAVASZI TULAJDONOSVÁLTÁS után sokan azonnali, látványos előrelépést vártak Újpesten, a legoptimistábbak pedig abban bíztak, hogy a Mol-csoport anyagi lehetőségeivel és szakmai tudásával akár még a Ferencvárost is megszorongathatják a lila-fehérek a labdarúgó NB I-ben. Nos, nem így történt, de hozzá kell tenni, hogy Ratatics Péter klubelnök már tavaly nyáron is óvatosan fogalmazott. Azt mondta, legalább három-négy átigazolási időszak kell a keret jelentős megerősödéséhez, három év múlva lehet reális cél a dobogó, az első évadban pedig szeretné, ha a középmezőnyben végezne a csapat.

Ez elméletileg még össze is jöhet, a csapat mostani idénye azonban csalódás. Az új játékosok közül egyelőre csak Riccardo Piscitelliről és Fran Brodicról lehet egyértelműen kijelenteni, hogy erősítést jelent, Bartosz Grzelak vezetőedző szerződtetése pedig utólag nyilvánvalóan rossz döntésnek bizonyult. A lengyel-svéd szakvezető Székesfehérváron sem váltotta meg a világot, így sokan már azt sem értették, a negyedik kerületben miért éppen rá esett a választás. Ennek ellenére nem kezdett rosszul, az ősszel egy-egy mérkőzésen kimondottan ígéretesen játszott az együttes, és a téli szünet előtt mindössze három pontra volt a dobogótól. Most tizenkilencre. A hatodik helytől öt pont választja el az Újpestet, amely az idén egyetlen bajnoki találkozót tudott megnyerni, a kiesés ellen küzdő Kecskemét és Nyíregyháza otthonában pedig gólt sem szerzett.

Kérdés persze, mennyiben Grzelak felelőssége ez, még nagyobb kérdőjel, hogy a vezetőség miért várt eddig az edzőváltással, amikor szemlátomást hónapok óta nem működött a játék, és a csapat erőnlétével is problémák voltak. Mindenesetre a vezetőedzői posztra hétfőn kinevezett Damir Krznar szerződtetése jelentős előrelépésnek tűnik. Az utóbbi húsz évet tekintve talán nem túlzás kijelenteni, a megnyert trófeák és presztízsük alapján ő a legsikeresebb szakember, aki megfordult a lila-fehérek kispadján. Vezetőedzőként három együttese közül kettővel bajnoki címet nyert – Újpesten kezdésnek alighanem az is elég lenne, ha kiharcolja a nemzetközi kupaindulást és megnyeri az FTC elleni derbit. A Dinamo Zagrebnél a Tottenham legyőzésével indított, új állomáshelyén elég lenne megvernie a kiesés ellen küzdő ZTE-t. Nem lebecsülve a zalaegerszegieket, ez valamivel könnyebb feladatnak tűnik. A hátralévő három meccsen persze tőle sem lehet csodát várni, inkább az ősszel derülhet ki, mennyire állja meg a helyét Újpesten és az NB I-ben. Ratatics Péter mindenesetre hétfőn már azt mondta, a következő kiírásban a nemzetközi kupaselejtező a cél. Ahhoz viszont nem csupán a kispadon lesz szükség erősítésre…

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Kuczora Csenge: Nem éreztem görcsösséget; Pécsi Ármin: A hozzáállásunk megfelelő volt

E-újság
4 órája

Várhidi Péter: Nem sok értelmét látom az újpesti edzőváltásnak

Labdarúgó NB I
6 órája

Hamarosan kiderül, kik alkotják az új újpesti stábot

Labdarúgó NB I
10 órája

Damir Krznar: Egész életemben nyomás alatt dolgoztam, amit szeretek is

Labdarúgó NB I
18 órája

Damir Krznar az Újpest új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
19 órája

Jeges élmények, jeges zuhany – Csinta Samu publicisztikája

Jégkorong
Tegnap, 0:29

A hetedik – Bodnár Tibor jegyzete

Labdarúgó NB II
Tegnap, 0:27

A kiesőjelöltek képtelenek nyerni; újra NB I-es a Kisvárda

E-újság
2025.05.04. 23:45
Ezek is érdekelhetik