Damir Krznar az Újpest új vezetőedzője – hivatalos

Vágólapra másolva!
2025.05.05. 08:34
null
Damir Krznar az Újpest új vezetőedzője (Fotók: Árvai Károly)
A horvát Damir Krznar váltja a menesztett Bartosz Grzelakot a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC-nél – erről a lila-fehér klub sajtótájékoztatón számolt be hétfőn reggel.

Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport értesülései, Damir Krznar lett az Újpest labdarúgócsapatának új vezetőedzője. A szakembert a lila-fehér klub hétfői sajtótájékoztatóján jelentették be.

Az 52 éves horvát másodedzőként megfordult a Dinamo Zagrebnél, az Al-Naszrnél és az Al-Hilalnál is. Vezetőedzői pályafutását 2020-ban a Dinamo Zagrebnél kezdte, mellyel 2021-ben bajnokságot és Horvát Kupát nyert. A zágrábiak után az NK Maribort, majd az NK Celjét irányította. Utóbbival a 2023–2024-es idényben megnyerte a szlovén bajnokságot, az idény végén távozott a klubtól, azóta nincs munkája.

Krznar érkezése már áprilisban szóba került Újpesten, de a vezetőség akkor még bizalmat szavazott Bartosz Grzelaknak, akit a szombati, Győr elleni vereség után menesztettek. Az Újpest az utolsó három fordulóban a Zalaegerszeggel, a Nyíregyházával és az MTK-val találkozik.

Damir Krznar eddigi csapatainál többnyire a 4–1–4–1-es és a 4–3–3-as felállásokat alkalmazta. Klubjaira jellemző volt fegyelmezettség és a támadófelfogás. Vezetőedzői karrierje alatt eddig 153 mérkőzésen 86 győzelmet aratott, míg mérkőzésenként kiemelkedő módon átlagban 1,91 pontot szerzett – írja a klub honlapja.

„Mindenképp olyan vezetőedzőt szerettünk volna a csapat élére állítani, aki a karakterével és a mentalitásával olyan pluszt ad, ami nem csak a következő 3 mérkőzésen, hanem alapjaiban rázza fel a játékosainkat. Damir Krznar érkezésével egy sikeres, rutinos tréner csatlakozott, aki a vele érkező stábjával együtt már több helyen bizonyította, hogy nem csak azt tudja, hogyan kell látványos támadófutballt játszani, de azt is, hogyan kell trófeákat nyerni. Az idei szezonban a hatodik helyet, melyet minimális célként tűztünk ki a csapat elé, még elérhetjük, de sokkal fontosabb, hogy erre a 3 hétre mindenki lehetőségként és kihívásként tekintsen. A következő szezonban a célünk nemzetközi kupát érő helyen végezni, ezért pedig a elkövetkezendő hónapokban az elsődleges feladatunk a keret megerősítése” – mondta Ratatics Péter, az Újpest FC elnöke.   

Ratatics Péter elnök és az új vezetőedző, Damir Krznar

Az Újpest FC Damir Krznar stábját a következő napokban részletesen bemutatja.  

2024. augusztus 26.: Debreceni VSC – Szrdjan Blagojevics (szerb) helyett ideiglenesen Dombi Tibor
2024. szeptember 1.:  Debreceni VSC – Dombi Tibor helyett Máté Csaba
2024. október 15–16.: Kecskeméti TE – Szabó István helyett Gera Zoltán
2024. október 27.: Debreceni VSC Máté Csaba helyett Dombi Tibor
2024. november 11.: Debreceni VSC – Dombi Tibor helyett Nestor El Maestro (angol)
2024. december 31./2025. január 6.: Ferencvárosi TC – Pascal Jansen (holland) helyett Robbie Keane (ír)
2025. február 19.: Diósgyőri VTK – Vladimir Radenkovics (szerb) helyett ideiglenesen Vincze Richárd
2025. február 26.: Diósgyőri VTK – az ideiglenesen megbízott Vincze Richárd helyett Valdas Dambrauskas (litván)
2025. április 7.: Nyíregyháza Spartacus – Tímár Krisztián helyett Szabó István
2025. április 15.: Fehérvár FC – Pető Tamás helyett Tímár Krisztián
2025. április 23.: Zalaegerszegi TE – Márton Gábor helyett ifj. Mihalecz István
2025. május 3/május 5..: Újpest FC – Bartosz Grzelak (svéd) helyett Damir Krznar (horvát)

 

 

Legfrissebb hírek

Damir Krznar: Egész életemben nyomás alatt dolgoztam, amit szeretek is

Labdarúgó NB I
2 órája

Böde és Ötvös lecsapott, a Paks kevés energiabefektetéssel is nyert a Fehérvár otthonában

Labdarúgó NB I
15 órája

Kapushiba is segítette a Nyíregyházát, de a KTE kétszer egyenlítve megmentett egy pontot

Labdarúgó NB I
18 órája

Cserejátékosok találtak be, ikszelt a Diósgyőr a Zalaegerszeggel

Labdarúgó NB I
20 órája

Szakos Bence: Most kellene rátenni egy lapáttal

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:56

Dibusz Dénes: Nem tagadom, olykor ideges voltam

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 22:23

A Dinamo Zagrebbel bajnok horvát edző érkezhet Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 21:20

Menesztették Újpestről Bartosz Grzelakot – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 16:56
Ezek is érdekelhetik