Damir Krznar: Egész életemben nyomás alatt dolgoztam, amit szeretek is

Vágólapra másolva!
2025.05.05. 09:18
null
Az első sajtótájékoztatóját tartotta meg az újpestiek új vezetőedzője, Damir Krznar (Fotó: Árvai Károly)
Mint ismert, a horvát Damir Krznar váltotta a menesztett Bartosz Grzelakot a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC-nél. A lila-fehérek hétfő reggel hivatalos sajtótájékoztatón jelentették be a döntést, majd a klub elnöke, Ratatics Péter, és a kinevezett szakember, Krznar is nyilatkozott.

 

Ratatics Péter, az Újpest elnöke az új vezetőedzőt, Damir Krznakot bemutató sajtótájékoztató elején kiemelte, a  klub megújulásában rengeteg olyan elem van, amit a szurkolók kevésbé érzékelnek, de ezekre hosszú távon szüksége van a csapatnak, s bár a pályán nem jöttek az eredmények, nemcsak abban gondolkodtak, hanem a játék képében is. Emlékeztetett, a csapat terve az volt, hogy az első hatban végezzen, s ezt az ambíció nem adták fel, de a játék képe nem azt mutatta, amit ők látni szeretnének. Az új vezetőedző kapcsán elmondta, Damir Krznar 15 éve edzősködik, ezalatt vezető- és másodedzőként hat bajnoki címet és négy kupát nyert.  

„Olyan edzőt kerestünk és találtunk, aki domináns futballra törekszik, támadásban, labdaszerzésben, védekezésben is. Fontos tulajdonsága még, hogy olyan edző, aki címeket tudott szerezni, abban pedig benne van a győzni akarás és a győzelmi véna is” – mondta Ratatics Péter, aki hozzátette: „A jövő idénynek úgy indulunk neki, hogy a nemzetközi selejtezőkbe odaérjünk.”  

„Jó reggelt, mindenkinek” – mondta magyarul Damir Krznar. „Boldog vagyok, hogy itt lehetek, és részese lehetek egy ilyen nagy történelemmel rendelkező klub építkezésének. Jól ismerem az Újpest múltját, hiszen 1972-ben, az aranykorában születtem. Azt is tudom, hogy a csapat szeretne többet felmutatni, olyan jövőképet tűzött ki maga elé, ami nekem is tetszett, mert ugyanezt a víziót képviselem. Olyan edzőnek tartom magam, akit a küzdelem jellemez. Egész életemben nyomás alatt dolgoztam, amit nagyon szeretek, mert azt jelenti, hogy ki kell mozdulnunk a komfortzónánkból, azt pedig csak kemény munkával érhetjük el. És azt megígérhetem, hogy keményen fogunk dolgozni. Láttam a szombati mérkőzést, jó hozzáállást mutattak a srácok, még kétgólos hátrányban sem adták fel. Ezt szeretném továbbvinni. Bízom benne, hogy sikerül összerántani a csapatot” – mondta Damir Krznar, aki 1+1 éves szerződést kötött a IV. kerületiekkel. A hátralévő három meccs kapcsán az Újpest új vezetőedzője kiemelte: azt szeretné, hogy megfelelő hozzáállással játszanak a labdarúgók.  

„A vasárnap és a hétfő is az ismerkedésről szól, bejárom a létesítményeket, megismerem a stadiont, aztán kedden találkozok először a játékosokkal, akiknek rögtön edzésük lesz. Átlagos meccsre való felkészülést terveztem, nem változtatom meg a programot. Nem akarok rögtön az első nap nagyokat változtatni, lépésről lépésre kell fejlődni” – tette hozzá Krznar a sajtótájékoztatón. 

Labdarúgó NB I
3 órája

Damir Krznar az Újpest új vezetőedzője – hivatalos

A szakember a szombaton menesztett Bartosz Grzelakot váltja a kispadon.

 

Legfrissebb hírek

Damir Krznar az Újpest új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 órája

Meglazultak Piscitelli fogai, kihagyhatja a teljes hajrát

Labdarúgó NB I
14 órája

Böde és Ötvös lecsapott, a Paks kevés energiabefektetéssel is nyert a Fehérvár otthonában

Labdarúgó NB I
15 órája

Kapushiba is segítette a Nyíregyházát, de a KTE kétszer egyenlítve megmentett egy pontot

Labdarúgó NB I
18 órája

Cserejátékosok találtak be, ikszelt a Diósgyőr a Zalaegerszeggel

Labdarúgó NB I
20 órája

Szakos Bence: Most kellene rátenni egy lapáttal

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:56

Dibusz Dénes: Nem tagadom, olykor ideges voltam

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 22:23

A Dinamo Zagrebbel bajnok horvát edző érkezhet Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 21:20
Ezek is érdekelhetik