Elutasította az MLSZ a kecskeméti óvást

2025.04.10. 13:51
Vajda Botond (fehérben) játéka miatt óvott a KTE – hiába (Fotó: Török Attila)
A Debreceni VSC hivatalos honlapja szerint az MLSZ versenybizottsága arról tájékoztatta a klubot, hogy elutasította a Kecskeméti TE, a két csapat március 27-i, 3–1-es debreceni győzelemmel végződő bajnokija után benyújtott óvását.

A DVSC tájékoztatása szerint az MLSZ versenybizottsága megalapozatlannak ítélte a KTE beadványát, ezért utasította el azt. 

A kecskemétiek azért nyújtottak be óvást, mert megítélésük szerint a debreceni Vajda Botond jogosulatlanul szerepelt a két csapat március végi mérkőzésén. A KTE úgy vélte, hogy miután Vajda Botond az Írország elleni március 23-i U21-es válogatott mérkőzés előtt sérülésre hivatkozva visszatért a DVSC-hez, négy nappal később a FIFA szabályozásával ellentétesen viszont pályán volt a Kecskemét elleni bajnokin. A Kecskemét arra hivatkozott az óvásában, hogy a FIFA szabálya szerint öt napot ki kellett volna hagynia a játékosnak ilyen esetben.

A DVSC honlapján megjelent reakció szerint a második vendéggólt szerző Vajda Botond nem játszott jogosulatlanul, mert a labdarúgó játékáról a szövetség mondott le a válogatott orvosi stábjának vizsgálatai alapján, s nem a klubja, a DVSC hívta vissza sérülése miatt. Ebben az esetben pedig nem érvényes a kecskemétiek által hivatkozott szabálypont.

FRISSÍTÉS

Kora este az MLSZ is beszámolt a honlapján az óvás elutasításáról, mint a szövetség írta, a versenybizottság „a benyújtott óvásról megállapította, hogy az nem megalapozott, ezért a megóvott mérkőzés eredményét helybenhagyja”.

„A versenybizottság megállapította, hogy az említett FIFA-szabály a nemzeti válogatottak jogait védi, annak érdekében, hogy az egészséges játékosok a válogatott rendelkezésére álljanak. A sportszervezet a játékost a válogatott keret találkozójára elengedte, ott a labdarúgó megjelent és alávetette magát az MLSZ orvosi stábja által előírt valamennyi vizsgálatnak, majd a válogatott edzőtáborát az MLSZ kezdeményezésére és elbocsátásával, sérülés miatt igazoltan elhagyta. Erről az MLSZ a sportszervezetet értesítette, ezt pedig a sportszervezet tudomásul vette, így a labdarúgó visszatérése a sportszervezethez az MLSZ és a sportszervezet egyetértésével történt. A versenybizottság megállapította, hogy mind a sportszervezet, mind Vajda Botond a FIFA rendelkezéseivel összhangban járt el” – olvasható a szövetség weboldalán.

Később a KTE is hírt adott a döntésről, és úgy tűnik, a klub további lépéséket fontolgat az ügyben.

„A kézhez kapott határozat után ugyanúgy lefolytatjuk a szükséges szakértői egyeztetéseket a következő lépés és döntés meghozatala előtt. Ezt követően tájékoztatjuk a közvéleményt és szurkolóinkat arról, hogy a határozat kapcsán milyen döntést hoztunk” – fogalmaz közleményében a kecskeméti klub a honlapján.

Legfrissebb hírek

Hős Zsombort megedzették az Ausztriában kapott pofonok

Labdarúgó NB I
21 órája

Nagy Antal úgy érzi, a Honvédnál valakinek nem áll jól a kezében a karmesteri pálca

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 11:22

A Paks kapusát, Gyetván Márkot egy nagy védés pörgeti bele a mérkőzésbe

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 07:01

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53