Az Osasuna után szabadon: megóvta a DVSC ellen elveszített bajnokiját a Kecskemét

M. B.M. B.
2025.03.31. 15:50
Fotó: Török Attila
A labdarúgó NB I-ben érdekelt Kecskeméti TE megóvta a DVSC elleni múlt pénteki (1–3) bajnoki meccsét.

A tabella utolsó helyén tanyázó klub közlése szerint a hajdúságiak által megnyert meccsen jogosulatlanul szerepelt a vendégcsapatban Vajda Botond, aki „a bajnokság folytatása előtt meghívást kapott az U21-es magyar válogatottba, ahonnan aztán menet közben sérülésre hivatkozva visszatért klubjához”.

„A FIFA irányadó szabályozása szerint – a nemzeti válogatottak érdekének védelmében – a válogatottat idő előtt elhagyó játékos 5 napig automatikusan nem léphet pályára klubcsapatában a nemzetközi program végeztétől számítva. Ennek a kitételnek a játékos nem felelt meg ebben az esetben” – olvasható a KTE honlapján. A magyar U21-es válogatott legutóbbi, Írország elleni felkészülési meccsét március 23-án játszották, s a pénteki KTE–DVSC bajnokiig mindössze négy nap telt el.

Információink szerint az U21-es válogatott edzőtáborában kisebb sérülést szenvedő Vajda a nemzeti csapat orvosai tanácsára, s nem a DVSC kérésére tért vissza klubjához. A hajdúsági együttes emiatt döntött úgy, hogy pályára küldi Kecskeméten.

Az eset kísértetiesen hasonlít az Osasuna néhány nappal ezelőtt benyújtott óvására: a pamplonaiak szerint a Barcelona ellen múlt csütörtökön megrendezett bajnokin jogosulatlanul szerepelt Inigo Martínez, aki ugyancsak sérülés miatt tért vissza hamarabb a spanyol válogatottól.

Spanyol labdarúgás
2025.03.28. 15:16

Az Osasuna megóvta a Barcelona elleni bajnoki meccset – hivatalos

Mindeközben kiderült, hogy Dani Olmóra hetekig nem számíthat a katalán klub.

 

Legfrissebb hírek

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:17

A Garami-emlékhely felavatása sem segített a hazaiakon – képeken az MTK és az ETO összecsapása

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:40