Távozott az ETO légiósa – hivatalos

P.  GY. B. P. GY. B.
2025.01.06. 09:32
A Győr is megerősítette Lukics távozását (fotó: ETO FC Győr)
Az ETO FC Győr labdarúgócsapata saját hivatalos oldalain jelentette be, hogy szerződést bontott Nenad Lukiccsal.

A korábban a Budapest Honvédnál közönségkedvencnek számító Nenad Lukics 2024 januárjában igazolt az akkor még a másodosztályban szereplő Győrhöz, ahol 17 mérkőzésen háromszor volt eredményes. Az őszi szezon első négy bajnokiján még pályára lépett az NB I-ben is, ezt követően azonban csak egyszer kapott helyet a meccskeretben.

A 32 éves Lukics hazájában a Topolyát is erősítette, és a másod-, valamint az első osztályban is gólkirályi címet szerzett.

Lukics a napokban a szerb MozzartSport nevű portálnak jelentette be, hogy számára mostanra véget ért a győri kaland: „Csak az első négy fordulóban léptem pályára, utána összetűzésbe kerültem az új sportigazgatóval, emiatt pedig elváltak az útjaink. Újra van esélyem arra, hogy négy év után visszatérjek a szerb élvonalba. A csatárokat tekintve a legjobb korban vagyok, még mindig képes vagyok jó teljesítményt nyújtani” – fogalmazott.

Hétfőn a klub is bejelentette, hogy elválnak útjaik Lukiccsal.

 

Legfrissebb hírek

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
20 órája

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:00

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:40

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

A bunkerből a Fáy utcába – interjú Koszta Márkkal

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 06:55

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 22:22

Fontos intelem az Újpesttől az MTK elleni hazai bajnoki előtt

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 16:30