Futsal NB I: nincs hibátlan csapat – kikapott a címvédő és az eddigi éllovas, botlott az Újpest is

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2024.09.13. 22:35
Háromgólos hátrányból állt fel az Újpest (Fotó: ujpestfc.hu)
A férfi futsal NB I 5. fordulójának pénteki játéknapján kikapott a címvédő Haladás VSE a Berettyóújfalutól, míg az Aramis idegenben múlta felül a listavezető Veszprémet. Az Újpest döntetlent játszott a TFSE-vel, a Nyírbátor öt gólt lőve nyert a Rubeola ellen.

 

A korábban Szombathelyen játszó Nagy Kevin góljával szerzett vezetést a Berettyóújfalu, majd a második félidő elején még kétszer betaláltak a vendégek. A Haladás csak az utolsó percben tudott szépíteni, így odalett a hibátlan mérlege és a veretlensége is (1–3). Ugyanígy járt a Veszprém is, amely eddig szintén négyből négy meccset nyert meg: a hazaiak a 14. percben kerültek hátrányba, de még ugyanabban a percben egyenlíteni tudtak, ám az Aramis következő két találatára már nem volt válaszuk (1–3).

Háromgólos hátrányból állt fel az Újpest a második félidőben, de legyőzni nem tudta a TFSE-t, így a lila-fehérek először vesztettek pontokat a jelenlegi kiírásban (3–3). A Nyírbátor nem kegyelmezett a Rubeolának: a vendégek az első félidőben két gólt szereztek, majd rögtön a szünet után még háromszor betalálva gyűjtötték be a három pontot (0–5).

FUTSAL
NB I, 5. FORDULÓ
Haladás–Berettyóújfalu 1–3
Veszprém–Aramis 1–3
Újpest–TFSE 3–3
Rubeola–Nyírbátor 0–5
Csütörtökön játszották
Kecskemét–DEAC 4–2
Magyar Futsal Akadémia–Nyíregyháza 2–3

 

Legfrissebb hírek

Kilencgólos vereséget szenvedett az olaszoktól a női futsalválogatott

Minden más foci
5 órája

A Nyíregyháza hat gólt vágott az alapszakaszgyőztes Veszprémnek a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.03.16. 22:24

Másodszor is ötgólos sikert aratott az Újpest a futsal NB I rájátszásában

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 23:23

Nem bírt a DEAC a Nyíregyházával a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.03.09. 20:15

Sima újpesti győzelem a futsal NB I rájátszásában

Labdarúgó NB I
2026.03.06. 22:02

A Nyíregyháza elvette a Veszprém veretlenségét; lemaradt a felsőházról a Kecskemét a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.02.23. 21:03

Történelmet írtak – MLSZ-videó a futsalválogatott Európa-bajnoki szerepléséről

Magyar válogatott
2026.02.21. 14:49

Alapszakaszgyőztes a Veszprém; kilenc gólt szerezve nyert az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.02.16. 22:34
Ezek is érdekelhetik