Futsal NB I: még az első félidőben megfordította meccsét a Haladás

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2024.09.23. 22:40
Begyűjtötte a három pontot a Haladás (Fotó: haladasvse.hu, archív)
A férfi futsal NB I 7. fordulójában hétfő este a címvédő Haladás VSE a Kecskemét vendégeként, míg a Rubeola a TFSE ellen hazai pályán nyert 3–1-re.

 

A Kecskemét Alekszandar Tomics 4. percben lőtt, jobb felső sarkos góljával megszerezte a vezetést, ám a Haladás hat percen belül fordított Dróth Zoltán duplájával, majd az első félidő vége előtt Rutai Balázs is betalált – fekve, fejjel, nagyjából 20 centiméterről –, beállítva az 1–3-as végeredményt.

A játéknap másik mérkőzésén a sereghajtó fogadta az utolsó előtti helyezettet. A találkozón a hazaiak kétgólos előnyre tettek szert, majd ugyan a vendégek szépítettek, a Rubeola a hajrában újra betalált, így 3–1-es győzelmet aratott, megszerezve első pontjait a bajnokságban, ráadásul meg is előzte a TFSE-t.

FUTSAL
FÉRFI NB I, 7. FORDULÓ
SG Kecskemét Futsal–Haladás VSE 1–3
Rubeola FC–TFSE-Tent Budapest 3–1
Pénteken játszották
Debreceni EAC–Magyar Futsal Akadémia 2–4
Futsal Veszprém–Nyírbátor 0–1 
Aramis SE–Futsal Nyíregyháza 1–5
Újpest–Berettyóújfalu 4–2
Az állás: 1. Újpest 19 pont, 2. Haladás 18, 3. Veszprém 12 (31–12), 4. Kecskemét 12 (27–25), 5. Aramis 12 (23–21), 6. Nyírbátor 12 (28–29), 7. Berettyóujfalu 11, 8. Nyíregyháza 10, 9. Magyar Futsal Akadémia 7, 10. DEAC 4, 11. Rubeola 3, 12. TFSE 2

 

Legfrissebb hírek

Nyíregyházán kezdi meg a magyar futsalválogatott a vb-selejtezőt

Magyar válogatott
2026.09.23. 17:53

Hat gólt szerezve nyert a veretlen Berettyóújfalu a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 21:25

Jókay Zoltán: Elsődleges célunk a túlélés

Röplabda
2026.09.21. 08:44

Visszavágott az üzbégeknek a magyar férfi futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.09.19. 19:04

Amatőr Kupa: ismét döntőben a címvédő, a TFSE-vel játszik a trófeáért

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 16:12

Ötször talált be a DEAC, nyert a Berettyóújfalu is a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.11. 22:33

Az Újpest 21 gólt szerezve nyert a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.10. 23:16

Felkészülés: kikapott Ukrajnától a magyar női futsalválogatott

Magyar válogatott
2026.09.10. 20:03