NB I: a másodosztályba távozik a kapus Kecskemétről

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2024.07.02. 17:30
Fadgyas Tamás Kazincbarcikán folytatja pályafutását (Fotó: kecskemetite.hu)
A labdarúgó NB I-es Kecskeméti TE csapatától a másodosztályú Kolorcity Kazincbarcika SC-hez igazol az együttes kapusa, Fadgyas Tamás – számolt be róla mindkét klub kedden.

 

Mint a KTE honlapja fogalmaz, kedden távozott Fadgyas Tamás, így már az edzőtáborba sem utazott el a csapattal, pályafutását pedig Kazincbarcikán folytatja. A 28 esztendős kapus tavaly nyáron igazolt Kecskemétre, az idény során az első csapatban tétmérkőzésen nem jutott szóhoz, öt alkalommal az NB III-as gárda kapujában állt.

A Kazincbarcika is bejelentette a 188 centiméter magas kapus érkezését, aki az ETO FC Győr, a Nyíregyháza és az MTK kapuját közel nyolcvan alkalommal védte a másodosztályban.

„Nagyon örülök, hogy összejött ez a Kazincbarcikára történő igazolás, boldog vagyok, hogy itt lehetek. Izgatottan várom a szezont, hogy elérjük a közös célokat, s én is újra bizonyíthassak. Az első benyomások nagyon pozitívak voltak, úgyhogy nincs más, mint rengeteget edzeni, aztán jól teljesíteni” – nyilatkozta újdonsült klubja honlapjának Fadgyas.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők: Kotula Máté (Kolorcity Kazincbarcika, szabadon igazolhatóként), Kovács Barnabás (Zalaegerszegi TE FC), Pálfi Kristóf (Dorog), Papp Milán (Kolorcity Kazincbarcika), Vattay Márton (Putnok FC) 
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérhet: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Farkas Balázs (ETO FC Győr)
Távozók: Grünvald Attila (Tiszakécske, kölcsön után végleg), Kiss Bence (Zalaegerszegi TE FC, kölcsön után végleg), Fadgyas Tamás (Kolorcity Kazincbarcika)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Horváth Krisztofer (Torino FC – Olaszország), Iyinbor Patrick (Ferencváros), Nagy Olivér (Ferencváros), Szendrei Ákos (DAC 1904 – Szlovákia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC-NÉL
Érkezett: Fadgyas Tamás (Kecskeméti TE), Herjeczki Kristóf (Nyíregyháza Spartacus), Katona István (Szombathelyi Haladás), Lucas Marcolini (Kisvárda), Pintér Ádám (Budafoki MTE), Szujó Attila (ETO FC Győr)
Távozott: Csatári Gergő, Vincze Dániel (mindketten Diósgyőri VTK – kölcsönből vissza), Dobozi Krisztián (román-magyar, Sepsi OSK – Románia – kölcsönből vissza), Kotula Máté (Mezőkövesd Zsóry FC – kölcsönből vissza, onnan Kecskeméti TE), Papp Milán (Kecskeméti TE), Pinte Patrik (Nyíregyháza Spartacus), Szekszárdi Milán (Paksi FC – kölcsönből vissza)

 

Legfrissebb hírek

Az MTK otthonában szakadt meg a Paks január vége óta tartó nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
8 órája

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
16 órája

Szerződést hosszabbított fiataljával az NB II-es Videoton

Labdarúgó NB II
17 órája

Visszavonul Németh Krisztián 37-szeres válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
18 órája

Kata Mihály: Sikerélmény kell válogatott szünet előtt

Labdarúgó NB I
18 órája

Márton Gábor sportigazgató lett az NB II-es Szentlőrincnél – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.03.19. 16:19

NB I: kiderült, hány meccset kell kihagynia Colley-nak és Várkonyinak

Labdarúgó NB I
2026.03.18. 18:35

Elfeledett élvonalbeli futballklubok, 3. rész: a Képes Sport újságírója is védte a Fekete Ördögök kapuját

Képes Sport
2026.03.18. 14:13
Ezek is érdekelhetik