Pascal Jansen: Kellemesen meglepett, amit a Ferencvárosnál találtam

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
2024.06.14. 18:55
Pascal Jansen az alkmaari csapat egyik tavalyi bajnoki mérkőzésén (Fotó: Getty Images)
Pascal Jansen, a Ferencváros új vezetőedzője hazája sajtójában beszélt arról, hogy volt ajánlata Angliából, tárgyalt az Olympiakosz Pireusszal is, és azt sem titkolta, mennyire meglepte, milyen jó körülményeket talált a labdarúgó NB I bajnokánál.

 

„Adott esetben ezek a lehetőségek jól jöhetnek majd később, máskor – utalt a most elutasított megkeresésekre Pascal Jansen az Algemeen Dagbladnak adott interjúban, amelyet a Voetbalzone szemlézett. – Kellemesen meglepett, amit a Ferencvárosnál találtam.”

A lap úgy fogalmaz, hogy Hollandiában meg az keltett meglepetést, hogy Jansen – aki januári elbocsátásáig az alkmaari AZ vezetőedzője volt – a magyar bajnokcsapatot választotta.

„De tényleg nagyszerű körülményeket találtam itt – indokolta választását Jansen. – Nemcsak a munkakörülmények, a létesítmények nyűgöztek le, hanem az is, milyen alapossággal térképezték fel a munkamódszereimet, az eddigi pályafutásomat. A szakmai tervek is vonzóak, és természetesen azon leszünk, hogy eljussunk a Bajnokok Ligája főtáblájára, noha az út elég hosszú odáig.”

Jansen elmondta, hogy másodedzője a 2014-ben 38-szoros holland válogatottként visszavonult, most 48 éves Denny Landzaat lesz, aki asszisztensként Hollandián kívül Szaúd-Arábiában és legutóbb Lengyelországban is dolgozott.

Az interjúban szóba került, hogy előfordult: holland csapat volt a célpontja rasszista szurkolói megnyilvánulásnak Magyarországon.

„Ez a kérdés számomra is fontos. Az elnök végigvezetett engem a klub történetén, elmondta, milyen értékeket képviselnek, és hogy az utóbbi években jelentős eredményeket értek el ezen a területen – reagált Jansen, majd felidézte: – Ha a Ferencváros szóba kerül Hollandiában, sokaknak eszébe jut az Ajax hajdani budapesti Bajnokok Ligája-mérkőzése, amelyen majomhangokat utánoztak a lelátón. Az elnök biztosított arról, hogy efféle megnyilvánulásokat többé nem tűrnek meg a stadionban.”

 

 

Legfrissebb hírek

Plovdivi vereséggel hangolt a Fradi elleni El-visszavágóra a Ludogorec

Európa-liga
8 órája

Előrehozták a Fradi–Győr női kézirangadót az NB I-ben

Kézilabda
9 órája

Chris Kavanagh lesz a játékvezető a Ferencváros csütörtöki El-mérkőzésén

Európa-liga
10 órája

Robbie Keane: Szinte az egész kezdőcsapatot kicseréltük a sűrű program miatt

Labdarúgó NB I
10 órája

Az FTC-nél már nagyon várják a Ludogorec elleni visszavágót

Labdarúgó NB I
11 órája

Az MTK nem tudta megnehezíteni a Ferencváros dolgát a bajnoki örökrangadón

Labdarúgó NB I
22 órája

„A nagy meccseken tudom igazán kihozni magamból a maximumot” – Németh Hunor az MTK–FTC csata előtt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:20

Az FTC nyert Dániában, de rájátszásra kényszerül a negyeddöntőért a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.02.21. 19:33
Ezek is érdekelhetik