„Pascal más típusú edző, mint akikkel eddig dolgoztunk” – Orosz Pál a Sportrádióban

S. B.S. B.
2024.06.13. 20:03
Orosz Pál szerint Pascal Jansen komolyabb név a szakmában (Fotó: Facebook/Ferencvárosi Torna Klub)
Mint ismert, az NB I-ben címvédő Ferencváros új vezetőedzője a holland Pascal Jansen lesz. A bejelentést követően az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, Orosz Pál a Sportrádióban mondta el, hogyan vélekedik a szakemberről.

„Ez egy óriási menet volt. Nagyon sok jelentkezőnk volt erre a pozícióra – árulta el a Sportrádióban Orosz Pál. – A scouting rendszerünk az edzőpiacot is folyamatosan monitorozta, így elég nagy merítés volt.”

A folytatásban a szakember arról is beszámolt, miért a holland vezetőedzőre esett végül a választásuk. 

„Nyilván szakmai és karakterszempontok is szerepet játszottak. Pascal más típusú edző, mint akikkel eddig dolgoztunk, hiszen az eddigi trénereink futballistaként is eredményesek voltak, míg ő sajnálatos módon fiatalon, egy sérülés miatt hagyta abba a sportágat és utána csak az edzősködésre koncentrált.”

„A holland labdarúgás látványosabb és támadó jellegű. A Ferencvárosra is az jellemző, hogy a hazai mérkőzéseinken dominálni szeretnénk. Mindemellett fontos, hogy egy edző repertoárjában több játékstílusnak is kell lennie, ami Jansennél megvan” – tette hozzá. 

A vezérigazgató arról is beszélt, voltak-e ismertebb szakemberek, akikkel tárgyaltak a vezetőedzői pozícióról. 

„Persze, voltak játékosként nagyobb nevek vagy edzőként is hallottunk már többet róluk, mint Pascalról. Aki ismeri a futballszakmát, az tisztában van vele, hogy ő azért egy komoly név.”

A TELJES BESZÉLGETÉS IDE KATTINTVA HALLLGATHATÓ MEG!

 

Legfrissebb hírek

A Ferencváros labdarúgója kénytelen volt elhagyni a szlovák válogatott edzőtáborát

Labdarúgó NB I
20 órája

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
21 órája

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Gólok, gólörömök és pontosztozkodás Nyíregyházán – képek

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:43

Csak egyenlíteni tudott, értékes pontokat hullajtott el Nyíregyházán a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:24