A futball mellett jogot fog tanulni a Kecskemét 19 évesen debütáló pingpongkirálya

N-P. T.N-P. T.
2024.02.17. 18:48
null
A labdarúgó NB I 21. fordulójának első szombati mérkőzésén Lukács Dániel korai góljával a Kecskeméti TE 1–0-ra legyőzte a vendég Újpestet, amely hiába támadott sokat a második félidőben, még tizenegyesből sem tudott betalálni. A találkozó után a mérkőzés előtt másfél órával belázasodó Zsótér Donát helyett kezdő és egyben 19 évesen debütáló Helmich Pállal beszélgetett az NSO Tv stábja.

Zsótér Donát kezdő lett volna az Újpest ellen, az előzetes összeállításban még az ő neve szerepelt a Kecskemétben. Aztán lázas lett, így egy 19 éves debütáns, Helmich Pál ugrott be a helyére.

„Amikor jöttem reggel, az első ember, akivel találkoztam, Tóth Ákos sportigazgató volt, odahívott magához, és mondta, lehet, hogy kezdeni fogok. Először egy nagyot néztem, nem értettem, hogy mi van, aztán mondták, hogy a Zsótér sajnos beteget jelentett. Előző nap a mester mondta nekem, lehet, hogy beállok a vége felé, így hát nagyon örültem, hogy sokkal több percet játszhatok, és izgatottan vártam.”

Videónkban beszél arról, mennyire volt ideges a hirtelen jött lehetőségtől, illetve az is kiderül, miért nem tudott szólni arról a barátoknak és a családnak, hogy kezdő lesz. Beszélgetünk természetesen a meccsről is, illetve arról, hogy azért is érzelmes volt számára, mert egy éve eltöltött az UTE akadémiáján. Aztán Németországban, Berlinben pallérozódott, erről is mesél nekünk. De mesél az őszéről, amit az NB III-as ESMTK-ban töltött, illetve megtudjuk róla, hogy ő a Kecskemét pingpongkirálya, aki eddig angol és német irodalmat hallgatott az ELTÉ-n, ősztől pedig azt tervezi: a futball mellett levelezőn elvégzi a jogot. 

LABDARÚGÓ NB I
21. FORDULÓ

KECSKEMÉTI TE–ÚJPEST FC 1–0
Kecskemét, Széktói Stadion, 4368 néző. Vezette: Karakó
Gólszerző: Lukács D. (3.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS ITT!

 

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
20 órája

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
22 órája

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:53

Nem lesznek ott az MTK drukkerei az Újpest elleni meccsen

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 22:22

Fontos intelem az Újpesttől az MTK elleni hazai bajnoki előtt

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 16:30

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25