NB I: csapata förtelmes kapu előtti védekezéséről beszélt Mátyus

Vágólapra másolva!
2023.11.06. 09:43
null
Mátyus János (balra) elégedetlen volt a Kisvárda védekezésével (Fotó: Kovács Péter)
Vasárnap a ZTE egygólos győzelmet aratott a Kisvárda otthonában, míg a Paks és az MTK gól nélküli döntetlent játszott egymással. A csapatok vezetőedzői a mérkőzések után értékelték a találkozókat.

 

NB I

12. FORDULÓ
Kisvárda Master Good–ZTE FC 0–1 (Sajbán Máté 73.)
Kisvárda, Várkerti Stadion, 1820 néző. Vezette: Bognár Tamás

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Mátyus János, a Kisvárda Master Good vezetőedzője

– Eredményben nem sikerült megvalósítani mindazt, amit a legutóbbi hazai meccsükön a Mezőkövesd ellen. Játékban sem?
– Ezúttal sem tudott fölénk nőni az ellenfél, csak a futballt gólokra meg győzelmekre játsszák, és ezek megint nem a mi nevünk mellé kerültek. A förtelmes kapu előtti védekezésünk következménye a gyenge szereplés.

– Lényegesen több szögletet végeztek el, mint az ellenfél, és a kevesebből mégis a ZTE szerezte meg a győztes gólt. Hogyan lehet ez?
– Nem vagyok idős edző, de annyira fiatal sem már, ám sohasem tapasztaltam olyat, hogy a mérkőzésre készülődés mind a hat-hét napján a pontrúgásokkal is foglalkozunk, ennél többet nem lehet. Én vagyok a fő felelőse annak, ha gólt kapunk, bármilyen szituációból, de azon el kell gondolkodni, hogy rendre betalálnak így ellenünk.

– Mi a helyzet a támadójátékkal?
– Az első félidőben kimondottan nagy lehetőségeink voltak, szép akciókat vezettünk. Így volt egészen a második játékrész közepéig, amikor a kapussal szemben álltunk több szituációban, de nem sikerült gólt szereznünk. Pontot sem, ez így együtt különösen fájó, kétségbeejtő, hogy minden meccsen kapunk gólt, és nem mindegyiken szerzünk. És kétségbeejtő az is, hogy az utolsó helyen állunk, de továbbra is töretlenül bízom benne, hogy meg tudjuk majd oldani a feladatot, és megindulunk felfelé.

Boér Gábor, a ZTE FC vezetőedzője

– Az volt a meccsterv, hogy az első félidőben pihentetett kulcsemberek szünet után eldöntik a meccset?
– Amit elterveztünk, sikerült megvalósítanunk. Az eredmény tekintetében mindenképpen, de játékban azért többet vártam. Az első félidőben többet futó, intenzívebben játszó csapatot küldtem a pályára, bár sejtem, biztos felrobbant az internet, amikor meglátták a kezdő tizenegyünket. Ennek sok oka volt, az is, hogy a második félidőben úgy szerettünk volna frissíteni, hogy minőségi játékosok érkezzenek a pályára, és ők meghozzák a támadójátékunkba a javulást. Végre pontrúgásból nem mi kaptuk, hanem szereztük a gólt!

– Ilyen a tökéletes hét: továbbjutás a kupában az ősi rivális Haladás ellen, majd győzelem idegenben a hasonló célokért küzdő ellenfél otthonában?
– Már csak azért is, mert gödörben voltunk. A szerdai kupameccsből erőt merítettünk, és erre a mérkőzésre is megőriztük a küzdőszellemet.

– Mezőkövesd után Kisvárdán is nyertek. Ezek duplán fontos győzelmek?
– Igen, egyértelműen. Látszik, hogy ez a három csapat kicsit leszakadt a mezőnytől, és azért jobb üldözöttnek lenni, mint üldözőnek a bajnokság bármelyik szakaszában. Szeretnénk innen feljebb lépni, de ahhoz kiegyensúlyozottabb teljesítményre, több kapott gól nélküli meccsre van szükség.

Paksi FC–MTK Budapest 0–0
Paks,
Paksi FC Stadion, 1824 néző. Vezette: Vad II István

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Bognár György, a Paksi FC vezetőedzője a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón

– Az első harminc-harmincöt percben jobbak voltunk, megvoltak a lehetőségeink. Ugyanakkor azt éreztem, rendre lemaradunk egy lépéssel, nem volt meg a korábban megszokott ritmusunk. A második félidőben ez még inkább érződött, a hétközi kupamérkőzés után kevés volt az idő a regenerációra. Hogy Böde Dániel tudott-e volna segíteni? Nem azt mondom, hogy megnyerjük a mérkőzést, ha ő egészséges és játszhat, de hogy még több lehetőségünk lett volna, az biztos. Egyértelműen hiányzott.

Horváth Dávid, az MTK Budapest vezetőedzője

– Négy vereség után szerzett pontot az MTK, méghozzá a remek formában lévő Paks otthonában…
– Négy vesztes meccs után léptünk pályára egy olyan csapat otthonában, amely valamennyi hazai meccsét megnyerte. Az első játékrészben bátortalanok voltunk, nem vállaltuk el azokat a kombinációkat, amikkel veszélyesek lehettünk volna. A szünet után változtattunk, de nagy helyzetünk akkor sem volt. Ugyanakkor jár a dicséret a játékosoknak, hiszen elbírták a nagy nyomást, sok veszélyes beadást hárítottak.

– Feltételezzük, a meccs előtt adta volna a döntetlent, de most is elégedett az egy ponttal?
– Ebben a mérkőzésben a döntetlen volt benne, a játékunk miatt van hiányérzetem. A tizenhatoson belül kellett volna hangsúlyosabb döntéseket hoznunk.

– Miként éli meg egy edző, amikor a hosszabbításban a VAR azt vizsgálja, jár-e tizenegyes az ellenfélnek?
– Mindig nehéz pillanatok ezek, de van videóbíró, tiszta ítéletet tud hozni. Ezek a percek soha nem kellemesek, de az a játékhelyzet les volt, és szabadrúgással jöttünk. Megbecsüljük az egy pontot.

NB I, 2023–2024, 12. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
November 4., szombat
Mezőkövesd–Debrecen 2–1Mezőkövesd,Városi StadionCsonka Bence
2119
Puskás Akadémia–Diósgyőr 0–0Felcsút, Pancho ArénaDerdák Marcell
1680
Fehérvár–Újpest 2–1Székesfehérvár,Sóstói StadionAndó-Szabó Sándor
4990
November 5., vasárnap
Kisvárda–ZTE 0–1Kisvárda,Várkerti StadionBognár Tamás1820
Kecskemét–Ferencváros 2–1Kecskemét,Széktói StadionPintér Csaba
4957
Paks–MTK 0–0
Paks, Paksi FC StadionVad II István
1824

 

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 11 8 1 2 34–14 +20 25
2. Paksi FC 12 7 4 1 23–13 +10 25
3. Újpest FC 12 6 2 4 21–22 –1 20
4. Puskás Akadémia 12 5 5 2 20–15 +5 20
5. Fehérvár FC 12 5 2 5 24–20 +4 17
6. Debreceni VSC 12 5 2 5 20–18 +2 17
7. Diósgyőri VTK 12 5 2 5 18–17 +1 17
8. Kecskeméti TE 12 5 1 6 18–19 –1 16
9. MTK Budapest 12 4 3 5 11–20 –9 15
10. Zalaegerszegi TE 12 3 2 7 16–28 –12 11
11. Mezőkövesd 11 3 1 7 13–20 –7 10
12. Kisvárda 12 2 1 9 10–22 –12 7

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik