Felkészülés: hatgólos meccsen nyert a Debrecen a DVTK ellen

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.11.18. 15:13
null
A DVTK és a DVSC őszi bajnokiján a diósgyőriek, most viszont a debreceniek örülhettek (Fotó: Kovács Péter)
Ugyan a labdarúgó NB I a válogatott mérkőzések miatt szünetel, a Debrecen zárt kapuk mögött felkészülési meccsen 4–2-re legyőzte a Diósgyőrt.

 

A DVTK a klub honlapján közölte, hogy a csapattal elutazott két vendégjátékos is, egy középső védő és egy támadó, akiket azonban a klub érdekeit szem előtt tartva nem neveznek meg.

Elton Acolatse buktatása után a DVTK jöhetett tizenegyessel, Rudi Pozeg Vancas az elvetődő kapus helyére gurította a labdát. A Debrecen még a félidő vége előtt fordított. Előbb Baranyai Nimród lőtt a hosszú alsó sarokba, majd Bárány Donát használta ki a vendégvédelem hibáját, így hazai előnnyel mehettek szünetre a csapatok.

A második félidőben Vajda Botond 17 méteres szabadrúgásgóljával növelte előnyét a DVSC. A hajrához érve Bévárdi Zsombor egy szöglet után szerezte meg a hazaiak negyedik gólját, majd két perccel később Bokros Szilárd állította be a 4–2-es végeredményt.


FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DVSC–DVTK 4
–2 (2–1)
G:
Baranyai (25.), Bárány (38.), Vajda B. (76.), Bévárdi (86.), ill. Vancas (19. – 11-esből), Bokros (88.)

Legfrissebb hírek

Szuhodovszki Soma a Vidi elleni bombájáról: „a legjobbkor jött!”

Labdarúgó NB I
18 órája

Már nem Nestor El Maestro a DVSC vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.14. 17:12

A DVSC már ajánlatot is tett a KTE védőjéért – több kérője is van

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 14:35

Az MK-győztes Paks is a jövő héten kezdi meg a nyári felkészülést

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 13:50

Jövő héten kezdi a felkészülést az NB I-be visszajutó Kisvárda

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 12:19

Gyász: elhunyt Arany Éva vb-ezüstérmes kézilabdázó

Kézilabda
2025.06.13. 11:35

Szenegáli ünnep Nottinghamben, megvan a Tuchel-éra első angol veresége

Minden más foci
2025.06.10. 22:55

Felkészülés: Dánia átgázolt a litvánokon, Svédország hétgólos meccsen győzte le Algériát

Minden más foci
2025.06.10. 21:19
Ezek is érdekelhetik