Az új edzővel sem ment: kikapott odahaza a Kisvárda

BODNÁR TIBORBODNÁR TIBOR
Vágólapra másolva!
2023.11.12. 13:20
null
Fotó: Kovács Péter
A labdarúgó NB I 13. fordulójában az edzőváltáson átesett Kisvárda hazai pályán 2–1-re kikapott a Kecskeméttől.

 

LABDARÚGÓ NB I
13. FORDULÓ
Kisvárda Master Good–Kecskeméti TE 1–2 (1–1)
Kisvárda, Várkerti Stadion, 2141 néző. Vezette: Berke
Gólszerző: Ilievszki (8.), ill. Horváth K. (45+4. – 11-esből), Vágó L. (67.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Több poszton, így a kapuban is változást tervezett a Kecskeméti TE elleni mérkőzésre a kisvárdai szakmai stáb, aztán az utolsó pillanatban Kovács Marcell mégis maradt a gólvonalon, mert a montenegrói válogatottba most is meghívott Danijel Petkovics a bemelegítésnél megsérült. Mario Ilievszki viszont ebben a bajnokságban először lehetett tagja a kezdő tizenegynek, és a bizalmat nyolc perc alatt meghálálta, miután a kapuba bólintotta a labdát Bohdan Melnik lágy beadását követően. Utóbbi sem a megszokott helyén, a pálya közepén kapott bizalmat, hanem a vonal mellé húzódott, a vezető gól előtti kulcsmomentum pedig az volt, hogy a balról középre húzódó Balogh Norbert nem Enes Alicot hozta játékba – ahogyan az adta volna magát –, hanem váratlanul a másik oldalt kereste.

Hiába a Fradi-verés és a Fradinak szerzett gól, Pálinkás Gergő nem tudta megtartani helyét a kecskeméti kezdőben, a helyén Tóth Barna és a középpályán Szuhodovszki Soma is visszanyerte pozícióját – ők mindketten sárga lapos eltiltás miatt maradtak ki a bajnok legyőzéséből.

A korai gól után mindkét fél azt tette, amit kellett és lehetett: a Kecskemét ment előre, a Kisvárda szűkítette a területet. A játékrész hajrájában sorjáztak a vendégszögletek, az egyik után Zsótér Donát lövését követően piszkálta ki a léc alól a labdát Kovács Marcell. Majd közvetlenül szünet előtt Ötvös Bence rúgott össze a tizenhatoson belül korábbi csapattársával, Matheus Leonival. Elsőre úgy tűnt, kifelé következhet szabadrúgás (Berke Balázs játékvezető is azt ítélt), és még az is elképzelhető volt, Leoni a második sárga lapját kaphatja. Aztán a VAR közbeavatkozott, és a lassítás után valóban úgy tűnt, a brazil szárnyvédő picivel hamarabb elpöckölte a labdát, mint ahogy a két láb összerúgott volna. A tizenegyesből Horváth Krisztofer kegyetlenül a léc alá vágta a labdát.

Más-más lélekállapotban mentek így be az öltözőbe a csapatok, mintha nem történt volna meg a fordulat a szünet előtti hosszabbításban, de úgy tűnt, a Kisvárdát nem törte meg teljesen az egyenlítés. Érződött a hazaiak szándékán, hogy mindenáron győzni akarnak, más kérdés, hogy nagy helyzetekig nem jutottak el. Balogh Norbert megmozdulásaiban volt veszély, a túloldalon Horváth Krisztofer iparkodott, mégsem e két játékos döntötte el a mérkőzést. Hanem Vágó Levente, aki posztja szerint inkább a középpálya megszilárdításáért felel, de a szögletek és szabadrúgások után a másik kapunál is van feladata. Ahogyan most is: gólt szerzett szöglet után, Kisvárdán pedig megint verhették a fejüket a falba, hogy a ZTE elleni hazai meccs után ezt is egy ilyen szituációból elért találattal veszítették el. Mert elveszítették – bár a hajrában jött a másik montenegrói válogatott, Driton Camaj, végül ő sem tudta pontszerzéshez segíteni a Kisvárdát, amiként az egyenlítéshez legközelebb járó Branimir Cipetic sem.

A Kecskemét ebben a bajnokságban először szerzett három pontot idegenben, ráadásul hátrányból talpra állva, egyik „kedvenc” ellenfele, a Ferencváros után a másikat, a Kisvárdát is legyőzte, sorozatban immár negyedszer. A Kisvárda pedig hiába játssza immár a hazai meccseit, egymás után a másodikat is elbukta, így pedig nehéz lesz felzárkóznia és elhagynia a kieső zónát.

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 12 8 1 3 34–15 +19 25
2. Paksi FC 13 7 4 2 23–14 +9 25
3. Puskás Akadémia 13 6 5 2 22–16 +6 23
4. Fehérvár FC 13 6 2 5 25–20 +5 20
5. Debreceni VSC 13 6 2 5 21–18 +3 20
6. Diósgyőri VTK 13 6 2 5 20–17 +3 20
7. Újpest FC 13 6 2 5 22–24 –2 20
8. Kecskeméti TE 13 6 1 6 20–20 0 19
9. MTK Budapest 13 5 3 5 13–20 –7 18
10. Zalaegerszegi TE 13 3 2 8 16–30 –14 11
11. Mezőkövesd 12 3 1 8 13–22 –9 10
12. Kisvárda 13 2 1 10 11–24 –13 7
NB I, 2023–2024, 13. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
November 10., péntek
MTK–Zalaegerszeg 2–0
Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion
Káprály Mihály
1923
November 11., szombat
Diósgyőr–Mezőkövesd 2–0
Miskolc,DVTK ArénaZierkelbach Péter
6821
Újpest FC–Puskás Akadémia FC 1–2Budapest,Szusza Ferenc StadionVad II István
4187
November 12., vasárnap
Kisvárda–Kecskemét 1–2Kisvárda,Várkerti StadionBerke Balázs
2141
Ferencváros–Fehérvár 0–1Budapest,Groupama ArénaKarakó Ferenc
11 007
Debrecen–Paks 1–0
Debrecen,Nagyerdei StadionRúsz Márton
4144

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik