NB I: Nagy Zsolt elérzékenyült a válogatott meghívótól

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2023.10.05. 10:40
null
Nagy Zsolt az angolok elleni wolverhamptoni mérkőzésen (Fotó: Árvai Károly)
Nehéz időszakon ment keresztül, térdsérülés miatt több mint hét hónap után tért vissza a pályára Nagy Zsolt, ám kifizetődött a kemény munka, ugyanis Marco Rossi szövetségi kapitány behívta az októberi Eb-selejtezőkre készülő nemzeti együttes keretébe.

 

– Szeptemberben ezt nyilatkozta a Nemzeti Sportnak: „Természetesen nagyon boldog lennék, ha már az októberi válogatott összetartásra megérkezne a meghívó, ám bevallom őszintén, meglepne.” Meglepődött?
– Nagyon – mondta a Nemzeti Sportnak a 13-szoros válogatott Nagy Zsolt. – A szívem mélyén bíztam benne, hogy kapok meghívót, de tudtam, visszatérésem óta még nincs egy teljes mérkőzés a lábamban, így nem tartottam reálisnak. Fizikailag azonban kitűnő állapotban érzem magam, és úgy gondolom, amikor csereként pályára léptem, rendre jól szálltam be. Igen, meglepődtem, és el is érzékenyültem.

– Mikor tudta meg, hogy bekerült a keretbe?
– Tömő Attila csapatmenedzser keresett meg még a kerethirdetés előtt, és viccesen mondta, hogy nem kell már jegyet szereznie nekem a következő válogatott mérkőzésre. Hogy mennyi üzenetet kaptam? Rengeteget. Sokan gratuláltak a Puskás Akadémiától, ahogy a szurkolók, a barátok, valamint a családtagok is. Nagyon jó érzés, hogy ilyen sokan visszavártak a csapatba, ez pluszmotivációt ad a folytatásra. Ezúton is köszönöm mindenkinek, aki üzent, illetve azoknak is, akik mindvégig mellettem voltak a rehabilitáció során. Külön kiemelném a családomat, amely mindig támogat a nehéz időszakokban.

– Tavaly novemberben a görögök elleni felkészülési mérkőzésen lépett pályára a válogatottban, februárban megsérült, ami miatt több mint hét hónapot kellett kihagynia. Hosszú volt az út?
– Eléggé… Próbáltam végig pozitívan gondolkozni, és a szép emlékeket felidézni, a válogatott mérkőzéseimre, illetve a nemzeti csapatban szerzett góljaimra gondolok. Ezek motiváltak a nehéz mindennapokban. Keményen dolgoztam a visszatérésen, ám minden szenvedés megérte, hiszen meglett a gyümölcse. Mindig volt valami apró öröm, ami előrevitt, például nagy lépés volt, amikor először hajlott be a lábam.

– A bajnokságban a legutóbbi két alkalommal csereként lépett pályára, a ZTE FC találkozón már egy félidőt kapott Hornyák Zsolt vezetőedzőtől. Kívülről úgy tűnik, jó formában van, lendületesen játszott.
– Jól éreztem magam a pályán. Fizikailag egyre jobb formában vagyok, próbálom minél előbb visszanyerni a formám. Ám higgadtabb döntéseket kell hoznom. A Zalaegerszeg ellen egy-nullás vezetésnél volt egy szituáció, amelyben ha lövés helyett a passzt választom, Komáromi György hatalmas helyzetbe kerülhetett volna, és jó eséllyel lezárhattuk volna a mérkőzést. Ha az ehhez hasonló szituációkban higgadtabban döntök majd, akkor nem lesz probléma.

– Ha már a lövését említette: a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Hornyák Zsolt elmondta, örül, hogy egyre jobb formában van, de dühös volt önre, hogy rossz döntést választott.
– Teljesen megértem a vezetőedzőt. Ha gól születik a lövésem után, akkor rendben van, de így, hogy kimaradt, hiba volt. Ráadásul a hosszabbítás végén egyenlített a Zalaegerszeg, már-már a kezünkben volt a három pont, megértem, hogy dühös volt Hornyák Zsolt.

– Hornyák Zsolt azt is elárulta, ha nem jön közbe semmi, kezdőként lép pályára a pénteki, Kisvárda elleni bajnokin. Legutóbb február harmadikán volt kezdő az NB I-ben.
– Remélem, valóban így lesz. Láttam a Kisvárda múlt heti Fehérvár FC elleni találkozóját, szép góllal szerzett vezetést, majd a második félidőben föléje kerekedett a Vidi, ám összességében nem játszott rosszul.

– Jövő héten aztán következik a válogatott, immár önnel a fedélzeten: mit vár a Szerbia és a Litvánia elleni Eb-selejtezőtől?
– Ahogy Marco Rossi szövetségi kapitány is nyilatkozta a Nemzeti Sportnak, két sorsdöntő mérkőzés vár ránk. A Szerbia elleni találkozót fantasztikus szurkolótáborunk előtt játszhatjuk, ha nyerni tudnánk, igazán közel kerülnénk az Európa-bajnoksághoz. Ám nem szabad, hogy ez nyomást jelentsen. Biztos vagyok benne, hogy a szakmai stáb kidolgozza a megfelelő taktikát arra, hogy le tudjuk győzni a szerbeket. Litvániában is nehéz mérkőzés vár ránk, nem szabad elfelejteni, hogy hazai pályán döntetlent játszott Montenegróval és Bulgáriával is. Ám nem kérdés: mind a két találkozón győzni akarunk.

Legfrissebb hírek

Javított a magyar válogatott a FIFA világranglistáján

Minden más foci
2026.10.07. 14:39

Tóth Milán: Nem gondoltam volna, hogy a szünet végére négyszeres magyar válogatott leszek...

Magyar válogatott
2026.10.05. 23:27

Olvasóink Szoboszlai Dominikot látták a grúzok elleni mérkőzés legjobbjának

Magyar válogatott
2026.10.03. 12:13

„Nekem mindegy, hogyan, a gól az gól!” – véli Kerkez, aki különös dicséretet kapott Szoboszlaitól

Magyar válogatott
2026.10.02. 23:04

Nagy Zsolt labdaszerzése után Kerkez Milos fejesével nyertünk Grúzia ellen – videó

Magyar válogatott
2026.10.02. 21:55

Legutóbb négy éve nyert hazai NL-meccset a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.10.02. 12:17

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
2026.09.25. 10:34

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
2026.09.25. 08:43