NB I: a Ferencváros erénye, hogy hamar rendezi sorait a kapott gól után

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2023.10.03. 09:01
null
<p>Henry Wingo új arcát mutatta az MTK ellen (Fotó Török Attila)<a href="https://www.nemzetisport.hu/galeria/nb-i-8-fordulo-7287" target="_blank"><br />GALÉRIÁHOZ KATTINSTON A KÉPRE!</a></p>
A labdarúgó NB I 8. fordulójára visszapillantó összeállításunkban az MTK ellen kiütéses győzelmet arató Ferencváros futballistái vannak főszerepben – az örökrangadón hat gólt szerző FTC játékosai, Varga Barnabás, Henry Wingo és Muhamed Besic többek között a mérkőzés lélektanáról nyilatkoztak lapunknak.

A FORDULÓ KIÜTÉSE – AZ ÖRÖKRANGADÓ

Az örökrangadón rendkívül hatékony futballal a Ferencváros 6–1-re legyőzte az MTK-t. A szerb szakember, Dejan Sztankovics a negyedik meccsén irányította a zöld-fehéreket, s a csapat játéka igencsak meggyőző volt. A Ferencváros a Csukaricski elleni Európa-konferencialiga-összecsapáson is hátrányba került, a szünetig azonban megfordította az állást – szombaton is ugyanez történt, a kék-fehérek jutottak előnyhöz, ám a fordulásra már a bajnokcsapat volt kedvezőbb helyzetben.

„Kissé csalódott voltam a kapufám miatt, szép gólt szerezhettem volna a tizenegyedik percben, de az még bosszantóbb volt, hogy egy percre rá hátrányba kerültünk – mondta a meccset követően Varga Barnabás.Apróságokon múlt, melyik csapat szerez vezetést, de hamar rendeztük a sorokat, kiválóan reagáltunk a helyzetre, az edzői utasításoknak megfelelően futballoztunk tovább, s ez kifizetődött. Amíg a legtöbb csapat Magyarországon a védekezésre helyezi ellenünk a hangsúlyt, az MTK játszani akart, vállalta a stílusát, és ennek is tulajdonítható, hogy több területünk nyílt támadást vezetni. Kétgólos előny birtokában a hazaiak többet kockáztattak, mi pedig nem hagytunk esélyt nekik, hogy visszakapaszkodjanak. Jól ment a csapatnak, az összjáték nagyszerűen működött, élmény volt a mérkőzés. Táplálja az önbizalmunkat, hogy sima győzelmet arattunk a rangadón, ahogy az is, hogy meccsről meccsre gyűjtögetjük a három pontokat az NB I-ben.”

A bajnokit végigjátszó Henry Wingo lapunknak elmondta, a korai kapott gól még éhesebbé tette a csapatot, motivált volt az FTC, fordítani akart. Az amerikai hátvéd az első gól lélektanáról is nyilatkozott lapunknak.

„Valamelyest demoralizáló, amikor borul az előzetes terv egy megingás miatt, de ez benne van a játékban, támogattuk Sigér Dávidot, aki a meccs hátralévő részében nagyszerű teljesítményt nyújtott. Teljes mellszélességgel kiállunk egymás mellett, ezzel a hozzáállással pedig kijavítottuk a hibát, amire büszkék lehetünk, mert nagy különbségű győzelmet arattunk. Megkönnyítette a helyzetünket, hogy nem volt olyan agresszív az ellenfél, mint amilyenre számítottunk, labdaszerzést követően nem próbált meg letámadni minket, ez pedig gördülékennyé tette a játékunkat, uraltuk a meccset.”

Erős az FTC, remek a csapategység: Sigér Dávid és Muhamed Besic is nagyszerűen megérti egymást (Fotó: Török Attila)
Erős az FTC, remek a csapategység: Sigér Dávid és Muhamed Besic is nagyszerűen megérti egymást (Fotó: Török Attila)

A szerdán 28 éves amerikai jobbhátvéd sérülések miatt új pozícióban futballozik az elmúlt hetekben, középhátvédként láthatjuk. Noha még utánpótláskorúként sem játszott ebben a szerepkörben, nagyszerű teljesítményt nyújt meccsről meccsre a védelem tengelyében, ráadásul az MTK otthonában káprázatos gólt lőtt: a saját térfelén szerzett labdát, átnyargalt a középpályán, majd 26 méterről kilőtte a bal felső sarkot.

„Nem volt a taktika része, hogy labdaszerzés után negyven métert vezetem a labdát, majd lövésre vállalkozom, még csak nem is gyakoroltunk ilyen helyzeteket, ám mivel nem ütköztem ellenállásba, úgy voltam vele, addig vezetem a labdát, ameddig csak lehet, majd tüzeltem. A legnagyobb gólomat talán a Young Boys elleni Bajnokok Ligája-selejtezőn szereztem, de a kivitelezés szempontjából alighanem ez volt a legszebb pályafutásom során. Annak is örülök, hogy jól ment a játék, ki tudja, talán megvan az új posztom a védelem tengelyében… Futballistaként nekem az a legfontosabb, hogy segítsem a csapatot, az, hogy milyen szerepkörben, nekem egyre megy, bárhol szívesen játszom.”

Ahogyan Muhamed Besic is, ha tippelnünk kellene, különösen a sérülése után. A 31 éves bosnyák közönségkedvenc februárban szenvedett keresztszalag-szakadást, 231 nap elteltével lépett pályára az NB I-ben, az MTK ellen a 70. percben állt be csereként – ígéretesen mozgott, passzai pontosak voltak, a kapufát is eltalálta.

„A Magyar Kupában a Nagyecsed ellen már játszhattam, nagyszerű érzés volt, hogy ezúttal a bajnokságban is kaptam húsz percet. Több ígéretes akcióba bekapcsolódtam, aminek örültem, jó volt éles helyzetben a pályán lenni. Centiméterek híján gólt szereztem, csodás lett volna így visszatérni, de nem vagyok csalódott a kapus hatalmas védése miatt, a kupában ugyanis betaláltam. Ilyen hosszú kihagyás után annak örülök, hogy a szakmai stáb úgy értékeli, elérkezett az ideje, hogy fokozatosan beépítsen a csapatba, egyre több játéklehetőséget kaphatok. Kettő-négy hétre még szükségem van, hogy bírjam szuflával a kilencven percet, azon dolgozom, hogy minél hamarabb a legjobb formámba kerüljek” – mondta lapunknak a rutinos futballista.

BORSOS LÁSZLÓ


A FORDULÓ FEJESE– GERA DÁNIEL

Gera Dániel, a DVTK játékosa beszélt szép góljáról, a jobb oldali védő pozíciójáról, és az Újpest elleni szombati bajnoki is szóba került.

Tartja a remek formáját a Diósgyőri VTK, az együttes az utóbbi öt bajnokijából négyet megnyert, vasárnap a Kecskeméti TE-t győzte le 3–1-re.

„Összességében megérdemelten nyertünk vasárnap – mondta lapunknak Gera Dániel, a DVTK 28 éves futballistája, aki parádés fejes góllal vette ki a részét a sikerből. – Élveztük a játékot, fontosnak bizonyult, hogy az első két lehetőségből betaláltunk, ráadásul ezzel nem elégedtünk meg, mentünk tovább. A gólom? Megindultam az ellenfél kapuja felé, s bár benne volt a pakliban, hogy középen viszem tovább a labdát, inkább a jobb oldalon egyedül helyezkedő Pernambucónak passzoltam, majd futottam tovább. Próbáltam két védő közé helyezkedni, ez sikerült, s mivel remek labdát kaptam, nekem már csak bólintanom kellett…”

Gera Dániel továbbra is jobb oldali védőként kap szerepet Kuznyecov Szergej vezetőedzőtől, és ennek tudatában talán még többet jelent a bajnoki idényben szerzett két gólja.

„Védőként értelemszerűen ritkábban kerülök az ellenfél kapuja elé, mint ha – ahogy korábban oly sokszor – szélsőként vagy csatárként futballoznék. Egyre jobban megszokom és élvezem ezt a szerepkört, rengeteg olyan videót nézek, amelyen figyelem a szélső védők játékát, hogy bizonyos szituációkban miként reagálnak, hogyan döntenek. Persze még csak a tanulási folyamat elején járok, ez azért nem megy egyik napról a másikra.”

A játékos legközelebb az Újpest FC elleni rangadón bizonyíthat.

„Az Újpest is erős, biztos vagyok benne, hogy a támadójátékon lesz a hangsúly mindkét oldalon. A hangulatra garantáltan nem lehet panasz, mindkét klub szurkolói imádják a futballt, úgyhogy már most nagyon várom a meccset!”

CS. A.

A FORDULÓ BOTLÁSA – LENZSÉR BENCE

Nagyot hibázott a Mezőkövesd góljánál Lenzsér Bence, gyógyír neki, hogy a Paksi FC hátrányból is megszerezte a győzelmet, s 2–1-re nyert.

Meggondolta magát, pedig nem kellett volna… Több mint fél órája tartott a Paksi FC–Mezőkövesd Zsóry mérkőzés, a hazai csapat a saját térfelén adogatott, és semmi sem utalt rá, hogy néhány pillanattal később már hátrányban lesz. Kinyik Ákos a bal oldalról keresztbe passzolt Lenzsér Bencéhez, aki senkitől sem zavartatva átvette a labdát, a mélységből, sprintben érkező Vajda Sándor azonban „lelopta” a lábáról, kapura húzott, és elegáns mozdulattal Szappanos Péter felett a hálóba emelt. A paksiak 27 éves védője természetesen azonnal tudta, rossz megoldást választott, ám csak egyet tehetett: mindent elkövetett annak érdekében, hogy a hiba ne legyen hatással a játékára, és persze bízott abban is, hogy az idényben hazai pályán először gólt kapó csapata képes lesz a fordításra.

A kezdés előtti pillanatban nem gondolta Lenzsér Bence (24), hogy a Mezőkövesd ellen elbizonytalanodik, és… (Fotó: Paksi FC)
A kezdés előtti pillanatban nem gondolta Lenzsér Bence (24), hogy a Mezőkövesd ellen elbizonytalanodik, és… (Fotó: Paksi FC)

„Amikor Kinyik Ákos nekem passzolt, láttam, hogy a vendégektől Vajda Sándor megindul felém, éppen ezért az volt az első gondolatom, egyből hazaadom a labdát – tekintett vissza a szombati, 2–1-re megnyert találkozóra Lenzsér Bence. Aztán meggondoltam magam, mert úgy éreztem, a mezőkövesdiek futballistája nem ér oda, de sajnos rosszul döntöttem. Hibáztam, a labdavesztésből ziccer, majd gól lett, rövid ideig rágódtam rajta, egy-két megoldásomon ez minden bizonnyal látszott is, de utána elengedtem a történteket. Szerencsére jó passzban vagyunk, összetartó csapatunk van, sikerült fordítani, így azért nem annyira fájó, ami történt. Persze ettől még ott van bennem a hiba, kicsit keserédes a győzelem, de az lenne az igazi probléma, ha nem érdekelne, hogy hátrányba hoztam a csapatot.”

Alighanem sokan tudják, a paksi védő a tavaly októberi keresztszalag-szakadás miatt mintegy tíz és fél hónapot hagyott ki, de Bognár György vezetőedző érthetően bízik benne, hiszen alapembere. „A vezetőedzőnk bizonyára látta, hogy fáradok, ezért cserélt le a hajrában, a lábammal semmi gond nincs, igaz, a regenerálódás nem úgy megy, mint a sérülésem előtt. Négyszer nyertünk sorozatban, de tudjuk, Kecskeméten nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, a célunk ettől még az újabb győzelem!”

Z. A.

A FORDULÓ AKCIÓJA – NEM ÉRT GYŐZELMET A KISVÁRDAI TIKI-TAKA

Parádés támadás végén szerzett vezető gólt vasárnap a Fehérvár FC ellen a kisvárdai csapat, végül azonban pont nélkül maradt.

Ritkaságszámba menő jelenetek lehettek tanúi, akik látták a vasárnap 3–1-re végződő Fehérvár FC–Kisvárda Master Good bajnoki mérkőzést. A találkozó 11. percében egy-két érintős játékot követően szerzett vezetést a vendégegyüttes. Csongvai Áron, a hazaiak védője nagyot rúgott a labdába, amelyet Dominik Kovacic a vendégek térfelének közepénél lefejelt védőtársához, Aleksandar ­Jovicichez, s elkezdődött a kisvárdai tiki-taka: a 11 játékos közül nyolc vette ki a részét belőle úgy, hogy 13 labdaérintéssel jutottak el a fehérvári kapu közelébe, s a látványos „cicázós” akció parádés góllal zárult, Driton Camaj 11 méterről leadott lövése után védhetetlenül vágódott a labda a hazai kapu jobb felső sarkába. Az akció kulcsmozzanata Ötvös Bence passza, a középpályás két lehetséges variáció közül választhatott.

Driton Camaj (fehérben) a 11. percben vezetéshez juttatta a Kisvárdát a Fehérvár FC ellen, ám a hazaiak fordítottak és megnyerték a mérkőzést (Fotó: Török Attila)
Driton Camaj (fehérben) a 11. percben vezetéshez juttatta a Kisvárdát a Fehérvár FC ellen, ám a hazaiak fordítottak és megnyerték a mérkőzést (Fotó: Török Attila)

„Sokat gyakoroljuk a labdakihozatalt, ezért is sikerülhetett így ez az akció – magyarázta a kisvárdaiak 25 éves futballistája. – Van úgy, hogy cicázás közben nem érjük el a tíz tiszta labdaérintést, vasárnap pedig, ha jól tudom, tizenháromig jutottunk el. S valóban, két megoldást is választhattam, hiszen a középen kilépő Vida Kristopher is várta a passzt, mégis inkább balra adtam a labdát, mert éreztem, Gergényi Bence, a fehérváriak védője is arra számít, hogy kiugratom Vidát. Nos, jól döntöttem, mert Jasmin Mesanovic kiválóan adta be a labdát, amelyet Jaroslav Navrátil tett vissza Driton Camajhoz, ő pedig nem hibázott. S bár az első félidőben nem játszottunk rosszul, többet nem tudtuk megismételni a gól előtti akciót, ráadásul kimaradtak a helyzetek, a mérkőzés végére pedig elfogytunk.”

Ez persze nem meglepő, hiszen mint azt Mátyus János vezetőedző a mérkőzés után elmondta, a keret tagjai közül többen fertőzéssel, betegséggel bajlódtak. A 3–1-es vereség ellenére a szakembernek is tetszett, ahogy játékosai eldugták a labdát a hazaiak elől.

V. GY.

NB I, 2023–2024, 8. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Szeptember 29., péntek
ZTE–Puskás Akadémia 1–1Zalaegerszeg, ZTE ArénaAndó-Szabó Sándor2873
Szeptember 30., szombat
Paks–Mezőkövesd 2–1Paks, Paksi FC StadionDerdák Marcell
1834
MTK–Ferencváros 1–6Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionBerke Balázs
5322
DVSC–Újpest 1–2Debrecen, Nagyerdei Stadion Bogár Gergő
6645
Október 1., vasárnap
Fehérvár–Kisvárda 3–1
Székesfehérvár,Sóstói StadionErdős József2801
DVTK–Kecskemét 3–1Miskolc,DVTK ArénaKáprály Mihály
7292
Az állás
1. Ferencvárosi TC 7 6 1 26– 9 +17 18
2. Paksi FC 8 5 2 1 14– 9 +5 17
3. Diósgyőri VTK 8 5 1 2 17– 9 +8 16
4. MTK Budapest 8 4 2 2 11–11 0 14
5. Újpest FC 8 4 2 2 13–14 –1 14
6. Debreceni VSC 8 4 4 13–12 +1 12
7. Puskás Akadémia 8 3 3 2 13–14 –1 12
8. Kecskeméti TE 8 3 5 9–11 –2 9
9. Fehérvár FC 8 2 2 4 14–16 –2 8
10. Zalaegerszegi TE 8 1 2 5 10–19 –9 5
11. Mezőkövesd 7 1 1 5 8–15 –7 4
12. Kisvárda 8 1 1 6 7–16 –9 4

A 4. fordulóból elhalasztott Mezőkövesd–Ferencváros találkozót december 6-án játsszák le.

A 9. FORDULÓ MŰSORA
Október 6., péntek
20.30:
Puskás Akadémia–Kisvárda (Tv: M4 Sport)
Október 7., szombat
12.45: Mezőkövesd–Zalaegerszeg (Tv: M4 Sport)
16.15: Újpest–Diósgyőr (Tv: M4 Sport)
20.30: Kecskemét–Paks (Tv: M4 Sport)
Október 8., vasárnap
13.00: Fehérvár–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)
16.30: Ferencváros–Debrecen (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik