Gyász: elhunyt a többszörös magyar bajnok futsaledző, Kis János

D. S. B.D. S. B.
2023.09.22. 15:18
65 éves korában elhunyt a magyar futsal egyik legrégebbi alakja, az edzőként ötszörös magyar bajnok Kis János – számolt be róla a futsalhungary, de a hírt a családhoz közel álló forrásunk is megerősítette.
Kis János (1958–2023) (Fotó: Nemzeti Sport)
Kis János (1958–2023) (Fotó: Nemzeti Sport)

Az 1958-ban született Kis János az 1980-as években kezdett el a kispályás labdarúgással foglalkozni játékosként, majd az 1990-es években már edzőként három országos bajnokságot nyert, később, 2005-ben és 2006-ban Gödöllőn lett magyar bajnok.

KORÁBBI CIKKÜNK
Kis János Dárdai Pál meghívására 2016-ban edzést tartott a Hertha BSC labdarúgócsapatának

A Magyar Kupát háromszor, a Szuperkupát kétszer megnyerő szakember a Nestlénél kezdte az edzősködést, majd a Baglyokat, a Vasast és több ízben az FTC-t is irányította.

Kis János több nagypályás csapatnál is tartott edzéseket, bemutatva, mennyit tud segíteni a futsal a nagypályás labdarúgásnak, így többek között Berlinben, a Dárdai Pál által irányított Herthánál is járt.

Kis János utolsó csapata a Kistarcsa volt, melynél szakmai vezetőként dolgozott. Több könyvet is írt, legutolsó műve angolul és spanyolul is megjelent.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt egy 19 éves walesi kerékpáros a portugál körversenyen

Kerékpár
2026.08.14. 22:21

Gyász: elhunyt az 1980-as évek ismert játékvezetője

Német labdarúgás
2026.08.14. 15:41

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
2026.08.14. 11:42

Elhunyt a több mint tíz éve maradandó agykárosodást szenvedett bokszoló

Ökölvívás
2026.08.14. 10:53

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
2026.08.12. 18:13

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
2026.08.12. 16:00

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
2026.08.10. 07:21

Gyász: elhunyt egy versenyző a nagyatádi triatlonversenyen

Egyéb egyéni
2026.08.09. 12:43