NB I: Mindent megtettünk a Ferencváros ellen, amit tudtunk – Kenan Kodro

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2023.08.07. 08:09
Fordulatos mérkőzésen 5–3-ra győzte le a Ferencváros a Fehérvár FC-t a labdarúgó NB I 2. fordulójában. A mérkőzés után a duplázó Kenan Kondro és a beállása után sem sokkal gólt szerző Varga Barnabás értékelt az NSO Tv-nek. 

„A Ferencváros az NB I legjobb csapata, nem volt egyszerű ellene játszani. Mindent megtettünk, amit tudtunk, nulla-kettőről fordítottunk, de így sem szereztünk pontot és ez a legrosszabb. Csomó mindent jól csináltunk, de ugyanakkor rengeteget hibáztunk, ebből tanulnunk kell, nem követhetjük el a jövőben ugyanezeket a hibákat. Az viszont kijelenthető, hogy az előző idényhez képest fejlődtünk, léptünk előre” – mondta az 5–3-ra elvesztett mérkőzés után a duplázó Kenan Kodro.

Videónkban a Fehérvár bosnyák támadója arról is beszél, miért tudtak a szünet után 0–2-ről fordítani, Varga Barnabás pedig a Ferencváros szemszögéből tekint vissza a mérkőzésen történtekre. A tavalyi idény gólkirálya emellett kitér a góljára, Abu Fani kulcsszerepére a győzelemben és szóba kerül az Európa-konferencialiga-selejtező is. Kodro reagál a fehérvári tábor meccs utáni reakciójára, valamint a Kecskeméti TE elleni bajnokira kitűzött célokról is szót ejt.

LABDARÚGÓ NB I
2. FORDULÓ

Fehérvár FC–Ferencváros 3–5 (1–2)
Székesfehérvár,MOL Aréna,7051néző.Vezette:Bognár Tamás
Gólszerző:
Kastrati (44.), Kodro (53., 57.), ill. Lisztes (13.), Ramírez (31.), Zachariassen (63.), Varga B. (66.), A. Traoré (71.)

ONLINE SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Újpest FC2115–4+14
2. Puskás Akadémia2114–3+14
3. Ferencvárosi TC115–3+23
4. Debreceni VSC113–1+23
5. Kisvárda112–0+23
6. Diósgyőri VTK2114–3+13
7. Zalaegerszegi TE2112–3–13
8. Paksi FC111–1 01
9. MTK Budapest2112–3–11
10. Kecskeméti TE00–0 00
11. Fehérvár FC224–7–30
12. Mezőkövesd223–7–40
NB I, 2023–2024, 2. FORDULÓ
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Augusztus 4. péntek
Puskás Akadémia–Újpest 3–3Felcsút, Pancho Aréna
Pintér Csaba3700
Augusztus 5., szombat
Mezőkövesd–DVTK 2–4Mezőkövesd, Városi Stadion
Vad II István3915
Augusztus 6., vasárnap
Fehérvár–Ferencváros 3–5Székesfehérvár, Sóstói Stadion
Bognár Tamás
7051
ZTE FC–MTK Budapest 2–1
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Csonka Bence
1823
Augusztus 7., hétfő
20.00:Kecskeméti TE–Kisvárda (Tv:M4 Sport)Kecskemét, Széktói Stadion
Szeptember 27., szerda
19.00:Paks–DVSCPaks, Paksi FC Stadion

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik