NB I: Ez inkább vízi foci volt, mint gyerekkorunkban – Kuznyecov a Diósgyőr sikere után

N-P. T.N-P. T.
2023.08.05. 22:09
null
Kuznyecov szerint a 2. félidőben vízi focit láthatott a közönség (Fotó: Dömötör Csaba)
A Diósgyőr 4–2-re győzött a Mezőkövesd otthonában a labdarúgó NB I 2. fordulójában, miután hosszas szünetet kellett tartani egy hatalmas zápor miatt a két félidő között. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A DVTK trénere, Szergej Kuznyecov szerint csapata az első játékrészben minőségi futballt nyújtott.

„Gólokat sikerült szereznünk, veszélyesek voltak a kontráink. A második játékrészre sokáig kellett várni, aztán inkább vízi foci volt, mint gyerekkorunkban. Le a kalappal a csapat előtt, hogy felvette a harcot, mert az ellenfél jobban kezdte a második félidőt, gólt is szerzett, de aztán gyorsan átálltunk, egyszerűsítettük a játékunkat. Megérdemelten győztünk, köszönet érte a csapatnak és a szurkolóknak, akik remek atmoszférát teremtettek, plusz erőt adtak.”

SZERGEJ KUZNYECOV SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A Mezőkövesd vezetőedzője, Kuttor Attila szerint nem volt csapata könnyű helyzetben.

„Az első félidőben szerencsétlenül alakultak a dolgok, a másodikban a talajhoz alkalmazkodva teljesen más játékot kellett játszanunk, abban kicsit jobban néztünk ki. De jellemző a helyzetünkre, hogy belső védőt kellett csatárnak felküldenünk, mert nincs támadónk a padon. Ez betudható a sérüléseknek is, és annak, hogy nem állunk jól. Megpróbáltunk mindent megtenni az egyenlítésért, egy-kettőnél volt egy periódus, amikor talán benne volt az egyenlítés, de a harmadik kapott gól elég kellemetlenül érintett minket. Utána is megtettünk mindent, de sajnos nincs bennünk több.”

KUTTOR ATTILA SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

ÖZÖNVÍZ SZAKÍTOTTA MEG A MECCSET

NB I
2.FORDULÓ
Mezőkövesd Zsóry FC–Diósgyőri VTK 2–4 (0–2)
Mezőkövesd,
Városi Stadion, 3915 néző. Vezette: Vad II
Gólszerző: Sz. Drazsics (48., 73.), ill. Bárdos (4.), Pozeg Vancas (35.), Lukács (69.), Edomwonyi (88.)
Kiállítva: Kállai K. (78., Mezőkövesd)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2023–2024, 2. FORDULÓ
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Augusztus 4. péntek
Puskás Akadémia–Újpest 3–3Felcsút, Pancho Aréna
Pintér Csaba3700
Augusztus 5., szombat
Mezőkövesd–DVTK 2–4 Mezőkövesd, Városi Stadion
Vad II István3915
Augusztus 6., vasárnap
17.45: Fehérvár–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
Székesfehérvár, Sóstói Stadion
Bognár Tamás
20.00: ZTE FC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport) Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Csonka Bence
Augusztus 7., hétfő
20.00: Kecskeméti TE–Kisvárda (Tv: M4 Sport)Kecskemét, Széktói Stadion
Szeptember 27., szerda
19.00: Paks–DVSCPaks, Paksi FC Stadion
AZ ÁLLÁS
1. Újpest FC 2 1 1 5–4 +1 4
2. Puskás Akadémia 2 1 1 4–3 +1 4
3. Debreceni VSC 1 1 3–1 +2 3
4. Kisvárda 1 1 2–0 +2 3
5. Diósgyőri VTK 2 1 1 4–3 +1 3
6. Paksi FC 1 1 1–1 0 1
7. MTK Budapest 1 1 1–1 0 1
8. Kecskeméti TE 0 0–0 0 0
Ferencvárosi TC 0 0–0 0 0
10. Fehérvár FC 1 1 1–2 –1 0
11. Zalaegerszegi TE 1 1 0–2 –2 0
12. Mezőkövesd 2 2 3–7 –4 0
Legfrissebb hírek

Célegyenesben az ETO! A DVTK-t kiütő győriek akár már vasárnap bajnokok lehetnek

Labdarúgó NB I
16 órája

Ha az Újpest bő 10 év után újra legyőzi a Fradit, már vasárnap bajnok lehet az ETO

Labdarúgó NB I
2026.05.01. 12:44

Fehérvári győzelmével feljutott a Vasas az élvonalba, fontos pontokat szerzett a Budafok és a Szentlőrinc – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 21:10

Gyors gólváltás után ikszelt az Ajka Mezőkövesden

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 18:55

Súlyosan megsérült a DVTK fiatal védője, a klub hírt adott az állapotáról

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 19:30

A kiesés és az edzőváltás meghozta a felszabadultságot, a DVTK nyerni tudott Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 16:32

Bohdan Melnik: Szeretnénk újra átélni a győzelem érzését

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 08:44

Pinezits Máté: Unott, hangulattalan mérkőzésen hasonló játékot láthattunk

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 07:24
Ezek is érdekelhetik