Átigazolás: Nego a francia első osztályba szerződhet – sajtóhír

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.20. 07:59
null
Nego ismét Franciaországban játszhat (Fotó: AFP)
A L'Équipe francia újság információi szerint a magyar válogatott hátvéd a a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságba (Ligue 1) frissen feljutó Le Havre-ban folytathatja a karrierjét.

A francia sajtó információi szerint a 32 éves Nego tizenkét évvel a Nantes-ból való távozása után visszatérhet Franciaországba.

Nego a Ligue 2-ben bajnok Le Havre-hoz csatlakozna, tehát a francia élvonalban futballozhatna. A L'Équipe értesülései szerint Le Havre-ban számítanak a magyar válogatott hátvéd tapasztalatára, hogy jó útmutatást adjon a csapat fiatal magjának. A lap szerint Nego egy lépésre van attól, hogy szerződtesse a francia klub. A cikk emlékeztet, hogy a ma már magyar válogatott Nego 2010-ben még még U19-es Európa-bajnokságot nyert a franciák korosztályos válogatottjával, többek között Antoine Griezmann-nal és Alexandre Lacazette-tel szerepelt egy csapatban.

A francia születésű játékos a Nantes után Újpesten is játszott, majd 2015 óta volt a Fehérvár tagja, amellyel magyar bajnoki címet nyert, kupagyőztes lett, játszott az Európa-liga csoportkörében, s az idény legjobb játékosának is megválasztották az NB I-ben a fehérváriaknál töltött idő alatt. A 2022–2023-as idény végén azonban bejelentette távozását. Jelenleg pedig a magyar válogatottal készül a litvánok elleni, keddi Eb-selejtezőre.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Spandler Csaba (Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatér(het)nek: Kovács Bence (Kazincbarcika), Kovácsik Ádám (ETO FC Győr), Zeke Márió (Kecskeméti TE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Andrija Radulovics (szerb-montenegrói, Crvena zvezda – Szerbia, legutóbb kölcsönben: Radnik Surdulica – Szerbia)
Távozók: Alef (brazil, szabadon igazolható), Claudiu Bumba (román, szabadon igazolható), Marcel Heister (Ludogorec – Bulgária, szabadon igazolhatóként), Jevhen Makarenko (ukrán, szabadon igazolható), Loic Nego (francia-magyar, szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Le Havre – Franciaország, Omonia – Ciprus), Artem Sabanov (ukrán, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk
: Szabó Levente (ETO FC Győr), Nikola Szerafimov (északmacedón, érdeklődnek iránta: FCSB, CFR – Románia)

 

Legfrissebb hírek

A 95. percben fejelt góllal nyerte meg a PSG a remek lyoni presztízsmeccset

Francia labdarúgás
2025.11.09. 22:54

Negóék a 95. percben mentettek pontot

Francia labdarúgás
2025.11.08. 20:53

Embolo döntött, a Rennes párizsi győzelmével kezdődött meg a francia forduló

Francia labdarúgás
2025.11.07. 22:49

Benne van a pakliban, hogy a BL-döntő párizsi hőse az idén már nem lép pályára

Francia labdarúgás
2025.11.04. 11:45

Nego végig játszott, ikszelt a Le Havre a Toulouse-zal

Francia labdarúgás
2025.11.02. 22:42

Ligue 1: a 94. percben szerzett góllal nyert a PSG

Francia labdarúgás
2025.11.01. 23:05

A PSG nem csupán két pontot vesztett el az újonc Lorient ellen

Francia labdarúgás
2025.10.29. 23:06

Ligue 1: a Lille kiütéses győzelmet aratott, a Lyon a 92. percben lőtt góllal nyert rangadót

Francia labdarúgás
2025.10.26. 23:10
Ezek is érdekelhetik