NB I: Örülnék, ha a Torino visszahívna, de szívesen maradnék Kecskeméten is – Horváth Krisztofer

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2023.05.27. 10:10
A Kecskemét 1–0-ra megverte odahaza a Kisvárdát a labdarúgó NB I 33., záró fordulójában, ezzel bebiztosította magának a tabella második helyét. A találkozó után a KTE játékosával, Horváth Krisztoferrel beszélgettünk, akit az olasz Torino adott kölcsön a lila-fehérekhez, miután ősszel Debrecenben nem találta meg a számításait – ezek után tavasszal 6 gólt is szerzett.

Horváth Krisztofer elmondta: nem elégedtek meg a dobogóval, szerették volna megszerezni az ezüstöt.

„Tudtuk, hogy a dobogó már megvan, indulhatunk a Konferencialigában, de úgy voltunk vele, ha már ez az utolsó hazai mérkőzésünk, akkor mindenképpen meg szeretnénk szerezni ezt a második helyet.”

Videónkban mesél az ünneplésről és a szezonjáról is. Ősszel még a Debrecenben játszott, ám elmondása szerint már akkor is látta, hogy a Kecskemét jó csapat. Elárulja, hogy anyaklubjától, a Serie A-ban szereplő Torinótól kapott-e visszajelzéseket, illetve szíve szerint visszatérne vagy maradna a Kecskemétben.

NB I
33. FORDULÓ
Kecskemét–Kisvárda 1–0 (Katona B. 67.)
Kecskemét, Széktói Stadion, 4457 néző. V: Pintér Cs.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek

Ahol a kiskutya is őstehetség – Mókás videót osztott meg Sallai Roland édesapja

Minden más foci
1 órája

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
20 órája

Az olasz negyedik vonalban folytathatja a legutóbb az NB I-ben szereplő légiós

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:51

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

Videó: hajmeresztő hibákkal temette el csapatát a svájci kapus

Minden más foci
2025.07.29. 07:34

Négyet kapott otthon a Vasas a Csákvártól, a KTE elhasalt Szegeden, kécskei bravúr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 21:02

Videó: elszabadultak az indulatok a Nyíregyháza–Kisvárda bajnoki hajrájában

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 18:56

Novák Csanád fejes gólja döntött Szegeden – a volt NB I-es KTE bánta

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 18:54
Ezek is érdekelhetik