NB I: szomorú hete volt a Kisvárdának – mestermérlegek

Vágólapra másolva!
2023.03.05. 09:41
null
Török László (balra) és Szabó István közül utóbbi volt boldogabb a Kisvárda–Kecskemét bajnoki meccs után (Fotó: Kovács Péter)
A Kecskeméti TE nyert Kisvárdán, a Paksi FC magabiztosan győzött otthon a Zalaegerszeg ellen, míg a Fehérvár a Vasas ellen aratott fontos győzelmet a labdarúgó NB I szombati játéknapján. Így értékeltek a vezetőedzők.

 

KISVÁRDA–KECSKEMÉT 0–1

Török László, a Kisvárda vezetőedzője: – Őszintén gratulálok a KTE győzelméhez. Mindkét csapat felkészült a másikból, megint kiderült, hogy kollégám, Szabó István kiváló stratéga, erre a mérkőzésre is nagyszerűen kidolgozta csapata taktikáját. Az első félidő azzal ment el, hogy a felek gyűrkőztek egymással, miközben kiderült, a Kecskemét nagyon erős párharcban és rögzített helyzetekben egyaránt. Ellenfelünk sok gólt szerez átlövésből, most is abból talált be, utána pedig a mezőnyfölényünk és a labdabirtoklás ellenére sem volt minőség a játékunkban. Elég szomorú hetünk volt, hiszen a Budafok ellen is emiatt estünk ki a kupából, ezeken a meccseken nem néztünk ki jól. Nagyon nehéz így játszani, bármennyire is készültünk rá. Még egyszer mondom, a minőség hiányzott.

Szabó István, a Kecskemét vezetőedzője: – Örülök, mert erős csapathoz utaztunk, amely rendkívül masszív, különösen hazai pályán. Nekünk óriási siker, hogy a jó futballt játszó, az élvonalban évek óta meghatározó csapat otthonában nyerni tudtunk. Nincs nagy eltérés a Budafok és a mi harcmodorunk között, nem is azt figyeltem elsősorban a hét közepén, inkább a budafoki játékosokra figyeltünk. El kell ismerni, nekünk nagy előny, hogy a Kisvárdának hétközi mérkőzése volt, közben sokat utazott, aki a sportban benne van, tudja, ez mivel jár. A megfelelő pillanatokban most is jó megoldásokat választottunk, s bár az utolsó tizenöt-húsz percben magunkra húztuk a Kisvárdát, végig azt éreztem, hogy irányítjuk a játékot. Még támadásban is, hiszen szép akcióink voltak, csak az első félidőben rúgtunk hat szögletet. Pontszámban gondolkodunk, jelenleg harminchatnál járunk, ami lélektanilag sokat jelent. Azt most már ki merem jelenteni, hogy szeretnénk az élmezőnyben végezni.

PAKS–ZALAEGERSZEG 3–1

Bognár György, a Paks vezetőedzője: – Megérdemelt győzelmet arattunk, jobbak voltunk a zalaegerszegieknél. Nagy nyomás alatt tartottuk a belső védőiket, ráerőltettük az akaratunkat az ellenfelünkre. Azt tudtuk már a meccs előtt is, hogy a fejjátékban sokkal erősebbek vagyunk, mint a ZTE.

Ricardo Moniz, a ZTE vezetőedzője: – Tudtuk, hogy a hazai együttes a beívelésekre és a fejesekre építi játékát, az lett volna a feladatunk, hogy ezeket elhárítsuk – nem sikerült. Hamar kétgólos hátrányba kerültünk, majd a cserékkel megpróbáltunk javulni, voltak is lehetőségeink a gólszerzésre, de nem sikerült. A két csapat erőnléti állapota döntötte el a mérkőzést, megérdemelten nyert a Paks. Az erőnléti hátrányunkat kreativitással kellett volna kompenzálni, ám ez nem történt meg. Nem tudott kibontakozni a játékunk, Gergényi Bencének és Mim Gergelynek voltak nehézségei. Hiányzott Szendrei Norbert játéka, ám a szombati meccs is megmutatta, mennyire erős a magyar bajnokság.

FEHÉRVÁR–VASAS 2–1

A mérkőzés edzői értékeléseit ide kattintva találja meg.

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 22 15 5 2 46–17 +29 50
2. Kecskeméti TE 22 8 12 2 31–22 +9 36
3. Kisvárda 22 8 8 6 34–36 –2 32
4. Debreceni VSC 21 8 6 7 36–33 +3 30
5. Puskás Akadémia 21 7 9 5 26–25 +1 30
6. Paksi FC 22 8 5 9 38–37 +1 29
7. Mezőkövesd 22 7 7 8 24–28 –4 28
8. Zalaegerszegi TE 22 7 6 9 28–27 +1 27
9. Mol Fehérvár 22 6 6 10 27–32 –5 24
10. Újpest FC 21 6 5 10 26–37 –11 23
11. Budapest Honvéd 21 4 7 10 22–35 –13 19
12. Vasas FC 22 3 10 9 17–26 –9 19
NB I, 2022–2023, 22. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Március 3., péntek
Ferencváros–Mezőkövesd 1–1Budapest, Groupama Aréna
Farkas Ádám
7127
Március 4., szombat
Kisvárda–Kecskemét 0–1
Kisvárda, Várkerti Stadion
Bognár Tamás
1750
Paks–ZTE 3–1Paks, Fehérvári úti StadionVad II István
1200
Mol Fehérvár–Vasas 2–1Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
Erdős József
2563
Március 5., vasárnap
15.00: Budapest Honvéd–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport+)Budapest, Bozsik ArénaBogár Gergő
18.30: Újpest–DVSC (Tv: M4 Sport)Budapest, Szusza Ferenc StadionKarakó Ferenc

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik